hogy beleszólnék a választásotokba, vagy miért nem 11es Shimano-t veszel inkább ???
ötletként sem merül fel

mai eset. utolértem egy srácot. egy rövidke ideig mögötte mentem. kb 1-2 kilit. karbon bringa 11-es campa cucc. 50/34 elől,és 11-25 körüli sor hátul. egy kisebb emelkedőn mentünk föl,és láss csodát: 50-25-el ment fel. annyira benne volt az egész,amit eddig leírtam ebben a rövidke időben,h öröm volt nézni. arról már ne is beszéljünk,h ha egy kicsit közelebb vagyok hozzá,akkor simán felrak,mert rohadtul nem tudott egyenesen,egyenletes tempóban haladni az ember. természetesen spd pedál,és mtb csuka dukál az ilyenekhez. téli ruha,meg egyebek. gondolom,ha megkérdezném,h minek öltözött be,akkor a válasz az lenne,h fázós. a nagy francokat,mert a só meg ki volt csapódva a ruháján. hozzá tenném,h ezek a hétvégi harcosok akarnak majd venni karbon,aero kerekeket,meg wattmérőt. mi a tökömnek,mikor még kerékpározni sem tud normálisan?
De most milyen szabálykönyvet is szegett meg ez a bűnös lélek ?
Legalább ebbe ne szóljunk már bele, ki mit vesz magára, hogy vált, fázik-e vagy milyen bringa és pedál tetszett neki, lécci-lécci-lécci !! Köszi, rendes vagy.
Te egy hardcore országúti mániás vagy ő meg egy amatőr. Gondolom inkább mtb-s fickó volt aki szeretne néha menni országúton is. Én tök boldog vagyok amikor még ilyet is látok, mert legalább teker az ember és egy bringással több.
Mit szólnátok sok Campa őrült, ha valaki ott okoskodna nektek (nem tudom hogy don éppen mit használ) mikor rendelitek a 10es Campát, hogy beleszólnék a választásotokba, vagy miért nem 11es Shimano-t veszel inkább ??? Érdekelne valakit ?
Nem.
>Aki meg közlekedni is használja a paripát, ott eleve csak spd jöhet szóba,
Ez nem igaz, vannak ismerosok, LOOK-kal jarnak dolgozni is. A sima ide-oda kerekparozashoz pedig a taposo is tokeletes.
mai eset. utolértem egy srácot. egy rövidke ideig mögötte mentem. kb 1-2 kilit. karbon bringa 11-es campa cucc. 50/34 elől,és 11-25 körüli sor hátul. egy kisebb emelkedőn mentünk föl,és láss csodát: 50-25-el ment fel. annyira benne volt az egész,amit eddig leírtam ebben a rövidke időben,h öröm volt nézni. arról már ne is beszéljünk,h ha egy kicsit közelebb vagyok hozzá,akkor simán felrak,mert rohadtul nem tudott egyenesen,egyenletes tempóban haladni az ember. természetesen spd pedál,és mtb csuka dukál az ilyenekhez. téli ruha,meg egyebek. gondolom,ha megkérdezném,h minek öltözött be,akkor a válasz az lenne,h fázós. a nagy francokat,mert a só meg ki volt csapódva a ruháján. hozzá tenném,h ezek a hétvégi harcosok akarnak majd venni karbon,aero kerekeket,meg wattmérőt. mi a tökömnek,mikor még kerékpározni sem tud normálisan?
a spd pedállal mondjuk mi a baj? Nekem az van a trekkingen, az volt a montin, teljesen jó, volt is otthon elfekvőben, azért nem fogok új pedált-cipőt venni, hogy "igazi országútis" legyek
Aki meg közlekedni is használja a paripát, ott eleve csak spd jöhet szóba, erre haverom is elég hamar rájött, pedig nagyon hitt az országúti kötésben (igaz, nulla tapasztalata volt bármelyikkel).
mai eset. utolértem egy srácot. egy rövidke ideig mögötte mentem. kb 1-2 kilit. karbon bringa 11-es campa cucc. 50/34 elől,és 11-25 körüli sor hátul. egy kisebb emelkedőn mentünk föl,és láss csodát: 50-25-el ment fel. annyira benne volt az egész,amit eddig leírtam ebben a rövidke időben,h öröm volt nézni. arról már ne is beszéljünk,h ha egy kicsit közelebb vagyok hozzá,akkor simán felrak,mert rohadtul nem tudott egyenesen,egyenletes tempóban haladni az ember. természetesen spd pedál,és mtb csuka dukál az ilyenekhez. téli ruha,meg egyebek. gondolom,ha megkérdezném,h minek öltözött be,akkor a válasz az lenne,h fázós. a nagy francokat,mert a só meg ki volt csapódva a ruháján. hozzá tenném,h ezek a hétvégi harcosok akarnak majd venni karbon,aero kerekeket,meg wattmérőt. mi a tökömnek,mikor még kerékpározni sem tud normálisan?
