Legkedveltebb bejegyzések

Hát azért hidd el, hogy nagyon sokat dolgoztunk a pályán, voltak helyek, ahol egy faszállítás tönkre is tette a munkánkat..

 

Nagykovácsi nyomvonala azért alacsonyabb, most kevesebb gondot is okozott nekik..

 

 

 

A legfontosabb kérdésem, -mivel írtad, hogy erdész vagy-, miért mindig CSAK a DM nyomvonalát köti gúzsba a hatályos erdőtörvény? Hogy ne megint a crosskovácsit hozzam fel területileg legközelebbi ellenpéldának, az erdőtörvény teszem azt a Mátrában nem érvényes?

 

Úgy érzem hogy kicsit meg lettem szólitva!

A Crosskovácsi maraton pályája viszonylag alacsony magasságba (200-559m) fekszik de nagyon különleges helyen.A Tisza kastélytól felfelé teljesen kidőltek a fák ami Dobogó kőnél 600-700 magasságban történt csak meg!Gyakorlatilag az erdőbe nem tudtál bemenni.Közvetlenül a kápolnánál lévő ki illetve bevezető szakaszt 2 napig takaritottuk ami 200-200 m !

Rögtön a jégkár után elkezdtük szervezni a takarítást az erdészettel közösen.

Összesen 6-szor mentünk ki szervezetten 30-40 fővel,erdésszel,favágokkal.

(egyébként ezen kivül is sokan járták mások is a pályát más idö pontban is)

Elmagyarázták hogy hogyan vágjuk ki a kidőlt fákat biztonságosan és hogyan rakjuk össze a szállításhoz.

Ahol kitakarítottuk az utakat oda NEM mentek be nehéz géppekkel,traktorokkal.(értékelték a munkánkat)

Gyakorlatilag 55 km kellet kitakarítani de úgy hogy teljesen kisöpörtük lombseprüvel az utakat.

Az erdészet pedig hálás nekünk mert az ő feladatukat végezzük el,tolerálja a hozzáállásunkat.

A pálya az erdészettel történt egyeztetés után lett anno megtervezve.

Ja és hivatalosan építhetünk egy állandó XC pályát is teljesen kijelölve-erdészeti engedélyel!

És én még a verseny hetében mindennap délelött kint voltunk füvet nyírni,a frissen kidőlt fákat még eltakaritani.Délután pedig kerékpárral (hogy lássam onnan is a pályát,ne csak a terepjáróból), egy metsző ollóval a kézben a belógó ágakat is levágtam.

Talán egy Duna maraton rendezöi is alkalmazhatnának  pénzért akár külsösöket is-gondolom hogy a költségekbe beleférne....

És még egy teljesen más dolog:javasolnám az összes maraton verseny GPS nyomvonalát az elözö este feltenni a honlapra hogy aki szeretné letölteni,esetleg otthon még a verseny elött kielemezni.

Szerintem a verseny rendezönek kell kitenni magáért-hiszen pénzért szolgáltatást nyújt.Kell egy jó csapat és lelkesedés mert máshogyan nem érdemes csinálni.

2021 Fathom 29 1, test / teszt /review. Vagy valami ilyesmi.

3 hét használat, 400 km, 11.000 méter mászás, no és természetesen ugyanennyi méter lejtőzés tapasztalatai.

A weboldalon feltüntetett specifikációtól eltérően, a kerékpár egy Rock Shox 35 Silver TK villával és hátul 2-dugattyús féknyereggel érkezett a Giant Crest 34 villa és a hátul is 4-dugattyús féknyereg helyett. Ezen nem akadtam fel, mivel a villa egyszerű és könnyen szervizelhető, elérhető hozzá minden alkatrész, amire szükség lehet esetleg és a fék sem zavart különösebben - a későbbiekre nézve eleve a cseréjében gondolkoztam. A bringa tömege megemelve nem tűnt vészesnek annyira, de mérlegre téve azért meglepett az a pedál nélkül majdnem kerek 14 kiló.

Itt megállnék egy szösszenetre: a viszonylag magas tömeg azért nem csak a darabonként egykilós külsőkkel jön össze. Nos, azt nem tudom, manapság milyen kategóriának számíthat egy SRAM SX Eagle szett NX Eagle hátsó váltóval; közelről megnézve az alkatrészeket, nekem jó esetben is csak alsó-középkategóriának tűnik. Erről még később. Egy Silver TK villa sem épp középkategória és bizony a fékszetten sem Deore felirat díszeleg; ami valljuk be, egy kicsit több, mint félmilliós árcédulával pózoló kerékpárnál több, mint furcsa. Tudom, infláció, keresleti piat, EUR-HUF árfolyam, satöbbi.

Voltam annyira bátor, hogy utána néztem minden alkatrésznek még vásárlás előtt. A stucni egyedül az, ami felsőbb kategóriás a gyári alkatrészek közül, ez egy Connect Trail SL stucni. A kormány már az alapabb 35mm-es átmérőjű Connect Trail és nem az SL verzió. Persze nem zavart és most sem zavar, csak úgy érzem, lássunk tisztán, tehát leírom.

Továbbmegyek: nem voltam rest arra sem, hogy kiszereljem a villát, amit megmértem (az acél becsúszókkal ~2.7 kg!), valamint a fejcsapágyból is láthattam így, hogy a felső rész zárt csapágyazású, de az alsó része egy alap koszorús megoldás. Ez azért fontos, mert vélhetően szervizigényesebb lehet, különösen a kis vékonyka porvédő műanyagot látva, hogy az elemekkel szemben alulról mi próbálja védeni. Persze majd a hosszú távú tapasztalatok megmondják, lesz-e vele idő előtti probléma.

Az első és hátsó agyak egyértelműen DT Swiss agyak, minden bizonnyal a 370-es szériából. Az első agy minőségi benyomása alapján még 350-esnek is elmenne, bár a zárókupakok a 240s szériának a megoldásai. A hátsó agy már más tészta: acél tengely, acél szabadonfutóval és a hajtás oldalán elég furcsa alu zárókupakkal, ami előtt csak egy vékony műanyag gyűrű védi a csapágyakat a DT-nél megszokott teljesen alumínium kupak helyett.

Emellett pozitív, hogy a Giant az utóbbi években a hegyi kerékpárjait belső nélkül, defektgátló folyadékkal feltöltve kíálja és itt sem volt másképp. Like!

Előkészítés:

A gyári nyerget azonnal lecseréltem egy régi kényelmes Selle Italia SLR nyeregre, a kormányt lejjebb tettem egy centivel, hogy egy 5mm-es spacert a stucni fölé téve a K-Edge garmin tartója is elférjen még az egyébként 50mm hosszú stucni, 0°-os fölött. A fékek markolatok belső felének érintésétől beljebb toltam ad-hoc módon, kb. 2-2.5 cm-t. Ez még lehet, kevés is a hosszú, kétujjas Shimano MT401 fékkarokkal. Kissé laposabbra forgattam be őket, alapvetően azért, hogy a kormány befordulásával ne verjenek a karok végei a felsőcsőbe. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, komolyabb lejtőzéseknél ez jól jön.

Nyeregcsövet egyből kiszereltem, hogy a gyári gyorszáras nyeregcsőbilincs helyett egy régi Thomson 34.9-es csavaros darabot tegyek fel. Ehhez a bowdent ki kellett fűznöm a vázban elvezetett bekötésű ejtős nyeregcsőből, de a művelet nem volt túl bonyolult. Egyúttal egy Syntace szivacsgyűrűt is tettem a nyeregcső bilincse fölé, a sár elleni védelem miatt. Az összeszereléshez a speciális, csúszásgátlós Ritchey zsírt használtam, amit nyeregcsövekhez ajánlanak.

