Ugrás tartalomra

Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!
Jelentkezz be Regisztrálj
Kép

Váltók, váltókarok

- - - - -

  • Lépj be és szólj hozzá
7445 hozzászólás a témában

#1
madgab

madgab

    vendég

  • fórumtag
  • 166 hozzászólás
Több, mint egy év használat után kis update a Sram X0 AXS Transmission-ről, miután sikerült beállítani az FSA spyder-rel azóta imádom, hozzá sem kellett nyúlni, gyakorlatilag egyszer beállítod és elfelejted cucc, még az eredeti lánc, első lánckerék és sorral, pedig már kapott hideget, meleget, tavaly vettem új sort, láncot, első lánckereket de azóta is porosodnak és még várják, hogy az előzőek megadják magukat, pedig már bőven 5000 km bennük van, szóval úgy igazságos, hogy az elején köpködésem után elismerjem, hogy imádom és gyönyörűen működik!🙂
Aki előző AXS-ről vált annak eleinte lassabbnak fog tűnni de ez a pici ára annak, hogy teljes terhelés közben is tökéletesen vált, sőt ilyenkor szinte még jobban.

madgab módosította - Tegnap, 15:24

  • ultio, Kisherceg és zscs kedveli ezt

#2
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás
Köszi! Igazából ez a "tartalék", vagy jóidős darab, ez mindig is kiránduló bicajokon volt. A másik darab viseltesebb, abban már görgőket is kellett cserélném, azért az karcosabb. Viszont még így sem lóg, a vadiúj Deore gyárilag jobban lötyögött, mikor tavaly feltettem.

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#3
husevotelefonfulke

husevotelefonfulke

    visszatérő

  • fórumtag
  • 2.369 hozzászólás

De szép állapotban van!

A Nineren nálam is a régi gépről átszerelt Zee van fent. Én is szeretem és bár azért az enyém is tűrhető állapotú, azért karcosabb kicsit. :)

#4
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás

a bikeporn topicban merült (merítettem :D) fel a kérdést, hogy a Zee váltó tudja a Shimano által megadott 1--36.nál bagyobb sorokat is. láttam már ilyet, de nem hittem, hogy tényleg működik. működik...

67e6c23d0c5b615b598cd020.jpg?width=2000&

67e6c23cb8beb556bb93170a.jpg?width=2000&

...meglátjuk milyen tekreés közben, összerakva tök finom az egész, jobb, mint a másik bicajon egy ugyanilyen sor a "hozzávaló" Deore váltóval. 

...és igen, nagyon büszke vagyok a csodás, dupla patentszemes megoldásra. :) :)

  • husevotelefonfulke, donciccio és talpfa kedveli ezt

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#5
husevotelefonfulke

husevotelefonfulke

    visszatérő

  • fórumtag
  • 2.369 hozzászólás

Nincs még, csak minél többet nézegetem, annál inkább azt érzem, hogy az XTR M960 a valaha volt legszebb Shimano váltó a montis szériák közül és szívesen nézegetném a bringámon. :D

Sajnálatos módon túl sok kérdés merül fel, pl ha a húzásarány jó is, az iránya fordított. Sosem próbáltam még fordított húzású rendszert. 

Én azt hiszem, csak 9s-ig, azzal bezárólag van a "teljeskörű" átjárhatóság a Shimannál. Persze ettől még lehet, hogy az adott kombináció pont működne neked. Ha már megvan a cucc próbáld ki, hátha. ...és persze számolj be nekünk! smile.png

#6
horgasz-zsolti

horgasz-zsolti

    vendég

  • fórumtag
  • 65 hozzászólás

Elvileg a 7-8-9 azonos dowdenhúzás, utána a 10,11,12 mind különbözik.

Vszínű nem fog szépen működni a vegyes rendszer.