En is 50x25-tel mennek fel, ha az eleg. Nem ertem, miert lenne baj ez? Kistanyerra csak akkor teszem le, ha muszaj, vagy kifejezetten pihenek, levezetek, ilyesmi.
Az meg eleg termeszetes, hogy mindeni olyan technikat vesz, amilyet megengedhet maganak. SPD-t meg azert vesz, mert kezdo, es ugy gondolja az jobb, mert gyalogolni is tud benne.
Pajti pár hónapja vett új Dögma F10-t R9100-es szettel (olcsó..). Az első dolog, amit cserélt rajta: sor, a gyári helyett vett: 12-25t (persze DA abból is). A következő kérdése az volt, hogy 50-34 helyett fel tud-e tenni 39-es kistányért?
Ez érdekes kérdés. Lebeszéltem róla, amennyire én tudom, ugyan működhet, de, az 50-es nagytányér belső oldalán a váltáskönnyítő kialakítás a 34t-hez lett optimalizálva, és 39t-vel nem biztos, hogy jól együttműködik.
Bár, akinek van TP-a R9100-es kurblin 50-39 kombival, nyugodtan megoszthatná.
Az átlagos bringásnak tökéletes az 50-34 és 11-32, mert úgyis két fokozatot ismer: nagytányér-kónusz ill. 34-32. Köztest nem.
Az ilyen piperkőc gyerekek meg finomkodjanak csak a 12-25&50-39-cel, én is 13-26&48-39-en szerencsétlenkedem.
Amúgy jó a 34t, s élhetőbb a 39t-től, de, ha valaki síkon él& már van 39t kistányérja, szvsz felesleges váltania.
mai eset. utolértem egy srácot. egy rövidke ideig mögötte mentem. kb 1-2 kilit. karbon bringa 11-es campa cucc. 50/34 elől,és 11-25 körüli sor hátul. egy kisebb emelkedőn mentünk föl,és láss csodát: 50-25-el ment fel. annyira benne volt az egész,amit eddig leírtam ebben a rövidke időben,h öröm volt nézni. arról már ne is beszéljünk,h ha egy kicsit közelebb vagyok hozzá,akkor simán felrak,mert rohadtul nem tudott egyenesen,egyenletes tempóban haladni az ember. természetesen spd pedál,és mtb csuka dukál az ilyenekhez. téli ruha,meg egyebek. gondolom,ha megkérdezném,h minek öltözött be,akkor a válasz az lenne,h fázós. a nagy francokat,mert a só meg ki volt csapódva a ruháján. hozzá tenném,h ezek a hétvégi harcosok akarnak majd venni karbon,aero kerekeket,meg wattmérőt. mi a tökömnek,mikor még kerékpározni sem tud normálisan?
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Az valójában a tengely karja. Gondolom alapesetben azért nincs kar a végén, mert úgy könnyebb, meg letisztultabb. Egy amatőr pedig simán kiveszi a kerekét az amúgy is a zsebében lévő 5-ös imbusszal, ha defektet kap.
De a versenyzőknek így megoldani, az felettébb érdekes, bár azt értem, hogy így legalább mire odaér a kocsi, kint a kerék. Csak akkor miért nem raknak fel inkább karos tengelyt, gyorsabb és főleg elegánsabb lenne.
Azert csinaltak igy, mert a szereloknel motoros imbuszkulcs van, azzal gyorsabb a csere.
De ha egyedul aldogal az ut szelen, akkor annyit meg tud csinalni o maga is, hogy kiszedi a kereket.
Egyszer majd biztos ki lesz majd ez talalva rendesen.
Pajti pár hónapja vett új Dögma F10-t R9100-es szettel (olcsó..). Az első dolog, amit cserélt rajta: sor, a gyári helyett vett: 12-25t (persze DA abból is). A következő kérdése az volt, hogy 50-34 helyett fel tud-e tenni 39-es kistányért?
Ez érdekes kérdés. Lebeszéltem róla, amennyire én tudom, ugyan működhet, de, az 50-es nagytányér belső oldalán a váltáskönnyítő kialakítás a 34t-hez lett optimalizálva, és 39t-vel nem biztos, hogy jól együttműködik.
Bár, akinek van TP-a R9100-es kurblin 50-39 kombival, nyugodtan megoszthatná.
Az átlagos bringásnak tökéletes az 50-34 és 11-32, mert úgyis két fokozatot ismer: nagytányér-kónusz ill. 34-32. Köztest nem.
Az ilyen piperkőc gyerekek meg finomkodjanak csak a 12-25&50-39-cel, én is 13-26&48-39-en szerencsétlenkedem.
Amúgy jó a 34t, s élhetőbb a 39t-től, de, ha valaki síkon él& már van 39t kistányérja, szvsz felesleges váltania.
ezt az imbuszkulcsos dolgot a tarcsafeknel nem vagom... miert kell a kerekcserehez imbusz?