A hátsó és első agy kupakjait lehúztam és alatta megzsíroztam - ezt gyárilag mintha picit elspórolták volna. Ugyanígy tettem a kormánycsapágyakkal.

A láncvillát gyárilag egy vékony nylon matrica védte, erre plusz ragasztottam egy öntapadós, régi vastag BBB vázvédő matricából egy darabot, továbbá a bowdenek környékére szintén ragasztottam áttetsző matricákat még az első használat előtt. Az alsócsőre szintén ragasztottam ebből egy darabot. Ezt mint hasznos tanács is írom: a matricázás legyen az egyik első lépés, amivel kezdesz egy új kerékpár vásárlása esetén!

Néhány apró finomhangolás még a váltó pozícióján, a hajtómű cseréje egy DUB-os tengelyszabványú, erőmérős XX1 hajtókarra és egy régi XTR SPD-pedál hajtókarokba becsavarozása után készen állt a gép az első bevetésre. Apróságnak tűnő részlet itt még: a hajtókarral együtt a gyári 30t lánctányér helyére 32t tányér került. Erről majd később.

Tapasztalatok:

Mindjárt elsőre sikerült egy párás, nyálkás hétvégét kifognom, amit esős időszak előzött meg, így még az ilyenkor jól bringázható bevált útjaim is meglehetősen csúsztak, különösen a rengeteg levéllel a magas páratartalomtól nyirkos földön. Például, a Szépvölgyi út végétől (Budapest) a Hármashatárhegyre felvezető köves szakaszon tőlem nem megszokott módon párszor ki kellett csatolnom a fentebbi sziklás részen, a kipörgő hátsó kerék miatt. Vagy csak óvatosságból. Ez elbizonytalanított első körben, szerencsére azért később kiderült, nincsen itt komolyabb gond a tapadással - de nem futnék ennyire előre.

Meredek mászáson, mint amilyen az Árpád-kilátó mellett felfelé a "Q-völgy szegmens", nagyon szépen mászott a gép még a csúszós köveken is. A Kecske-hegy környékén, a szűk és meredek traileken a mászás szintén szépen működött, bár kétszer is majdnem sikerült a kormányt annyira befordítani 1-1 szűk és meredek fordulóban a mászás közben, hogy kis híján le kellett tennem a lábamat. Hiába, 10 év cross-country geometrián eltöltött idő után szoknom kell az ahhoz képest úthenger-gázolta katicásra lapított, 66°-os fejcsőszöget!

A bringa az elejét a rövid láncvilla (435mm) és a mai trendekhez képest csak közepesen meredek nyeregcsőszög ellenére (75°) nem emelgeti, extrém mászásokon sem: mint Ausztriában az egyik kedvenc hegygerincen vezető trailemen, a Canada Trailen (lásd még: Kienthal Trail) lévő viszonylag rövid, de iszonyú meredek (~30° fok átlag) mászáson sem.

A bringa síkon egyébként, és nem meglepő módon elég lomhának bizonyult. Mivel Watt-mérővel megyek, csak összehasonlításképp: ha XC bringával tekerek 200 Watton aszfalton, az 29-30 km/h körül van. Ezzel 26-27 km/h. Jó esetben. Mégis ez az, ami a legcsekélyebb mértékben sem érdekelt, pedig kedvelem a tempós haladást.

Az első lejtőzéseknél a bringa stabil, kiszámítható viselkedése egyáltalán nem volt meglepő, ezt vártam és vártam is el egy alapvetően lejtőzésre szánt bicajtól. A számomra szokatlanul széles, 780mm-es kormány és rajta a gyári gumi Giant markolatok biztos fogást adnak. Egy idő után már fel sem tűnt, mennyire széles a kormány, ahogy a Csúcs-hegy felé, a kék jelzésen lefelé, majd a gépzsírszerűen csúszó Téglagyári trailen teszteltem igazán az irányítást először. Nos, itt pár 10 méter után mindkét kerék plusz egy kilónyi sárral hízott, keresztbe-kasba csúszkálva, és persze fülig vigyorral értem le az ösvény aljára. Igaz, a Fathom képességeiből sokat nem mutatott meg így, de legalább az élmény megvolt. Gondoltam egy nagyot és visszamentem az Árpád-kilátó környékére, részben bízva abban, hogy kevesebb túrázó lehet és talán a talaj sem ennyire képlékeny. Itt 5 teljes Árpád-kilátó DH kört mentem a jobbos ösvényen, szintén saras körülmények közt. Ezen az ösvényen lefelé kezdtem érezni, hogy van itt potenciál bőven. És van limit is. Mégpedig én...

No igen: a fejlődés első lépése általában a hibáink felismerése és elfogadása, melyet - jó esetben - a javulás felé ösztönző változás igényének motivációja mozgat. Mert van hová javulni.

De vissza a tapasztalatokhoz elmondható, az XC/XCM kerékpárjaim után és azután, hogy 10 év elteltével ismét All-Mountain bringa van alattam már látom, hogy mennyire sokat fejlődött a technika errefelé (is) és azon sem csodálkozom, hogy az enduro vonal ennyire népszerű manapság. Még ebben az árkategóriában is (1300-1500 EUR), merev hátsó traktussal is egy egészen élvezetes kikapcsolódást nyújtó eszközt kaphatunk kezeink közé. Vagy ha úgy tetszik: gurít alánk egyre több gyártó.

Folytatva a menettapasztalatokat, a 29-es kerékméret logikus választásnak tűnik: lassan már egyeduralkodóvá válik ez a méret és esetünkben a 2.5 WT (Wide Trail) külsők még szélesek is, valamint kellően ballonosak. 1.4 és 1.5 baron (elől / hátul) egy pillanatig nem állt fenn a veszély, hogy felüssem, az én jelenlegi tudásom legalábbis ehhez kevés. A 30mm-es belső szélességű felniken szélesen feszülnek a külsők (~61-62mm-t mértem - ami éppen hogy 2.4 'inches', csak úgy mellesleg), miközben mind a villa, mind pedig a lánc- és támvillák kellő sárférőhelyet adnak. Elől legalább 1-1 cm-nyi hely van a lábakig még a Marschguard sárvédő mellett is, hátul fent 0.9 - 0.9 cm-t, lent 1.1-1.2 cm-nyi helyet mértem bal és jobb oldalon. Ez rengeteg hely, akár 2.6 - 2.7-es 29-es külsők is vígan elfordulnának a vázban sár ide, agyag oda az egyébként mintaszerűen szépen és finoman futó csapágyazású első és hátsó agyakon.

A villa kellemes meglepetés volt számomra. A TurnKey csillapítás, mely a MotionControl alatt található technikai szintjét tekintve szépen, egészen finoman teszi a dolgát általában. Nem feltétlenül minden helyzetben, mert a gyors, rázós lejtőzéseknél hiába állítom 1 vagy 2 kattanással gyorsabbra a csillapítást, valahogy nem elég gyors. Részben talán a masszív rugózatlan tömeg (nehéz külső + nehéz villa lá okozza, ez a sejtésem. Merevségben viszont példás, a SID-em és főleg a Fox StepCast 32 villám ehhez képest ecetes Haribo.

