
Jelentkezz be Regisztrálj

Gumitopik
#82
Írta 2024. január 30. - 09:07

Üdv.
Jelentem 1,5 év után nem tömít már az OKO Xtreme csoda defektjavító folyadéka.
Én csináltam rosszul valamit?
Az nem is olyan "rossz" , mert a Slime 1 év után egy fos, semmit nem tömít. Egy apró tüske volt az egész.
De még az 1 éves Continental belsőmet is dobhattam a kukába.
3X!!! próbáltam folttal beragasztani, de másnapra a folt felpuklisodott egy ponton, és a folt mellett szépen szökött a levegő.
Gyanítom Slime miatt nem kötött meg rendesen a ragasztó (Tip-top).
Ugyanezt a belsőt (Slime nélkül), ugyanezzel a ragasztóval, másik bringán kb. 5 perc alatt megcsináltam.
Ez volt életem első defektgátló folyadék és egyben az utolsó is, egyelőre biztos.
Az elmúlt 30 évet kibírtam nélküle, most már nem fog hiányozni, ekkorát még defekttel sem szívtam.
Ja és másik két (schwalbe, Mitas) belsőt ki kukáztam fél éven belül, az autó szelepen keresztül egy idő után jött ki a zöld trutyi és leengedett a kerék.
Hiába pumpáltam, lyuk nem volt rajta (megnéztem többször is)
Lehet, hogy csak szerencsém volt az életem során defektekkel, de inkább pótbelsőt veszek a trutymák helyett.
Évenként cserélgessem a belsőket, mikor van amelyik bringába 10 éves Schwalbe belső van!
talpfa módosította - 2024. január 30. - 09:08
#84
Írta 2024. január 30. - 01:08

Kérlek ajánljatok trekking külsőt (622-es) aminek nagyon jó a gördülési ellenállása,és kisimítja a jó magyar utak egyenetlenségeit.
#85
Írta 2024. január 04. - 16:36

Üdv.
Jelentem 1,5 év után nem tömít már az OKO Xtreme csoda defektjavító folyadéka.
Én csináltam rosszul valamit?
#86
Írta 2023. október 15. - 22:15

#87
Írta 2023. október 13. - 14:35

Szerintem ez némiképp ellentmondás és kb a lehetetlent várjuk el a gumiktól.
Hogy vmi jól gördüljön aszfalton ahhoz minimális tapadás kell de akkor mi lesz vele terepen? Oda meg a maximális tapadás kéne, nem? Szóval amolyan mindenes kell, mint a multiszerszám. Mindenhez jó is de azért van azokra jobb szerszám is.
Én elsősorban montiként tekintek a "városi" bringámra is (mert ő egy monti), szóval nekem kell hogy kb jól gördüljön de terepen se legyen gondja. Mert igen, a RaceKing kicsit jobban gördül de terepen meg szerintem a SmartSam sokkal jobb gumi. Én ezért használom a SmartSam-et.
marton módosította - 2023. október 13. - 14:36
- Rabbit kedveli ezt
#88
Írta 2023. október 13. - 12:54

Köszi srácok!
Majd esetleg tájékoztasd a bandát, hogy mi mellett döntöttél.
Engem érdekel, hogy a Smart Sam - Urban univerzális irány, vagy az aszfalton is gyors terepgumi lesz a befutó.
Rabbit módosította - 2023. október 13. - 13:00
#89
Írta 2023. október 13. - 12:13

#90
Írta 2023. október 11. - 09:58

+1 szavazat a Schwalbe Smart Sam külsőre! Városba is jó a középső futóél miatt és terepen is kb 100%-os, elképesztő köves helyeken simán felmentem vele. Szintén több ezer km város/terep után alig van rajta kopás. Ha meg a DD (Double Defense) változatot veszed, a defekt miatt sem kell aggódnod. Ma is (kb minden nap!!) kb 4-5 Királydinnyét húztam ki belőle - semmi hatással rá.
Nekem a Conti Race King az életem csalódása. Igen, könnyű és gördül is de terepen nem olyan jó szerintem és szó szerint értsd, az első csepp nedvességnél jégpályán érzed magad alatt a talajt. Ilyet pl Schwalbe gumin még nem éreztem soha.De ez a magánvéleményem. Más meg szereti.
Raceking ügyben +1, valóban könnyen tud csúszni, de aszfalton jól el lehet lenni vele, és előre ezért is javasoltam a X-Kinget.
...és amit elfelejtettem: az utóbbi 1-2-3 évben Maxxis külsőkkel megyek (Forekaster, Ikon, Ardent Race és Rambler). ezek mindegyikével nagyon elégedett vagyok, jól működnek és meglepő módon egyiken sem látszik különösebb kopás, még a Rambleren sem, amit pedig főleg aszfalton használok. nem érzem, hogy különösebben visszafogna aszfalton és könnyeb terepen is jól elboldogul.szóval ezt (bár az enyém 38mm) ajánlom, ha létezik belőle "rendes" montis széles változat. vagy az Ardent Race/Ikon is jó lehet.
"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."
"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"
#91
Írta 2023. október 10. - 23:07

