Üdv!
Az lenne a kérdésem, - lehet, hogy már tárgyaltátok korábban - hogy mennyire egészséges - műszaki, mechanikai értelemben - az első és hátsó váltó egyszerre történő használata?
Ha csak elöl váltok (a hátsó sor közepe felé ugye már illik), akkor valójában két fokozatnyit váltok, ami hajtáshatékonyság szempontjából azért nem jó, mert az ilyen hirtelen könnyítés (vagy nehezítés) miatt frankón ki lehet esni a ritmusból. Megjegyzem nem vagyok versenyző. Viszont, ha az első váltóval történő váltás hatását hátul visszafelé korrigálom (vagyis hátul is az eggyel kisebb vagy éppen egyel nagyobb lánckerékre teszem a láncot, akkor a két fokozatnyi váltásból egy marad, tehát nem rondítok bele a fokozatok közötti - kvázi már megszokott - különbség érzésébe. Ráadásul, pont kézre esik a dolog, hiszen a két váltókart mindkét irány esetén (értsd: amikor a láncot valamelyik irányban végigviszem a hátsó soron) párhuzamosan, ugyanabba az irányba kell nyomni. Csak annyi a különbség, hogy az első váltónál nagyobb szögben kell elfordítani a kart, de meg lehet tanítani az agyat arra, hogy a két kéz ne pont ugyanazt csinálja, vagyis hátul ne váltsak egyszerre kettőt, mert akkor kb. nem történt semmi.
Úgy is megfogalmazhatom a kérdést, hogy mekkora ára van/lehet annak, hogy könnyebb az első váltóval történő váltás - mert a kettő közül alapból ott nehezebb váltani - ha a láncot a kvázi ovális pálya "hátsó végén" is ugyan abba az irányba tolom, kvázi a hátsó váltóval besegítek az elsőnek? A láncot nagyobb vagy kisebb terhelés éri azzal, hogy nem egy helyen (elöl) terhelem nagyon, hanem két helyen, kvázi megosztva a terhelést? Igaz-e ez a terhelés-megosztásos hipotézis? Nálam az első váltó XTR, a hátsó XT, a lánc sil-tec-es XTR, a váltókarok XT. Ezzel a konfiggal ezt kényelmesen meg lehet csinálni, de gondolom, ezzel a tapasztalattal nem vagyok egyedül.
Megjegyzem még, hogy nem tanultam mechanikát, de nem baj, ha az ember tisztában van a dolgok elméleti hátterével.