Ehhez jól illik az első pillantásra kecses vonalú váz, ami jobban megnézve igenis túlépített és robosztus, komoly varratokkal, masszív láncvillával. Még nem bontottam szét annyira, hogy lemérjem, de azért van egy olyan sejtésem, ez a váz ennek ellenére könnyebb, mint gondolná az ember, úgy tippelem, talán 2 kiló környékén lehet. Torziós merevsée is rendben van: a karbon XC bringám váza legalább is egy jó mm-el biztosan jobban 'torzul' az egyik pedálra felállva, behúzott fékek mellett. A pontos képhez nyilván a megfelelő eszközökkel történő mérés lenne szükséges - nekem erre volt csak lehetőségem.

Ó igen, ejtős nyeregcső is van itt: nagyon szépen teszi a dolgát, hozzávetőlegesen 165-168 mm-nyit lehet betolni a vázba és mínuszokban is tökéletesen működik. Minimális kotyogása nem zavaró, a patronos kivitelnek köszönhetően szervizelése olcsó és egyszerű. Addig jó, amíg csak ennyit kell erről írnom - maradjon is így!

A hajtás mellett se menjünk el szó nélkül - igaz, legszívesebben elmennék mellette. Nem zokszó szélkül... Értem én, hogy a SRAM nagy dobása a 12-sebességes Eagle - van benne kellő potenciál, széles áttételi tartománya szinte bárhová elegendő, pontos és megbízható. X01/XX1 és főleg AXS Eagle szinten... Hát itt, itt nem. Állíthatom bárhogy: lefelé váltásnál 50t-ről 42t-re általánban 5-10 másodperc kerregéssel kezdődik és néha a következő fokozatnál sem történik ez másképp, dacára a lehetőségekhez mérten pontosan beállított váltónak. Amit nem lehet pontosan beállítani. Úgy látom, a váltási pontatlanság részben a váltókanál feszítésének érezhetően gyengébb volta miatt lehet, ez elmarad az XX1 váltó erejétől. Másrészről, ha a kis szervizes gombbal rögzítjük és megmozgatjuk az NX Eagle váltónkat, az egész nyeklik-nyaklik, valahogy olyan műanyagos az egész és nem tűnik túl precíz mérnöki munkának. Erre tesz még rá egy lapáttal a meglehetősen nagy erőkifejtést igénylő, nagyjából teljesen műanyag SX váltókar, amivel a két leglassabb fokozat kapcsolásához már olyan erő kell, hogy akaratlanul is arra gondolok, vajon letöröm-e. Sajnos az utolsó fokozat után nem egy üresjáratot nyom az ember, így ha esetleg nem vette észre a nagy erőkifejtést igénylő 50t-re kapcsolásnál, hogy már ott a lánc, szerintem egy versenyszituációban biztosan lesz, aki letöri, eltöri, jobb esetben csak elhajlítja az egészet. Azért ez a műszaki szint finoman szólva nem illene már egy félmilliós kerékpárra. A láncról nyilatkozni egyelőre nem tudok mit (legalább is a megtett 400 km alatt nem mértem nyúlást), a hátsó 1210-es SX sor ellenben megér pár gondolatot. A 700 gramm fölötti tömege egy dolog, de megbontva és látva a kis karmokat, melyek a hagyományos Shimano-kompatibilis kazettatestre próbálják a hajtási energiát átvinni, az egy kisebb sokk. Apró kis fogacskák: megértem, hogy a gyártó nem alu kazettatesttel adja a hátsó kereket, hanem acéllal. Aluval ez a manapság divatos kifejezéssel élve a zóna nógó.

Ha már felküzdöttük magunkat a hegyre és elindultunk lefelé, azért nem árt, ha nem egy fa vagy fal állít meg, hanem a kerékpárunk erre a célra felapplikált alkatrészei. Fékek. A fékkarok olcsó benyomást keltőek, de szépen járnak, a nyomáspont a többi Shimanohoz képest (például XT-k) nem vándorol mínusz fokokban sem. A 4-dugattyús Shimano MT420 elől egészen szépen fog, a gyári gyantás fékpofákkal ugyan fáradékony volt. Így cseréltem fémesre - természetesen a féktárcsákkal együtt, mégpedig a gyári SM-RT56-ról a fémes fékpofával is használható 6-csavaros RT66 tárcsákra. A hátsó 400-as, 2-dugattyús féknyereg sajnos így is gyengécske. Ha valamit cserélek a bicajon, a hajtás után a fékszett lehet az következő potenciális jelölt erre. Mert hogy a gumik jók. Nagyon. Dacára, hogy nem a drágább 3C keverék és nem is MaxxTerra verzió például elől a Maxxis Minion DHF és hátul a Maxxis Aggressor, ezek bizony tapadnak. Annyira, hogy a fékek nem bírnak eléggé felnőni a lassítás feladatához. Ha nem sáros a talaj, szinte lehetetlen megcsúsztatni a bicaj hátulját, de a hátsó fék csak nyúlik és nyúlik és nyúlik és nyúlik... Az ausztriai Anninger és környéke trailjein tesztelhettem megfelelő körülmények között őket és ha valamire, a külsők teljesítményére aztán nem lehet panaszom. A bicaj kiszámíthatóan viselkedik, viszonylag elnéző a kisebb hibákkal szemben, stabilan és szépen fut, sűk fordulókban csak a technikai tudásom és az ehhez szükséges izomzat hiánya gátolja (igaz, az nagyon), hogy ne nézzen irigykedve egy képzeletbeli GMBN-stáb személyemben a wannabe trail rájdert. A kerékpár 14-kilós tömege persze számottevő: de valahogy mégsem feltűnő. A hátsó felfüggesztés hiánya sem tűnt fel különösebben sehol, köszönhetően az egészen ballonos, robosztus Maxxis Agressor külsőnek.

Összegzés:

A véleményem szerint gyenge minőségű és hektikus működésű váltórendszerrel felvértezett hajtáslánccal együtt is, összességében egy szépen összerakott kerékpár a 2021-es Fathom 29 1-es. Én azt mondanám, ha egy 80-100-assal kevesebbért kínálnák, akkor a váltásra sem panaszkodhatnánk, maximum a különbözetből cserélné az ember jobbra. Ja, hogy a Fathom 29 2-es az nyolcvanezerrel olcsóbb és Deore váltással adják!? ;-)

Tudom, hogy alig vártátok a képeket . 

Egy álom! Nem tudtam sokat menni ma hajnalban, 25 km-en nyomtam 830 méter szintet, de ha ez ilyen lesz akkor nagyon fogom szeretni. Csendes, kényelmes, semmi probléma (nyekergés, kattogás, stb). 

Bocsánat srácok, kicsit OFF leszek...

Nekem könnyű a dolgom, 25 éve fanatikus bringás vagyok, nekem könnyű a választás. De most szörnyülködve nézem, hogy 300k körüli pénzért milyen bringát is adnak. Tudom hogy a Szép kártyáddal szeretnél valamit kezdeni de ennyi pénzért tényleg jó bringát használtan kapnál, újonnan csak egy kőnehéz alapszintű valamit adnak. Én 4 éve nem sokkal többért (390ért) egy 11 kilós, DT kerékszettes, DT telós karbon vázas bringát vettem XT fékkel, váltással. Használtnak hirdették de új volt. És ennyi. Ki fogsz adni 300at egy nehéz szörnyért. Ha a közeli barátom lennél, minden erőmmel lebeszélnélek ennyiért új gép vásárlásáról.

