Én ilyen veszélyesen élek (inkább mindig hagyok egy kis tartalékot, ha ki kell fűzni, majdnem mindig vágnom is kell újból. Itt jegyezném meg, hogy a SRAM hátsó váltóba csak úgy tudtam befűzni a kétfejű váltóbovden vágottabbik végét, hogy pillanatragasztóval cseppentettem rá, különben kiszőrösödött a "csigánál"... sokkal egyszerűbb az egy fejű bovden, legalábbis először)
Menet: mivel első koskormányos biciklim, ezért folyamatos a halálfélelem, inni még nem merek menet közben A kormány mélysége is furcsa, de a kormányzás úgy általában meg aztán főleg. És sokat javult ezzel a 42 centis enyhén szétálló kormánnyal, az első egy 46(56) centis Venturemax volt, na az volt csak igazán furcsa..pedig azt mondják, kezdők szélesebbel induljanak. Jó, lehet hogy nem pont így olvastam, de ilyesmi. M-es váz, ez a kisebbik volt (mérethatár megint), és még így is azt érzem, hogy a stucni rövidülhet 1 centit.
De haladós, főleg ezekkel a keskenyebb ( 37..) gumikkal. 4 barral indítottam, magyar mellékút...aztán arra gondoltam, hogy nem azért van 37-es gummám, hogy itt szopassam magam, engedtem belőlük egy kicsit. Szóval belakás folyamatban, nem csak apróságok cseréje van tervben, hanem kerékszett és fékeké is, de azért már gurul.
alakul. a fékdrót túllógó részét vágd rövidebbre, mert bár kicsi az esély, hogy becsípné, de félelmetesen néz ki.
de a lényeg: milyen menni vele?