Nem vagyok egy nagy lejtőző, sőt. Azért a múlt héten mikor láttam, majd' 2 percet javítottam az Ewige Wandon (Salzkammergut Trophy köves, sziklakertes része), pedig éreztem, nem is eresztem annyira és tudnék gyorsabban menni, ott meglepődtem.
Íme, az eszköz:
Ennél a váznál a láncvilla hajladozik hátsó forgáspont hiányában? Elég lágy és mindent kisimító rugóút alakul így is hátul, szinkronban az első villa mozgásával? (Persze ha az első villa is digitális, és csak becsapódásra reagál, akkor nem kérdeztem semmit.)
Egyébként jó kis céleszköz lett ez, jó látni, hogy minden részletében a konkrét funkciójára összpontosítottál, és sehol sem akar se több se kevesebb lenni az elvártnál.
Salzkammergut régióban csak tekerészel, avagy ez már célzott felkészülés a maratonra? Idén meglesz 6 órán belül? Rendelj száraz időt, én eddig mindháromszor áztam, jó lenne végre kipróbálni szárazon
Kicsit vissza a bringára: milyen váltás-hajtás van rajta, milyen fogkiosztással?