Ne haragudjatok de ez kitört belőlem, most hogy nézem a belinkelt bringákat. A német Bike Magazinban volt egy cikk, hogy olcsó 29est ne vegyél mert nem fogod élvezni. Ahogy lejjebb Bikertigger is írta.

Arra gondolok, hogy most garis gondjaim voltak a bringámmal, így 3 hónapig haverok kölcsönadott nehéz bringáival jártam de most 2 hete már visszakaptam a karbon gépem és azóta csak mosolygok örömömben, mennyire jó érzés is azzal menni. Pedig csak 2-3 kilóról beszélünk de mégis, valahogy ez repül minden pedálfordulatra azokkal meg küzdelem volt minden méter. (ehhez képest)

Még egy 600ft-os alumínium darab, és "Salz-kész" vagyok, persze, csak technikailag  

Az idei év utolsó versenyének az osztrák Granitbeisser Marathonra esett a választásom, ami 6 nappal a Mátra Maraton után volt. Utóbbi nagyon megviselt fizikailag és mentálisan is, az osztrák versenyre kicsit alább hagyott a motivációm, de azért vártam. Az időjárás-előrejelzések esőt jeleztek, ennek ellenére csütörtök magasságában már megbarátkoztam a gondolattal, hogy lesz idén egy elég saras versenyem. A DT villára felszereltem egy sárvédőt, hogy legalább a szemüvegemre ne menjen sok a sárból.

Péntek este utaztunk ki, kicsit kalandos volt; az M1-esen találkoztunk közveszélyes ámokfutóval és balesettel, forgalmi dugóval egyaránt. Saint Nikola an der Donau településen szálltunk meg egy tágas és kellemes apartmanban. Előtte nap nem figyeltem oda az étkezésre és semmire, egészen lazán vettem ezt a versenyt és előtte este jól aludtam.

Reggelire kakaós csigát és túrós táskát reggeliztem. A verseny Sankt George am Walde településen volt, autóval mentünk oda. Elég korán érkeztünk, jó helyen tudtunk parkolni és időben átvettem a rajtszámot. Túl korán voltunk ott, így jó fél órát üldögéltem még az autóban a bemelegítés előtt és egy pokrócba csavart lábakkal, beöltözve és közben dideregve. Alig 5 fok volt...

A bemelegítéshez kabátot is vettem, jó fél órát mentem KB zóna tetejében, GA1 aljában és a vége felé egy alig 1 perces erősebb résztávval. 5-6 fok volt végig, nagy párával és enyhe ködszitálással. Majdnem kevés volt a rövid ujjú aláöltözet, a termo karmelegítők és a két bringás mez a vékony széldzsekivel. A bemelegítés végére aztán szépen átmelegedtem, pont a rajt előtt 5 perccel értem a rajt helyszínére, jól időzítettem. Verseny előtt 1.5-2 liter folyadékot ittam egyébként, a rajthoz két tele kulaccsal álltam be – nos, egyiket tele behoztam a célba, annyira hideg volt. Sebaj, legalább végig ott volt a tudat, hogy van nálam elég folyadékpótlás!

A rajt előtt végtelenül nyugodt voltam a korábbi verseny előtti izgulásokhoz képest. Az eső szerencsére nem esett, de nagyon borongós volt az idő. A széldzsekit levettem, összehajtogattam és hátra tettem a mezem zsebébe. Egy SIS zselét még ettem közvetlenül a rajt előtt.

A rajt után visszafogott tempót vettem fel az első percben, nehogy összeakadjunk valakivel. Ahogy tiszta volt az út, szépen felvettem a saját tempómat, néha kicsit erősebben megnyomva 20-30 másodperceket. Ezek a megindulások egy hosszabb versenyen nem túl szerencsések, de nem foglalkoztam ezzel. Mindjárt az első DH egy fenyvesben, gyökeres részen volt, óvatosan és lassan mentem le és jó ötlet volt – így problémamentesen konstatálhattam, minden csupa víz és csúszós, a lejtmeneteket eldöntöttem, a szokásos biztonsági üzemmódra veszem.

Az első mászás mindjárt egy egész komoly mászás volt: fenyvesben, gyökeres részekkel, jó meredek kaptatókkal és süppedős, kavicsos szakaszokkal. Ilyenből a verseny folyamán volt aztán bőven! Azt jó előre leírhatom, ezen a versenyen a DH-k átlagos, magyar maratonokhoz szokott versenyzőknek is jól feküdhetnek: nincs bennük igazi nyereg mögé ülős rész, talán csak 2 rövidebb szakasz összesen. Viszont a mászások! Sok olyan volt, ahol 330-350 Watton 50-60-as pedálfordulattal alig bírtam felrugdalni a bicajt, sőt olyan is, ahol 400+ Wattot adtam le, alig bírtam kitekerni!

A DH-k: sok helyen volt folyami kavicsos az út, ez volt itt a domináns. Süppedősebb, mint a schotter és csúszósabb, főleg vizesen. És most vizes volt. Pláne, mikor 2 óra után még ráesett egy kis eső...

Szóval, az első két mászáson sok bringás mellett mentem el, néha túlvállalva rövid időre a Wattokat. Erről sokat elmond, hogy az első órában nullák nélkül kb. 320 Wattot tekertem, pedig ebben volt DH-ba lazábban beletekerés is, ami levitte kissé – szóval elég jó volt a tempóm.

Az első óra után nagyjából azon a helyen haladtam, amit olyan bringásokkal mentem végig aztán, akikkel egymást előzgettük, egészen a 3. óráig. A 2. óra után arra számítottam, hogy jelentősen csökkennek majd a Wattjaim, de fura módon nem így történt, inkább szándékosan vettem vissza 5-10 Wattot. Itt a meredek kaptatóknál már néha eszembe jutott, hogy jó lenne már, ha a 3. órában lennék és vártam a 3. órát – de hát ez benne van!

Menet közben azon kaptam magam, gyakran jut eszembe a Cser Gabi által inspirált bikemag.-hu-s cikk: egyre kevesebb a magyar maratonokon a résztvevő, miközben az átlagéletkor egyre nő – nem túl jó kilátások. Itt valahogy minden más. Arra feledkeztem rá, hogy a pálya jelölése, sőt a nyomvezetése és távok egymáshoz képest történt ütemezése egyszerűen zseniális! Minden fordító vagy kanyar előtt 50 méterre egy tábla, hogy merre kell menni 50m múlva. Frissítőpont előtt 300 méterre, hogy 300m frissítő pont. Minden egyes elágazásnál piros-fehér szalagozás a rossz útra és az út közepére külön még festékkel nyilakat fújtak. Mindenhol! Az aszfaltos úton áthaladó részeken biztosító emberek és rendőrök – rengeteg rendőr volt. A necces DH-knál lenn mentőautó és mentősök – minimum 4-5 helyen voltak. A közepesen gáz helyeken 2 lefelé nyíl, a keményebb részek előtt 3 lefelé mutató nyíl, híd előtt útszűkület jelzés, sőt, jó előtte jelzés, hogy 100 méter múlva híd! Ahol elváltak a távok, előre jelezték, hogy 100 méter és távok szétválnak – plusz biztosító emberek irányítottak az elágazásoknál. Még a Salzkammergut-Trophy sincs ennyire jól kitáblázva, kijelölve, mint ez a verseny. Hab a tortán, hogy új jelölték ki a nyomvonalat, hogy a rövid és a közép távosokkal egyáltalán nem találkoztunk, pedig voltak közös szakaszaink a verseny folyamán. Elképesztő profizmus!