Az valójában a tengely karja. Gondolom alapesetben azért nincs kar a végén, mert úgy könnyebb, meg letisztultabb. Egy amatőr pedig simán kiveszi a kerekét az amúgy is a zsebében lévő 5-ös imbusszal, ha defektet kap.
De a versenyzőknek így megoldani, az felettébb érdekes, bár azt értem, hogy így legalább mire odaér a kocsi, kint a kerék. Csak akkor miért nem raknak fel inkább karos tengelyt, gyorsabb és főleg elegánsabb lenne.
Országútiból patkófékeseket nézegetek magam is, azt vennék.
A CX-gépem persze tárcsafékes, de hozzá kell tennem, olajos fékről 1.5 éve visszatértem vele a mechanikusra és köszöni szépen, bazi jól fog és nagyon megbízható! (az olcsóbbik fajta TRP Spyre egyébként)
az uj 105os eleg jo lett... remelem telen is mukodik, nem ugy, mint az m8000 jo a spyre amugy, de azert nem egy szint.
***
ezt az imbuszkulcsos dolgot a tarcsafeknel nem vagom... miert kell a kerekcserehez imbusz?
Edited by arn, 2019. April 30. - 11:43.
az már másik szakág.
valoban, de szvsz amatorbringasok tempojahoz jobban passzol. a 34 azert kell, hogy fel tudjunk menni tobb helyre (monti utan meg igy sem sok), az 50km/h feletti tekeresnek meg sok ertelmet nem latom. evekig hasznaltam a 46/34et az aszfalton, szerintem jobb, mint a mostani 50/34, ott a kulonbseg valoban sok (a 46/36 kozotti differenciat viszont mindig kicsinek ereztem).
Edited by arn, 2019. April 30. - 11:38.
Országútiból patkófékeseket nézegetek magam is, azt vennék.
A CX-gépem persze tárcsafékes, de hozzá kell tennem, olajos fékről 1.5 éve visszatértem vele a mechanikusra és köszöni szépen, bazi jól fog és nagyon megbízható! (az olcsóbbik fajta TRP Spyre egyébként)
az egy tányéros rendszerhez meg ez a cikk passzol: http://bikemag.hu/ma...en-az-aqua-blue
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
a tárcsafékről meg ez kép sokat elmond. ez a fotó az idei Roubaix versenyen készült. minden QuickStep-es versenyzőnek felragasztottak egy imbusz kulcsot,h kerékcserénél ki tudják venni a kereket. pfff.... nevetséges.
http://www.cyclingne...JEgvEfoUl2YUmDE
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
a 46/34 jobb
az már másik szakág.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Az 50/34 a legjobb talalmany a szeletelt kenyer ota. Keresztlanccal se lehet szerintem olyan sok baj, ha manapsag azt mondjak, hogy nem is adnak csak egy tanyert. Nekem az elmult 10 evben semmi gondot nem okozott, az biztos. Ha elkopik cserelni kell a tanyert, de szerintem ez az 53-assal is igy van.
nekem 53/39 van,és nem is az 50-es lánctányér sztem a gond,hanem a 34. én használom síkon is a 39-et. a 34-et nem szokták,inkább megy a keresztbe váltás. maradjunk annyiban,h minden vackon szeretnének sokan wattokat nyerni,de a keresztben álló lánc nem zavarja őket. mindemellett szép lassan megy tönkre a hajtásnál minden. nem tesz jót semminek (még,ha a gyártó szerint nem is gond) egy ferde hatásvonalú lánc. "a gyártó szerint nem gond"=használd nyugodtan így az alkatrészeket kedves júzer. legalább hamarabb tönkrevágsz vele vlmit,és vehetsz új cuccokat.
egyébként a tervem az,h a téli bringára beszerzek egy 50/36-os hajtóművet. egy 12-25-ös,10-es sorral tök jó áttételeket kapnék. kb mint a jelenlegi 53/39 13-26-os áttételezés.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Az 50/34 a legjobb talalmany a szeletelt kenyer ota. Keresztlanccal se lehet szerintem olyan sok baj, ha manapsag azt mondjak, hogy nem is adnak csak egy tanyert. Nekem az elmult 10 evben semmi gondot nem okozott, az biztos. Ha elkopik cserelni kell a tanyert, de szerintem ez az 53-assal is igy van.
erre fogok hivatkozni, amikor 10-es alkatrészeket a mocsár aljára lealkudott áron akarok majd elhozni.
de nem fog sikerülni, mert - én mesüge - campát használok, azoknak meg nem akar leesni az ára, pl https://bit.ly/2IMMcI5
Igen. De te egy hardcore-user vagy. Te más szempontok szerint nézed az alkatrészeket mint egy amatőr tekerő. Őket soha nem tudnád meggyőzni hogy szerinted jobb a 10es campád bármi másnál.
Edited by marton, 2019. April 29. - 23:23.