Jelentkezz be Regisztrálj

XV. Duna Maraton | Visegrád
#1441
Írta 2010. július 05. - 23:30

#1442
Írta 2010. július 05. - 23:28

#1443
Írta 2010. július 05. - 23:16

Mesélek én is:)
Volt szerencsém csütörtöktöl Visegrádon pihenni,igy többször is bejártam a rövidet és a közép egy részét hol barátnövel,hol pedig Zip-pel.
Készültem szorgalmasan,a technika és én is rendben voltam,a pálya nem okozott különösebb gondot,a necces helyeket többször is megnéztem ideális iveket keresve.Szilvás óta tekertem,össze is jött 1300km egy hónap alatt,ami nekem emlékeim szerint igencsak rekord.
Vasárnap,rajt.
Idöben beállva sikerült a hosszúsok mögül rögtön rajtolni,amit tartottam egészen a Salamon-toronyig az elsö kapuig.
Itt,eddig érthetetlen okból kifolyólag reccs-láncszakadás.Nem hiszem el.Nem eröltettem,nem váltottam,viszonylag új lánc és mégis...
Na mindegy,megálltam-mert muszáj volt,de nincs láncbontó,mert minek is az ugye,sose szakadt még el,akkor sem amikor már a görgök fele hiányzott addig nyúztam,na most igen.Vissza akartam gurulni,de jött a mezöny-gondoltam elkezdek kuncsorogni-hátha.
Viszonylag hamar kb. 1 percen belül megállt egy Merida mezes srác és adott bontót,megvárta még megcsinálom,siker,visszaadom,elindul...(a célban találkoztunk-köszönet érte még1x!!!)
Felugrok a bringára,kettöt tekerek és megint reccs-ugyanaz.Bazzzzzzzzzzz.
Furcsa módon sem az elsö,sem a második szakadásnál nem kapkodtam,nem idegeskedtem-csináltam amit kellett,utólag is köszi a biztatást a többieknek,de azért voltak vicces fiúk is asszem ketten,na ök remélem hasonlóan jártak.
Szóval a második esetkor már gyakorlatilag elment a mezöny mégis sikerült ismét kapnom ismét bontót és egy szurkoló/fotós/segitö/nézö??? lánytól kapott patentszemmel sikerült ismét megoldani a problémát-köszönöm neki is!!!Akitöl a második bontót kaptam sajnos nem sikerült megjegyeznem,de a szerszámot leadtam a sátorban ahol mondták a beérkezöket és be is mondattam-remélem megkaptad!!!
Ezekután a mezöny után indultam tökutolsóként 15-16 perc telt el szereléssel,majd a Garminon megnézem pontosan-ennek a versenynek löttek.
Mindig sajnáltam azokat akik mellet elösször mentem el,mert gondjuk volt,na most nekem is sikerült beleszaladnom,de annyira nem vészes:)
A középtáv utolsó emberkéit olyan 1 km után értem utól a sipálya alján már az aszfaltúton,nyomtam,de csak finoman-elszállt a harcikedv,nemsoká a rövid élmezöny utólért és hagyott el néhány csapat-társsal,némi szint hozva a maratonba.
Ezekután semmi érdekes,mentem a tempómat,elözgettem,kerülgettem,ettem-ittam,jól éreztem magam.
Ha szóltam minden esetben elengedtek,ahol többen mentek elöttem és nem volt esélyes elözni ott nem is kértem,de néha bevállaltam a rosszabb nyomokat kockáztatva esést,defektet...
Igy is jól sikerült,tetszett minden a pálya jól volt kijelölve,a frissitö,a szurkolók rendben voltak igy a mezönyön "átverekedve" 4,19-el sikerült beérni.
Bükkön lehet javitani.
Jó pihenést mindenkinek!
#1444
Írta 2010. július 05. - 23:14


#1445
Írta 2010. július 05. - 22:44

Ha nem kergeted az álmaid akkor csak vegetálsz!
#1446
Írta 2010. július 05. - 22:41