A 3. órára aztán kezdtem érezni, hogy gyengülök. A lankás lefelékbe már nem tekertem bele, de azért a mászásokat még jó 300 Watton bírtam tartani szerencsére – itt mentem el négy másik bringás mellett szép komótosan, akikkel előtte sokáig együtt haladtunk és előzgettük egymást. Később már nem is értek utol – mégis csak jól osztottam be az erőmet, itt tudatosult bennem, hogy szerencsére a komolyabb megindulások az első órában ezek szerint nem készítettek ki annyira. Az utolsó 40 percben előttem 100-200 méterre ment egy bicajos, próbáltam követni. Kiderült, az osztrákok női bajnokának, Sabine Sommernek a férje volt az. Mikor megláttam a táblát, hogy 10km az extreme távból, eléggé megkönnyebbültem. Az 5 km-nél még inkább és a 2 és az 1-es táblánál egyre jobban éreztem, hogy egész jó helyen haladhattam és jó lehet ez! A célterületbe érve óriási ovációval fogadtak, zenészek zenéltek az utolsó mászás mellett és a pedálozásom ütemére drukkoltak a helyiek. Elképesztő, mennyire sok helyen mondták végig a verseny folyamán, hogy hajrá és jól megyünk, nyomjuk neki, ügyesek vagyunk és sok más elismerő mondatot!

A végén még Móni is ott volt és fotózott, nagyon jó érzés volt.

A célvonalon áthaladva nagy megkönnyebbülés lett úrrá rajtam és éreztem, az egész testem fáj. Minden porcikámban izomláz volt. Mondták, hogy eléggé elől jöttem be és 2-3 perc után Móni is odaért és mondta, szerinte nagyon jó helyen jöttem be. Elmentem letisztálkodni kicsit és levenni a csurom egy vizes cipőmet, mellyel az egyik patakátkelésnél átgázoltam a hideg patakon.

A bringaverseny mellett egy komplett falunapot is rendeztek a helyszínen: ez nagyon ötletes! Az eredményeket 4 db LCD-s kivetítőn mutatták, innen tudtam meg, M30 csoportban második lettem – nos, nem igazán akartam elhinni, pedig valóban így volt! Ez a számomra eddigi leginkább értékelt eredmény, azért Ausztriában dobogóra állni más, mint idehaza, picit más liga az osztrák, mint a magyar – nagyon elégedett vagyok!

Egy apróság még: a verseny után, mikor az autóhoz mentem átcserélni a ruháimat, megszólított Sabine Sommer csapatából egy hölgy és megdicsért, hogy ügyes voltam és mennyire jól mentem. Soha nem tapasztaltam ilyesmit, hogy csak így ismeretlenül megszólítanak és dicséretet kapok, nagyon jól esett! Lehetséges, jövőre visszatérek.

Szilvásvárad Maraton XCM OB, 2015.

Avagy az érdeklődés hiányában elmaradt eső esete a legendásan sáros versenynek titulált maratonnal. Történt ugyanis, hogy napok óta esőt jeleztek előre a térségre, amit szombat este végül "elvettek", egy kis reménykedésre adva okot, hogy szakadó eső nélküli lehet a verseny, ami a hosszú távon nem utolsó dolog lenne. Két évvel ezelőttről nem volt túl sok jó emlékem a 3-4 Celsius-fokos idővel és az elfagyott lábakkal, nyakig sárosan az elemekkel dacoló emberekkel, beleértve magamat is. Persze azért reggel, az ablakon kinézve nem is volt akkora meglepetés, hogy esik...

Korai kelés után gyors szénhidráttöltés (kölesgolyók) két kulacs ISO-val, némi datolyával és az utolsó simítások, mit vegyek fel és vigyek magammal és kollégámmal indultunk is bemelegíteni a szemerkélő esőben. Jó 50, nettó 40 percet melegítettem be, kicsit magas volt a pulzusom kezdetben, de nálam ilyenkor ez normális. A rajthoz igyekezve még ismerősökkel beszélgettem, majd szépen becsorogtam a boly legvégére. Egyik utolsóként startoltam el. Az első aszfaltos mászásra fordulva aztán próbáltam felzárkózni a mezőny első felére és igyekeztem a tervezett Wattokkal haladni előre. Két-három helyen jobban is megnyomtam, mint indokolt lett volna, szerencsére nem okozott semmilyen problémát később sem ez a pár "baki". Aszfaltról a terepes részre érve már viszonylag elől voltam, talán a top25-top30 környékén. Éreztem, ha tartom ezt a tempót, jó lehet. A Macska-part utáni lefelén aztán egyből feltűnt, hogy valami nincs rendben: valahogy a lefeléket nem bírtam rendesen, nem volt meg az az érzésem, hogy uralom a bringát, kicsit lelassítva pedig úgy tűnt, lassú vagyok. Az voltam.

Magas rakodótól előztek vissza azok, akik mellett korábban elmentem. Pados környékén, olyan 1:35 körül beért Wouter Cleppe, elképesztő tempóban ment, teljesen más dimenzióban, mint a többség. Ő középtávon indult, simán nyerte. Pár perccel később követte őt még egy középtávos, majd még két Cube-Csömörös srác ment el mellettem, kb. 10 perccel lemaradva Wouter mögött. Több középtávos emlékeim szerint nem ért be. Felfelében aztán senki nem ment már el mellettem többé. :-) Pár sráccal a mászások közben kicsit beszélgettünk is, hogy ejnye, de jó, hogy nem esik. Például Ódor Csabával és Kakas Lászlóval váltottunk pár szót. Az ördögoldalra rákészültem, a lankás felvezetésén inkább visszavettem 250-270 Wattra, majd szépen kitekertem. Simán ment. Láttam, az előttem menő két versenyző például leszállt - éreztem, jobban járnék én is így, de egyszer muszáj kitekerni. ;-) Szépen bele is karcoltam a 178-as pulzusba, ez volt a versenyen a maximum. Úgy voltam vele, egyszer vagy kétszer ha a maximum tervezett 172-174 fölé megyek, abból nem lehet még nagy baj - pláne, hogy az utóbbi hetek tapasztalatai alapján pár percig jól és különösebb savasodás nélkül bírom a 175-178-as zónát is.