#7
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás
Én azt hiszem, csak 9s-ig, azzal bezárólag van a "teljeskörű" átjárhatóság a Shimannál. Persze ettől még lehet, hogy az adott kombináció pont működne neked. Ha már megvan a cucc próbáld ki, hátha. ...és persze számolj be nekünk! :)

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#8
husevotelefonfulke

husevotelefonfulke

    visszatérő

  • fórumtag
  • 2.369 hozzászólás

Egy 9-es shimano xtr váltó elmenne egy 10-es rendszerben, teljesen 10-es környezetben?

#9
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.383 hozzászólás

https://youtu.be/A7r...OPh5Vhi7N62ReET

https://youtu.be/dlb...WKgjaAs_7gUUPmA

https://youtu.be/aMt...tnWfiw9CZ5bMmE1

donciccio módosította - 2025. január 27. - 18:36

Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A

#10
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.383 hozzászólás

És ezt tudták menet közben is??? Nem csak álló helyzetben működött?

igen. menet közben váltottak vele.

Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A

#11
marton

marton

    fórumfüggõ

  • fórumtag
  • 3.689 hozzászólás

És ezt tudták menet közben is??? Nem csak álló helyzetben működött?

  • donciccio kedveli ezt
Marci

#12
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás

én azt nem tudtam elképzelni, h miért nem fordul keresztbe a kerék. aztán láttam egy képet, ami egyértelművé tette az egészet. http://davesbikeblog...6E318.v5-web008 ezen az oldalon láttam a képet. 

axledrop_JPG.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERS

axledrop_JPG.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERS

é

rdekesnek tűnő blognak tűnt, aztán belefutottem ebbe a bejegyzésbe (utolsó bekezdés):

http://davesbikeblog...n.html#comments

wow, nem kicsit pofátlan a srác... :D remélem, csak viccelt... 

  • donciccio kedveli ezt

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#13

#14
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.383 hozzászólás

én azt nem tudtam elképzelni, h miért nem fordul keresztbe a kerék. aztán láttam egy képet, ami egyértelművé tette az egészet. http://davesbikeblog...6E318.v5-web008 ezen az oldalon láttam a képet. 

axledrop_JPG.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERS

axledrop_JPG.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERS

  • Kisherceg kedveli ezt

Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A

#15
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás

tudtam (olvastam). hogy így működik, de sosem láttam.

  • donciccio kedveli ezt

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#16
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás
Szerintem semennyire. Kicsit olvasgass vissza, pont ez volt a gondom.
  • husevotelefonfulke kedveli ezt

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#17
husevotelefonfulke

husevotelefonfulke

    visszatérő

  • fórumtag
  • 2.369 hozzászólás

Sziasztok!

A tízes Ultegra és a szintén tízes Zee rendszer mennyire kompatibilis egymással? Van egy országútim és egy 26-os montim. Mindkettőt lebontom: helyettük egy 29-es városi gép épül, egyelőre egyenes kormánnyal, de fene tudja mi lesz később. Lehet, hogy lenne még helye az Ultegra fékváltónak.

Szerintem semennyire. Kicsit olvasgass vissza, pont ez volt a gondom.

Basszus, azt hittem ott a fék húzásával van a gond.

Akkor ez esetben érdemes lenne vajon az ultegra és a zee hátsó váltót is megtartanom?

A sorok amúgy a fogszámtól függetlenül amúgy ugyanolyan lépéstávolságúak? Tehát mondjuk a Zee váltást tudnám használni egy ultegra sorral montis rendszerben?

husevotelefonfulke módosította - 2024. szeptember 28. - 21:05

#18
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.178 hozzászólás

Létezik koskormányra fékváltókar, ami tud kezelni Shimano 10s MTB váltót és BB7 (MTB)-t?

Igeeen!!! :D

Sword

"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"

#19
sala

sala

    Telóguru

  • fórumtag
  • 13.254 hozzászólás
  • LocationSvájc
Nem, rd r, rd m mas a bovdenhuzas

fuck me, i'm famous!
-- Go ahead, Droids! --->

https://www.veloinfanger.ch/

#20