Értem hogy neked alap, meg nekem is, de hidd el nagyon sok embernek nem alap!
Igen sajna tapasztalom én is, mint a hozott példából látszik. A kiabálásra se igen akartak reagálni.
Nekem egyébként szerencsém volt, viszonylag idõben beálltunk a rajthoz és bár voltak emberek akik már nem tekertek elõttünk, kistányéron elaraszolgattunk néhányan ezen sporttársak mellett. Engem általában az szokott bosszantani, mikor tolakodnak elõre a rajtnál vagy mennek a rajt után sík szakaszon mint a bolond, jön az emelkedõ, ami még ilyen frissen simán középtányér (erõseknek nagy) és mókuskerekeznek. Azt nem tudom, akkor késõbb mit csinál, végig tolja az emelkedõket? Értem én, hogy sokan pörgetni szeretnek, de én sem vagyok erõs, sõt és mindig noszogatni kell néhány embert, hogy nehogy megálljon az emelkedõn forgassa azt a mókuskereket. És ugye ilyen tömegben meg nem úgy van, hogy csak úgy elõzünk. Meg nem vagyok az a erõszakoskodó fajta, azonkívül nincs is miért berakni a kereket két egymás mellett haladók közé (ezt meghagyom a dobogóért hajtóknak), csak nem szeretem, mikor könnyen tekerhetõ részen tolni kell. No azt hiszem ezt kifejtettem pont.
#1447
Írta 2010. július 05. - 22:36

2 éve májusban vettem a montimat elõtte 10 évig legfeljebb boltba jártam bringán és semmilyen sportot nem ûztem 39 évesen kezdtem tekerni a tavalyi Duna marcin középen a 244-ik lettem (ekkor nagyon bejött) idén a 152.-ik. Edzés is legtöbbször abban merül ki hogy barátnõmmel Görögdinnyével túrázgatunk
Jövõre a 101. hely a cél bár ehhez már valószínûleg tényleg kell majd edzeni."
Akkor mögöttem érhettél be,én lettem a 150.

Az uccsó 10km nagyon nem izlett már...reccs:)
Nekem ez volt életem második maratonja (közép)
„A fájdalom elmúlik, a gyõzelem örökké megmarad."
#1448
Írta 2010. július 05. - 22:32

Én is jól elhagytam a KTM-es kulacsom Dobogókõrõl lefelé, maradtam volna inkább a két lány mögött, akkor nem esett volna ki ha már úgyis fél óra ácsorgás volt 30 km-nél... Legközelebb már csak promós kulacsot viszek, amit nem pénzért vettem, azokat sosem hagyom el
)
vagy vegyél egy rendes kulacsatrtót
Az idézet a Nemesis együttes Éden c. számából való
#1449
Írta 2010. július 05. - 22:22

Én is jól elhagytam a KTM-es kulacsom Dobogókõrõl lefelé, maradtam volna inkább a két lány mögött, akkor nem esett volna ki ha már úgyis fél óra ácsorgás volt 30 km-nél... Legközelebb már csak promós kulacsot viszek, amit nem pénzért vettem, azokat sosem hagyom ell, csak a kulacsot, amit meg a "mûgyûjtõk" úgy is összeszednek idõvel(na meg a rendezõk...).

#1450
Írta 2010. július 05. - 22:06

Értem hogy neked alap, meg nekem is, de hidd el nagyon sok embernek nem alap!Nem tudom ki számít amatõrnek, de aki nem az elsõ esetleg második ilyen jellegû eseményen vesz részt, annak tudnia kéne. Mivel ez egy pillantással meg "józan paraszti ésszel " simán felmérhetõ egy pillanat alatt. És igen, van olyan, hogy valakinek megdobja a bringát valami, elemeli az elejét stb. és le kell szállni esetleg még utána két embernek is. De az számomra alap, ha balfék vagyok a lehetõségekhez képest minél elõbb elhagyni a nyomot.
Balance a bike right, keep the pedals turning, forget about everything except right now...
Picasa _Alex_
#1451
Írta 2010. július 05. - 22:01

A mezõny közepén is volt egy-két okoskodós rövidtávos, pedig már napok óta szó van róla, h szûrni fogják, rajtszám alapján a salamon torony után ki is lehetett volna szedni õket, mert gyök kettõvel ment a tömeg:)
nem hiszem, hogy lett volna erre pár markos emberük
#1452
Írta 2010. július 05. - 21:58