Emlékeim szerint a Bánkút után, talán a Sípályáktól lefelé ereszkedés közben ért be Sass Józsi és Papp Dénes, akiket fölfelé előztem, aztán lefelében nagyon komoly tempókülönbséggel hagytak le. Itt már biztosra vettem, a sáros versenyen valószínűleg jó szolgálatot tevő merev villa helyett a jóféle 15mm-es átütő tengelyes RockShox Rebámmal jobban jártam volna - bár az ő szintjükön biztosan nem mentem volna így sem. Tippre egyébként a +1 kg sem rontott volna túl sokat, a mászások nagyon jól mentek. Valahol itt lehetett az a nem túl hosszú, de jó kis sziklakertes rész, amit viszont nagyon élveztem annak ellenére, hogy ide-oda pattogtam. Emlékszem, 2 éve itt a vége felé még le is szálltam, de most nagyon jól mentem, előttem egy teleszkóppal menős srác (nem tudom, ki lehetett) sem távolodótt el túlságosan. Aztán a lefelében beért Ódor Csaba és Kakas László is (lefelében éreztem, hogy csak akadályozom őket, próbáltam félre húzódni is), de a következő mászásnál visszaelőztem őket és nem értek már be engem a későbbiekben. Hárskúttól lefelé az apró kavicsos és földes részen beletekertem, próbáltam nem szem elől téveszteni Papp Dénest, majd Felsőtárkányon megálltam frissíteni és az előttem levők után eredtem. Elég jó tempót mentek, itt fújt a szél is szembe, sokat számított, hogy talán 8-10-en is lehettek egy bolyban. Meg kellett dolgoznom azért, hogy felérjek rájuk - de aztán úgy gondoltam, nem állok be ide, mert a tervezett tempóm alatt mentek, így inkább eltekertem mellettük. Egy kék mezes srác rám tapadt és követett egy darabig, de aztán néhány száz méter múlva hátra nézve már nem volt ott, közvetlenül mögöttem. Gáz-bérc elágazó előtt beértem még egy versenyzőt, nagyon fáradt lehetett, komoly volt a tempókülönbségünk. Reménykedtem közben abban, hogy elég előnyt szedtem össze a mögöttem lévő bollyal szemben és a lefelében már nem érnek be. Szerencsére így lett, nem értek utol. A Kálmánhegyi-úttól a mászás első része szintén jól ment, még ott is sikerült elcsípnem egy Mesterbike pólós srácot. Itt egy kicsit már kezdtem érezni, hogy tompa fejfájásom kezd lenni, gondoltam ideje egy koffeines zselét enni a megelőző idők sokán elfogyasztott négy, szigorúan koffeinmentes után, illetve meginni a maradék ISO-t. Egyébként banánból ettem csak. Majdnem minden frissító ponton megálltam, két helyen friss ISO-t töltetni a kulacsomba és a többin banánt enni, illetve 1-2 pohár tiszta vizet inni.

Ha jól emlékezem, Bálkő-nyak után a mászáson értem be Naszódi Zsoltot, aki kérdezte, hogy melyik kategória vagyok. Na itt ért a nagy meglepetés, miután mondtam, Master1! Erre ő: "harmadik vagy". No több sem kellett, megtoltam még a maradék részt és beértem Kis Józsefet, akivel váltottunk pár szót. Mondta, hogy Cser Gabi többször defektelt és kiszállt a versenyből. Kérdeztem tőle, messze van-e az utolsó lefelé, mondta nem, két kanyar még. Addig együtt mentünk már és mondam neki, előzzön vissza nyugodtan, mert lefelé lassú leszek a merev villámmal.
A lejtőzés első fele nem volt vészes, itt-ott elég nyomvályús volt az út ugyan, de sár talán sehol nem volt, egész jól bírtam tartani Kis József tempóját. Ahogy jött a köves rész, egyből más lett a helyzet. Néhány száz méter után úgy éreztem, felütöttem a hátsó kerekemet és defektem van. Próbáltam lenézni, már amennyire bírtam a durván rázkódó, ide-oda pattogó bringám zabolázása közben, de nem láttam semmi különöset. Nem tudom, mi lehetett, a köves részen végig úgy éresztem, úszik a bringa hátulja. Itt éreztem, hogy nagyon határon megyek a merev villámmal, szerencsére uraltam még a helyzetet, de konstatáltam, ide bizony kell a csillapított teleszkóp és lehet, nem véletlenül érkeznek páran fully-val. Nem csak gyorsabb lennék lefelé, de biztonságosabban is haladnék - ami számomra az első számú szempont. És ekkor bumm! Ahogy ezen gondolkoztam, egyszer csak beesett a bal oldali fékkar, egészen a markolatig! Első fék nélkül, lefelé!? Mindez még mindig azon a részen, ahol ide-oda pattogtam a kiálló sziklás részek és a kövek tengerén; hát mit mondjak, itt azért egy kicsit féltem! Szerencsére nem lett nagyobb baj, ahogy ismét az apró kavicsos részre értem, szép lassan kezdett rendbe jönni a fékem és már nem esett be egészen a kormányig a fékkar. Itt elmentem pár középtávos mellett, ahol nem volt túl meredek az út, ott beletekertem még a lefelébe. Egyszer csak látom a táblát, hogy 2 km, majd 1 km... Szuper! A vasút melletti aszfaltos részen még megnyomtam kicsit jobban a pedált, át a síneken, a rámpán, majd a cél előtti füves rész és a Cél - SIKERÜLT!

Ráadásul várakozásaimon bőven felüli idővel. 5:15-5:20-as menetidőre számítottam, titkon esetleg arra hogy 5:10 alá tudom vinni, de hogy ilyen idővel érnék be, arra nem számítottam...

4:52:30 lett a hivatalos időm, alig hittem el! Egy darabig még nem volt tiszta, valóban Master 1-ben a 3. lettem-e. Végül kiderült, valóban 3. helyezést értem el, ami összetettben a 13. helyet jelentette. A célban Szabó Attila várt és rengeteget segített, hogy ne essek össze. Állítólag nem festettem valami jól. Sajnos neki gond volt a nevezése körül, nem adták ki a hosszú távos nevezését, csak közép távon tudott elindulni. Ezúton is köszönetem neki és a Vegan Energy csapatnak a segítségükért!

Ezúton is gratulálok mindnekinek a teljesítésért és az elért eredményekért!

Mai nap tanulsága:

Tavasszal illik a külső leszedése, kipucolása és friss defektgátló betöltése. Különben hasonló trükkökre lesz szükség - már ha pótbelső sincs az embernél. (Ezért már ne dobjatok rám követ, ezennel magamra ejtettem )

Megoldás: 1 db, befőttes kumi, egy pici foltragasztó a lyuk környékére és a befőttesgumi egyik végére, multitool 2mm hex key-jel a befőttesgumi benyomása a lyukon át. Problem solved. 3 perces meló. Biztos ami tuti, 2 gyorskötözővel még rögzítettem, tökéletesen működött.

nédda', mekkora traktóóóór! régi tratóóóór!  

beszámoló a váci topicban.

akinek ilyen áttétel kell, az rossz bringa típust választott. nem tudom, h mi, de nem országúti való ezeknek az embereknek. puhos, kapuzárási pánikban lévő embereknek (MAMIL) tervezték, mert ők ki tudják fizetni. régebben sport kocsit vettek, most meg bringát. dagadt, és öreg vagyok, de ha nem tudom majd hajtani a bringám, akkor szépen felakasztom a falra, és keresek vlmi más bringa típust. sokan 30-40+ évesen kezdenek el országútizni, aztán vesznek még hozzá egy vb csíkos mezt, és mindjárt profinak képzelik magukat. izzadni, szenvedni nem szeretnek (akarnak). na ez nem az a sport. 

Ha nem is tudod, hogy mit javasolnál az "ilyeneknek", akkor alapból üres és alaptalan a mondanivalód. 

Martonnak teljesen igaza van, nem az Alföldből kell kiindulni, domborzat is van a világon, és nem csak a Dolomitokban, hanem Magyarországon is. 

Rád sem mondja senki, hogy a múltban élő vénember vagy, 30-40 éves elavult technikát hajtasz, mert ellenzője vagy minden újnak, mert "régen minden jobb volt..." 

Gyanítom egy Téged az úton lehagyó, szerinted "szörnyű" áttételt használó sporttárs sem kiabált még vissza sosem, hogy "ha nem ezt a régi elavult vackot hajtanád" akkor talán haladnál is. 

