A váltót próbáld meg még lejjebb tenni. Amíg nem ér bele a lánckerékbe egyik fokozat állásában sem, addig jó. Ha még így sem vált jól, akkor próbálj játszani a váltó szögállásával. Szerintem lehetséges, hogy a kalitka hátsó részét beljebb kell fordítanod.
Próbáltam úgy is, 1mm-re volt a legközelebb, de semmivel sem lett jobb. Most 2mm-re van a legnagyobb fogtól. Miközben állítgattam, véletlenül sikerült az általad említett szögállásban (a hátsó része beljebb volt fordulva) is rögzítenem a váltót. Sajnos úgy sem volt jobb, de ráadásul már a szélső helyzetekben (nem keresztbeváltással - normál értékeken belül) a lánc csiszolt. Az a baj, hogy a váltó kalitkája túl messze van a fogaskeréktől, éppen csak behajlik a lánc tőle, nincs erő, ami leugrasztaná.
A Shimano átdobókkal mindig szívtam, sosem tudtam optimálisan beállítani egyet sem. Pedig minden lehetőséget végigpróbáltam. Volt Deorem - nagyon szarul váltott és utáltam, aztán XT, az elgörbült egy rossz váltástól (a szervizben fogóval visszagörbítették, fél évig ment, megint elgörbült), utána lett SRAM X.9. Maga a megváltás, igénytelen a felszerelésre (nem kell milliméterezni a fogaktól), bitang erős, nem ér neki a szélső helyzetekben a lánc mint a Shimano-nál és a markolatváltóval úgy vált mint az óramű. Lehet itt is valami hasonló vége lesz, bár 10-esben nem gyárt az SRAM ilyen külsővel / kialakítással..
freddyke módosította - 2013. november 08. - 19:48