Múltkor BBF-en már toló üzemmódban, mert elõttem is leugrottak (ez van) kiabálok felfelé, hogy jobb tol bal teker, mert voltak az emelkedõ felénél akik még küzdöttek. Néhányan vették a lapot, néhányan meg néztek vissza mi a túrót kiabálok és nem nagyon foglalkoztak vele.
#1453
Írta 2010. július 05. - 21:48

[IMG][IMG]http://img821.imageshack.us/img821/938/dsc06123e.th.jpg[/IMG] Uploaded with ImageShack.us[/IMG]
Akkor megvan, õ volt az? Ciki a csapatára nézve!
Pont elõttem ment a srác, de én is csak annyit láttam, hogy letépi a rajtszámát és betömi a zsebébe...
#1454
Írta 2010. július 05. - 21:39

A mezõny közepén is volt egy-két okoskodós rövidtávos, pedig már napok óta szó van róla, h szûrni fogják, rajtszám alapján a salamon torony után ki is lehetett volna szedni õket, mert gyök kettõvel ment a tömeg:)
Átnéztem a képeket, de nem találtam többet, csak egy srácot, aki a tavalyi rövidtávos sárga rajtszámmal igyekszik a középmezõnyben, de chip nélkül.
Gondolom nem volt kedve nevezést fizetni. Idei kék rajtszámmal senki más, amíg a rövidtáv nálam hátba nem csapta a közepet, utána meg kiszûrhetetlen. Persze mindenkit nem tudtam lefotózni, lehet elslisszant valaki.
Képek töltõdnek, de nagyon lassú a netem, egyszercsak lesz belõle valami
#1455
Írta 2010. július 05. - 21:36

"Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha sincs jó idõ, mindig esik az esõ!"
#1456
Írta 2010. július 05. - 21:34

Itt már én is toltam, látszok is a kép bal szélén 13-as számmal. Ha hárman tolják elõtted egymás mellett, az egész utat elfogva, nem nagyon lehet mást tenni. :/itt amúgy volt vmi szükület a macskakõ után , vagy mitõl volt ez a toló tömeg ?
Picasa Webalbumok - gregusst - F
Szerintem alap kéne legyen, hogy a rajt elõtt pár dolgot elmond a bemondóbácsi a kezdõknek. Pl. hogy ha tolod, lehetõleg ne az ideális nyomon. Lehetõség szerint engedjük el balról aki tudna menni, és aki gyorsabb, stb. Nem kerülne semmibe. Valószínû a legtöbben nem kiszúrásból szerencsétlenkednek az út közepén, hanem egyszerûen még senki nem magyarázta el neki ezeket a (nekünk alapnak tûnõ)dolgokat.
Balance a bike right, keep the pedals turning, forget about everything except right now...
Picasa _Alex_
#1457
Írta 2010. július 05. - 21:33


Biztos túl sokat nézik az ilyen emberek a Tour-t, és egyéb kulacskidobálós versenyeket. De szerintem a csoki/gélpapírt ott sem dobják el, csak a kulacsot, amit meg a "mûgyûjtõk" úgy is összeszednek idõvel(na meg a rendezõk...).
#1458
Írta 2010. július 05. - 21:26

Nekem van zseb a mezemen:))) Baloldalt a szerszámok, esetleg széldzseki, középen a belsõ+pumpa, jobb oldal a büfézseb:) az ures papir meg a balosba, és így nem keveredik.hehh, énis eztcsinálom
....teljesen igazad van!
#1459
Írta 2010. július 05. - 21:17

Ez a másik ami nagyon nem tetszik. én a szemetet mindig a nadrágszáramba gyûröm és a célban keresek egy szemetest nem hiszem hogy az a tízen néhány gramm akárkit hátráltatna.Csak hozzáállás kérdése . Tegyünk már egy kicsit többet az erdõnkért!
hehh, énis eztcsinálom

#1460
Írta 2010. július 05. - 21:03

Ha nem kergeted az álmaid akkor csak vegetálsz!