Szóval csak azért mert valami nem olyan, mint az ember fiatalkorában, attól még nem egy szar vagy hülyeség. Kapuzárási pániknak pont azt nevezném, hogy szembe menve minden észszerűséggel erőltetjük a régmúlt dolgait, ha jók, ha nem, mondván "még igenis képes vagyok ezek elhajtani". Mert az acél váz jó, de van ma már jobb (acél is), a 2x9/10 is jó de annál is van jobb, a 39x53 is jó áttétel, csak ma már senki nem megy vele a versenysportban sem, gondolom, hogy nem véletlenül, sőt a bedugós stucninál, a klasszikus hajlítású kormánynál, és az alu felninél is van már jobb, pedig ezek sem rosszak és az is lehet, hogy ma már a belső használata is értelmetlen sok szituációban például.   

Sorból én is használok 14-25-öst, és nagyon szeretem az ugrásait, de ettől még ugyan úgy tudom értékelni a 10-50-es sort, sőt a 11-34-et és a 12-30-at is, mert mindegyiket ott használom ahová való, mert egyik sem való mindenhová.  

Ronin, stage 2. vagy inkább Plan B? szóval a koskormánnyal meglehetősen se veled, se nélküled a kapcsolatom, így némi szerelgetéssel töltött idő árán szerét ejtettem, hogy kiderítsem, a Ritchey Kyote "mennyire és milyen?" természetesen, mivel a Roninegy full klasszik országúti geós váz (legalábbis nekem úgy tűnik), az eredmény kicsit gnóm lett. viszont tekerve egyáltalán nem rossz, kényelmes, amolyan trekkinges módon. száguldozásra természetesen egyáltalán nem inspirál.

Egyetlen tesztkör alapján a szakújságírók se lennének könnyű helyzetben, én pedig pláne. Amatőrként, kognitív disszonancia által minden bizonnyal befolyásoltan ha objektív véleményt nem is, de pár mondattal tapasztalataimról, első benyomásaimról megosztanék.

Szupergyorsan, 1 jó hónappal előbb érkezett az előre jelzettnél. Összerakása még pepecselősen is 2-2.5 óra volt, fékek, váltó tökéletesre beállítva a gyártó által, sőt, még a tagban lévő nyomás is rendben volt. Mindössze az első teleszkópot kellett a súlyomhoz felfújnom.

Ami keserédes volt összeállításkor:

• high-end, szuperkönnyű Tubolito belsőkkel érkezett. Ez alapvetően elég jó. Mértem, 82-84g/db. Cserébe, sajnos nem mellékelték tubeless szelepeket. Mivel nem volt itthon szelepem, ebból adódott is probláma - erről később
• az egyik legnagyobb kérdőjelem a kormánycsapágyon átvezetett bowdenezés volt. Hát, az IPU v2-nek is nevezett egységnek a villára rögzített gyűrű adja a lelkét, a kormány körbefordulását megakadályozandó. Nos, ezt olyan helyen húzták meg, hogy ~1mm-t kotyogott a villa. Eltartott egy ideig, mire rájöttem, mit és hogy, hol kell kilazítanom. Persze utána minden rendben volt már - de ehhez kellenek az évek és a rutin. Lesz, akinek bosszúságot okozhat...

A gyári felszereltséghez alapvetően nem nyúltam, csak a merev bicajban lévő Vecnum MoveLoc XC nyeregcső + nyereg kombót tettem át a Luxba, illetve a gyári Ikonok helyére 2.25-ös SnakeSkin Racing Ray + Thunder Burt került.

Szóval, guminyomás beállít, indulás előtt SAG csekk: elől-hátul ~20% - persze vittem teleszkóp pumpát magammal, nem árt ilyenkor.

Aszfalton gyors, akár a merev montim, a lockoutot pedig érdemes használni itt. A pozíciómat adhoc módon állítottam be, stucni alatt 10mm hézagolóval (20mm hézagolóval jött). Elég kényelmes volt már elsőre, a 740mm-es kormány és a 70-es stucniméret ideális lehet nekem (780-as a Fathomon a kormány, azt néha szélesnek érzem).

Sopron felé Kópháza és Harka felé mentem, fel a Sopron MTB pálya egy részén. A 20% SAG ellenére a kellemesen puha felfüggesztés kényelmes a kövesebb, meredek mászáson. Utólag az időket nézve viszont elkelt volna itt is a lockout, azért jelentős energia veszhetett el a merevfarúhoz képest hozott idő alapján. (Watt-mérőm nincsen, pulzus és érzés alapján néztem meg pár korábbi tekerésemet erre.) Ó igen, és elég jól mászik a bicaj az elődjéhez képest rövidebb láncvillával is.

Muck felől a Sopron Downhill pálya felé vettem az irányt, át a lassan már teljesen megsemmisült régi aszfaltos erdei úton, el az ókori sírdombok mellett.

A Várhegy kilátótól, a Sopron DH kapun áthaladva a jobbos ösvény felé vettem az irányt. A nagy, méteres letörést nem mertem ezzel megugrani (csak a Fathommal), szerencsére pár hónapja jobbra kialakítottak egy chicken way-t, így lehet kerülni már – én is így tettem. (A nagy ugratókat sem ugrom meg – aki járt itt, az tudja, ezek 3-4-5 méteres repülések, nekem ez no way.) A rövid sziklakertes részen úgy ment át a Lux, akár kés a vajon. 3 angol nyelvű tesztet olvastam a CFR-ről, ezekben keménynek írták a hátsó felfüggesztést – igaz, mind a Fox taggal szerelt verzió volt (ez RS SIDLuxe). Szerintem egyáltalán nem kemény. A régi kék, 2017 végén vásárolt LUX CF-em azért jóval keményebb volt ennél, emlékeim szerint. A döntött kanyarokban az XC külsők ellenére szépen betapad, talán a 100mm drop a nyeregcsővel tűnt kevésnek itt-ott.

Ahol a DH-s nyom felé megy az út, ott a balos freeride nyom felé mentem tovább. Ezt 2 hónapja újítják, finomítgatják (leesik az álla, aki régen járt erre, szuper lesz/lett!). Van itt pár meredek szekció, ahol fék nem fog meg, csak „el kell engedni” és leesni. Stabilabb a Lux, mint gondoltam volna. És hasonlóan magabiztosnak éreztem, mint pár nappal korábban ugyanitt a Fathom 29-et a 130mm első rugóúttal, Minion DHF 2.5 + Aggressor 2.5 külsőkkel. Csak a köves, sziklakertes résznél valahogy nem rázott ez. Ja igen, hiszen hátul rugózik!

Ezen a pályán a merevfarúval is szoktam körözgetni. Az 70° fejcsőszög és néha az az érzésem a pályán, OTB-m lehet, ha nem figyelek. A Fathom az 66°. Utóbbi jóval stabilabb és nagyon kiszámítható. A Lux CFR papíron 68.5° - és mintha a Fathommal lennék. Nyilván a hátsó tag beülése „laposíthatja” a fejcsőszöget, míg egy merevfarú esetén a teleszkóp beülése meredekebbé teszi, de valahogy nem számítottam arra, hogy hasonló időket megyek a Lux-szal, mint a Fathommal (idei időket nézve – tavaly mentem jobb időket is, de a pálya is jóval könnyebb és gyorsabb volt).

7 lefelét is mentem - sajnos a negyedikben kaptam egy szúrt lassú defektet az első keréken - körönként pumpálnom kellett aztán. Ennyit a Tubolitoról, várom az 5-ajrós tubeless szelepeimet!...

A teleszkóp pumpa elhozatala jó ötlet volt, mind a 100mm-t kihasználtam elől, kellett bele +8-10 psi még.

