Buzdítottam is rendesen a sporikat, s ha hiszitek, ha nem sok emberen segített a ne fékezz, gurulj át lendületbõl, ne kíméld a halakat, nomeg a többi hülyeségem.
[...]
A furcsa az volt, hogy a hátsó nyugodt harmadában a mezõnynek sokan meg se kiséreltek áttekerni, hanem inkább áttolták a bringát.
Próbáltam rájuk hatni, hogy megtanulni csak úgy fogják, ha megpróbálják, de alapból úgy álltak neki, hogy nekik ez nem megy.
Így azonban fejlõdni nem lehet.
Ezt csak azért írtam le, hogy gratuláljak azoknak akik a kezdeti megtorpanás után áttekertek, s elgondolkoztassam azokat akik meg nem.
Aranyos voltál, tényleg, de szeretnélek viszontgondolkoztatni.
Nekem a patak nem probléma, viszont a lefeléken kihívásokkal küszködöm, ezért szeretnék válaszolni (a problémakör végülis ugyanaz). Tavaly a saját káromon tanultam meg, hogy a maraton"verseny" nem feltétlenül a legalkalmasabb hely és idõpont a technikai képességek csiszolgatására. Ilyenkor dolgozik az adrenalin, de a fáradtság miatt csökken a figyelem, merevednek az izmok, könnyebb hibázni, ezért óvatosabban megyek, hogy ne legyen gond.
És lám: most egy sráccal elõzgettük egymást az utolsó szakaszon (õ villámgyorsan közlekedett lefelé, én viszont felfele voltam gyorsabb), és mit látok a nevezetes utolsó lejtõn: a pálya mellett fekszik, és ápolják (remélem jól van!).
Nem biztos, hogy a pálya szélérõl meg tudod mondani, hogy kinek mikor kell és lehet fejlõdnie, és pláne: a következményekért nem te felelsz! Teszem azt, megcsúszik a patakban egy kövön, és esik egyet a térdére. Lehet ez egy pillanatnyi figyelemkihagyás, vagy bármi. Vagy ráesik a kezére, és eltöri a csuklóját. Utána te sajnálkozol rajta öt percig, neki viszont hat hétig be lesz gipszelve a keze-lába. Hacsak nem ismered nagyon jól az illetõ képességeit (mondjuk nem vagy az edzõje vagy csapattársa) nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd neki, mire képes és mire nem.
Az, hogy "versenyen" nem vállalja be, nem jelenti azt, hogy nyugodt körülmények között nem megy vissza az illetõ, és próbálja meg mégegyszer azt a technikás szakaszt (szintén saját példa). Mondjuk úgy, hogy nem kell azon izgulni, feltart-e valakit hátulról, vagy egy sietõs sporttárs megbillenti véletlenül. És ha egyszer sikerül is neki, attól még lehet, hogy legközelebb is leszáll a bringáról, mert nem biztos magában, és nem kockáztat.
És még annyit, hogy kívülrõl biztosan nem látszik, meg annyi év után már nem is emlékszik az ember, de pont a mezõny hátsó fele az, akinek igazán kemény a táv (hiszen azért van hátul), sokkal nehezebb és megerõltetõbb egy középtávot 6-7 óra alatt letekerni, mint 4 óra alatt (ugyanolyan erõfeszítést feltételezve). És különösen, ami neked nem technikás, sõt unalmas, az a másiknak attól még igen nagy kihívás lehet! Ezt se felejtsd el.