+1 szavazat a Schwalbe Smart Sam külsőre! Városba is jó a középső futóél miatt és terepen is kb 100%-os, elképesztő köves helyeken simán felmentem vele. Szintén több ezer km város/terep után alig van rajta kopás. Ha meg a DD (Double Defense) változatot veszed, a defekt miatt sem kell aggódnod. Ma is (kb minden nap!!) kb 4-5 Királydinnyét húztam ki belőle - semmi hatással rá.
Nekem a Conti Race King az életem csalódása. Igen, könnyű és gördül is de terepen nem olyan jó szerintem és szó szerint értsd, az első csepp nedvességnél jégpályán érzed magad alatt a talajt. Ilyet pl Schwalbe gumin még nem éreztem soha.
De ez a magánvéleményem. Más meg szereti.
#92
Írta 2023. október 10. - 22:16

Ha már szó volt a simává koptatott gumikról: 29-esre melyek azok a külsők 2.2-2.4 szélességben, amik városban a legjobban gördülnek? Teljesen nem akarok lemondani a terepképességről, de sajnos az idő nagy részét betonon töltöm, szóval nagyon fontos a jó gördülés.
sválbe smart sam
alább említett race king
illetve a conti ruban -most ezt használom , egész jól gördül ,cca 3500 km (nagyrészt asfalt) gyakorlatilag nem látszik rajta kopás-, kivételesen nem csirkébb mint a névleges méret sőt. .. tőlem szokatlan hogy dícsérek egy conti mtb gumit, -és pénzt mondgy nem adtam volna érte ,de ha már így adódott felkerült, aztán maradt-
alább bm-es termékbemutató teszt
https://bikemag.hu/m...z-aszfaltot-is/
Az idézet a Nemesis együttes Éden c. számából való
#93
Írta 2023. október 10. - 18:50

Ha már szó volt a simává koptatott gumikról: 29-esre melyek azok a külsők 2.2-2.4 szélességben, amik városban a legjobban gördülnek? Teljesen nem akarok lemondani a terepképességről, de sajnos az idő nagy részét betonon töltöm, szóval nagyon fontos a jó gördülés.
klasszikusan a conti x-king/race king (e/h) páros amolyan mindenes.
"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."
"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"
#94
Írta 2023. október 10. - 17:38

Ha már szó volt a simává koptatott gumikról: 29-esre melyek azok a külsők 2.2-2.4 szélességben, amik városban a legjobban gördülnek? Teljesen nem akarok lemondani a terepképességről, de sajnos az idő nagy részét betonon töltöm, szóval nagyon fontos a jó gördülés.
#95
Írta 2023. augusztus 07. - 13:48

Smart Sam Performance amúgy rendkívül szimpatikus.
Ha meg gyárilag félslick-et választanál, jó szívvel ajánlom a Conti Travel Contactot. Nagyon megszerettem, pedig én aztán nem vagyok oda az ilyen futóéles rusnyaságokért.
#96
Írta 2023. augusztus 07. - 13:02

Ha már Maxxis: egyik kedvenc márkám lett az elmúlt években. Tartós, átlagosnál nehezebben kopik, nedves körülmények között ha nem is a Schwalbe szintje, de jól teljesített.
Kivéve az Aspen 2.1 TR 2C EXO külsőket (nem olcsó fajta, ~50 EUR/db!), már a második púposodott ki és kellett kidobni ~2 év után, hiába nem volt különösebben kopott. Hasonlóan jártam egy Forekaster 2.2 TR 2C EXO-val. Csak hogy árnyaljam a képet.
Persze aki sokat megy ezekkel, 1-1.5 év alatt csereéretté kopnak, a többség nem éri el a durrdefekt-közeli szintet.
#97
Írta 2023. augusztus 07. - 11:03

szerintem RelakS csak trollkodik...
Melyik részével?
Tényleg szövetig koptattam a Maxxist. Ha nem hiszed, este bedobok egy képet
A régi gumi meg még az előző bringámmal lett véve, annak a "gyári" gumijai, csak arra a bringára ilyen városi közlekedésre alkalmas sima gumit raktam (Kenda K847, városi "cirkálóra" jó az). Ez meg pihent a pincében pár társával együtt, gondoltam, elhasználom őket, mielőtt veszek egy normális gumit.
Amúgy meg pont arra számítottam, hogy mivel régi olcsó cucc, majd olyan kemény lesz, mint a kő, és inkább az lesz a bajom, hogy nem tudok megállni vele, meg kicsúszik alólam. Ez szerencsére nem jellemző rá.
A lényeg, hogy nem én nyikkantam meg, hanem a gumi ilyen.
Smart Sam Performance amúgy rendkívül szimpatikus.
RelakS módosította - 2023. augusztus 07. - 11:07
#99
Írta 2023. augusztus 06. - 21:45

Mivel már rommá volt kopva a Maxxis, az egy slick gumi lett. Persze hogy megszoktad a jó gördülését. Egy vadi új gumi a fél centis bütykeivel természetesen nem lesz gördülő bajnok. Amúgy is, azon a nevenincs 90es évekbeli Ritchey Z-Max utánzaton (Deli??? Az mi?) az árából ítélve nem volt fő szempont hogy bütykös monti gumiként még jól is gördüljön.
Vagy megszokod ezt vagy veszel egy Schwalbe Nobby Nic-et, esetleg egy Smart Sam-et. (pl. én ezeket ismerem de majd mondanak a többiek más tippet) , azok bütykösek de gördülnek is normálisan.
#100
Írta 2023. augusztus 06. - 15:16

simán...bár az említett maxxis sem egy alacsony gördülési ellenállású slick....
Nos, ami a Maxxist illeti, slick rész már stimmelt Direkt addig hajtottam, amíg kikukucskált a gumi alól a szövet. Más eddigre lehet, hogy már másik hármat is lecserélt volna.
Ahogy Prohardveren mondták: végig ki van fizetve