Érdekesség volt számomra, hogy nem a minimalista, 6mm 'allen key' átütős RockShox tengely volt a SID villában, hanem egy ráncfelvarrott, gumírozott karral szerelt gyorszáras verzió. Nem láttam még ilyet, szerintem jó, hogy ilyennel küldik, az a +20-25 gramm meg kb. semmi.

A gyári Canyon hátsó átütőtengely is gyorszáras, magát a kart a tengelyből lehet hihúzni, ügyes megoltás. És könnyű: 55g.

HIába az AXS váltás, a cocpit egy merő bowden-pókháló. Pláne a dropper install után. Jó, minden lockoutos fully az +2 kábel, de hát, jaj. Villáról mondjuk esélyes, leszedem, arra nem nagyon kell, szinte soha nem használtam régen sem a lockoutot villán.

Fékek Sram level ULT, na ettől tartottam azért. A gyári fékbetét valami gyantás, amivel küldték, hát kellett 2-3 kör a DH-n, mire elkezdtek rendese(bbe)n fogni. Azért rossznak nem mondanám, adagolhatósága rendben van, szépen működik és könnyen jár a kar a csapágyazott foglalatban. Meg hát tudom, egy pár Trickstuff power fékbetét csodákat tehet ezzel a fékkel.

Új bringa állt a házhoz. Canyon Grizl CF SL 6.0 2022. Szerettem volna egy könnyű, karbon, számomra ideális geometriával rendelkező olyan országúti bringát, amire gond nélkül tudok jó széles gumi mellett is sárvédőt tenni adott esetben. Alapból 32 mm-es GP 5000-es országúti gumikkal járok a jó magyar utakat kompenzálandó. Céllal sosem mennék be terepre egy ilyen bringával, hisz arra van montim, de hosszabb távú országútizásaim alkalmával, jól jön, ha adott esetben nem kell megyényit kerülni, ha szembe jön egy földút. 

Első tekerésem alkalmával egy kis aszfaltos szerpentinezést adtam elő a gyári, 45 mm-s gravel gumikkal, és még ezekkel is meglepően jól gurult a bringa. Ugyanakkor ezeket a gumikat nem szeretném ledarálni aszfalton, nagyon jól fognak szolgálni majd a hosszabb, több napos tekeréseken szerte az országban, ahol az extra kényelem és az úttalan utak miatt jöhetnek majd jól. 

Kissé átalakult a Canyon. 

Ami változott a gyári kiszereléshez képest: 

Féktárcsák: Shimano RT66

Fékszett: Shimano M8120 XT 

Nyereg: kínai, fullkarbon, könnyű, és pár hónap után már meglepően kényelmes

Stucni: FSA, 60mm -20fok (a gyári 50mm, -6 fok volt de túl magasan volt a kormány) 

Markolat: ESI

Gumik: Maxxis Ikon 2,2

Lánc: Sram GX Eagle (a gyári NX már csere érett lett)

A gumik variálása állandó, de a fentiektől egészen sokkal jobb bringa lett, mint gyárilag volt. 

Merev projekt Niner boost RDO villával...

A budai hegyekben mentem vele egy gyorsabb teszt kört ami 850 méter szintet jelentett.

A hely adottságainak megfelelő kövesebb, gyökeresebb helyeket direkt felkerestem lefelé. 

Azt kell mondjam, hogy egyszerre örömteli és egyben ijesztő mennyire simítja a villa az út egyenetlenségeit. Ezt az én lefelé sebességemmel kell érteni, óvatos vagyok. Az irányítás nagyon közvetlen. Persze van előttem pl. Bp-Pilis vonalon olyan út amitől tartok visszafelé (Pilisszentkereszt - Csobánka között vissza Bp felé, az erdőben a köves szakasz), majd elválik ott mit fogok érezni.

De az első teszt után nagyon tetszik.

T'om, a nyeregtáska randa szürke, meg itt-ott még lenne mit variálni - de hagytam mindent gyári állapotában és így is tervezem még sokáig.

Hja, a háttérben az ott egy buszmegálló, fullextrás, szupertiszta, 2 kaspó volt az ablakába téve frissen ültetett virágokkal. Jó, a gazt (még) nem nyírták le körülötte, de hát osztrákoknál sem lehet mindig minden tökéletes!

Építettem egy új bringát, nagyjából a meglévő és tartalék alkatrészeimből egy új Lux CF vázra.

9.76 kg pedállal.

Nem elsőéves bringás vagyok, korábban (2008-10 környéke) már viszonylag lazán, de montiztam.

Nem arról van szó, hogy nem élvezem általában a lejtőzést, hanem arról, hogy versenykörülmények között, amikor nyomnak hátulról nem igazán: A sebességet bőven kockázatosnak tartom.

 

Érdemes belenézni ebbe ezekbe a videókba:

Mátra 2015 27:30

Mátra 2015 43:20

 

Ilyen sebesség mellett egy bukás jó eséllyel kórház, de simán bele is lehet nyomorodni.

 

A videón láthatóhoz hasonló lejtőket pedig egy sima rekreációs vagy edzés jellegű tekerés alkalmával  tudom nagyon élvezni, de nem 40, hanem mondjuk 25Km/h sebesség mellett. Itt egy bukás után még jó eséllyel saját lábamon megyek haza. 

 

Lehet mondani, hogy "fejlesszem a technikámat", de attól a 40+Km/h még 40+Km/h, meg attól, hogy technikás vagyok még a kövek sem lesznek kevésbé kemények az ember teste meg csak egy rongybaba ekkora mozgási energia mellett. Bukás pedig előbb-utóbb lesz, ez nem tüköraszfalt, hanem sokkal kevésbé kiszámíthatóak a körülmények...

 

J.

Tökmindegy hanyad éves montis vagy, a technikát mindig fejleszteni kell, aki nem teszi, az gyakorlatilag folyamatos életveszélyben bringázik még egy egyenes úton is...

Pedig a videóban látott tempó még elég fütyi szint.

Lehet, hogy a kövek 40kmh-nál is kövek, csak ha megvan a technikád, akkor egy esetleges bukás esélye is már a töredékére csökken, ha pedig mégis esel, akkor nagyobb eséllyel esel "jól", sajnos meg kell tanulni esni. Azt pedig csak úgy lehet elérni, ha feszegetjük a határainkat és próbálunk kilépni a komfort zónánkból. Ezt mindenki meg tudja tenni egy általa jól ismert, kedvelt terepen, amit ha sokáig csinálsz később ismeretlen helyen is menni fog. 

Erős bárki lehet, de technika nélkül csak egy köteg izom vagy, amit nem tudsz használni. És lehet, hogy egy maraton felfelé lehet megnyerni, de lefelé simán el lehet veszíteni. Sokat számít, hogy egy technikás versenyző nem közvetlenül maga elé néz, hanem sokkal messzebb és teszed a bringát, döntöd, téped a kormányt, figyelsz a pedálállásra egy kanyarban, illetve figyeled az íveket az egyik kanyarban, hogy aztán a másikat még jobb íven tudd venni, közben a féktáv is rendben legyen... Komplex dolog ez, de tanulható! 

Ha pedig nem akar valaki ezen fejleszteni, akkor sincs gond, lehet indulni attól még versenyeken, csak akkor kategorizálja be magát a "túrázók" közé, akinek max. a saját maga legyőzése a cél és kész. Viszont ilyenkor nincs hápogás, hogy kinek mennyire volt nehéz a pálya, mert alapvetően oké, hogy az a cél, hogy mindenki teljesíteni tudja, de nem az ilyen indulóktól fejlődik a sportág magasabb szintre.