Azzal nem lesz olyan gond, hogy nem engedi a squirtet befolyni olyan helyekre, ahova be kellene?
Szerintem sem hangzik jól, hiszen pont a belső felületek a lényegesek.

Látom írtátok, hogy hangosabb Squirt lube-bal a hajtáslánc, ezt meg tudom erősíteni. Néha nyekereg és csörög a lánc, általában ez jelzi, ha érdemes tenni rá egy kis friss kenőanyagot. De az olaj után megtévesztő lehet, nem mindegy, mennyire csörög és nyekereg, mert ha csak kicsit, simán elmegy még 50-80 km-t. Embere válogatja, kit mennyire zavar ez.
Igazából nem nagyon hangos, önmagában ez a hang nem zavarna. Csak sima úton hallatszik, és ha kifejezetten odafülelek. Cak azért zavar, mert eszembe juttatja, hogy akkor most koptatom szét a drága GX Eagle fogaskoszorút.
Legközelebb kipróbálom a trükködet, kenés közben a görgők bizgetését, és azt is kipróbálom, mi van, ha nem kenem újra az első legkisebb hangra. Ha elég lenne hetente kenni - nálam az a kb. 150-200km - akkor nagyon elégedett lennék.
Kicsit más: szerintetek ha egyik viaszos cucc után egy másik viaszosat akarok kipróbálni, akkor is kell a kettő között nagytakarítás? Most a Squirt-re átálláskor jó pár órám elment a 4 bringával a brigéciolos szórakozással. Ha hamarosan megjön a Smoove, azért csak azt is kipróbálnám. Mit gondoltok, kenhetem a Squirt tetejére? (És igazából már évek óta van egy Finish Line viaszos cuccom is, csak még ki sem próbáltam, mert korábban nem volt kedvem a nagytakarításhoz. Az a szaga alapján nem viszes emulzió, hanem oldószeres. Vajon az mehet a Squit tetejére?)
En sem terveztem fullra leszedni, csak a feluleten ne legyen, hogy gyujtse a port, kenjen ossze mast. Annyi a tervem, hogy lanczsirtalanitoval es ronggyal attisztitom a lancot, aztan johet a squirt. Igy remelhetoleg tiszta marad a sor es a lanckerek.
Azzal nem lesz olyan gond, hogy nem engedi a squirtet befolyni olyan helyekre, ahova be kellene?
Kellene, de nincs se kedvem, sem pedig időm a Brigéciollal vagy egyéb vegyszerekkel pepecselős mókához. Egyébként KMC-nek létezik oylan lánca, ami újonnan Squirt lube-os. Már ha éppen kapható, ugye... Például: https://www.bike24.com/p2234016.html
Egyéb alkatrészek kapcsán: nekem szintén elég drága a hajtáslánc. Az először vásárolt X01 soromon például 10k km után a 4. új lánc még nem ugrott sehol.
Látom írtátok, hogy hangosabb Squirt lube-bal a hajtáslánc, ezt meg tudom erősíteni. Néha nyekereg és csörög a lánc, általában ez jelzi, ha érdemes tenni rá egy kis friss kenőanyagot. De az olaj után megtévesztő lehet, nem mindegy, mennyire csörög és nyekereg, mert ha csak kicsit, simán elmegy még 50-80 km-t. Embere válogatja, kit mennyire zavar ez. Van ismerősöm, aki megőrül ettől, engem egyáltalán nem zavar. Pláne, hogy az Acros star rachet hágysó agyam úgyis annyira brutál hangos, hogy minden más zajt elnyom.
Nem jobb az elejen zsirtalanitani az uj lancot? Squirtek azt ajanljak. Probaltad mindket esetet?
Most jon az uj hajtas, zsirtalanitani terveztem.

Nem is hallottam róla... Meg nem tűnik egyszerűnek a beszerzése
Tegnap rendeltem meg
Nem jobb az elejen zsirtalanitani az uj lancot? Squirtek azt ajanljak. Probaltad mindket esetet?
Most jon az uj hajtas, zsirtalanitani terveztem.
A gyári kenés is ki van fizetve
De ha végre a végére érek a mostani láncaimnak, én is azt fogom csinálni, hogy először kihajtom belőlük a gyári kenést. Kíváncsi vagyok, melyik láncnál mennyire működik. Főleg azután, hogy a Sunrace láncom nyúlt, mint a rétes, de squirttel viszonylag tűrhető volt. Így is majdnem kétszer annyit nyúlt, mint a KMC vagy a SRAM, az igaz
A téli meg lehet azért hígabb, mert más összetevőjű viasz van benne, hogy ne dermedjen meg. Az oldószer valószínűleg ugyanaz, mert fagypont feletti tárolást és alkalmazást ajánl.
Tekerés közben nem érzek különbséget, viszont mintha a téli cucc felvitelkor hígabb lenne. Legalábbis első alkalommal feltűnt, hogy a normál mennyire sűrűn folyik. Mivel sokáig nem is használtam, a viasz össze is állt benne egy nagy tömbbe, jó sokat ráztam, mire használható lett
Ja, igen, a téli cucc esetén nem hallottam azt a jellegzetesen tompa hangot, amit a lánc akkor ad, amikor még nem nyomta ki magából a felesleget.
Nem jobb az elejen zsirtalanitani az uj lancot? Squirtek azt ajanljak. Probaltad mindket esetet?Squirt lube, ahogy én kenem:
új lánc gyári kenésével 250-300 km-t elmegyek. Utána féktisztító spray + papír törlőkendőkkel körbe törlöm alaposan a láncot 2x, ez durván 2 perces művelet. Utána csaponként 1-1 cseppet teszek a láncra, de úgy, hogy miután végig csepegtettem egy 15-20 centi hosszon, 2 ujjal áttekergetem a csapokon a görgőket és így szépen bejut a lánc lapjai és a görgők közti résen a csap és a görgő közé. Macerásnak tűnhet, de ez sem több 2 percnél. Utána 2-3x körbe tekerem a láncot az állványra tett bicajon és kész.
Utána 150-250 km-enként ismétlem, időjárástól függően ugyanezt, ekkor már nem tisztítom többé egyáltalán (maximum saras verseny után), szóval 2-3 perces művelet az egész.
arn módosította - 2017. szeptember 10. - 21:29
Erzel kulonbseget a teli es nem teli kozott? nyaron... Csak hogy erdemes e ketfelet tartani.
Tekerés közben nem érzek különbséget, viszont mintha a téli cucc felvitelkor hígabb lenne. Legalábbis első alkalommal feltűnt, hogy a normál mennyire sűrűn folyik. Mivel sokáig nem is használtam, a viasz össze is állt benne egy nagy tömbbe, jó sokat ráztam, mire használható lett
Ja, igen, a téli cucc esetén nem hallottam azt a jellegzetesen tompa hangot, amit a lánc akkor ad, amikor még nem nyomta ki magából a felesleget.
RelakS módosította - 2017. szeptember 10. - 21:26
Nem azonnal szivárog be, de ha párat tekersz a láncon, akkor bemegy az mindenhova. Volt néhány apró szerszámom, amik a rozsda miatt már alig mozogtak. 1-2 csep Squirt, kijött egy olyan barna trutyi, hogy csak néztem, azóta mindegyik szerszámom köszöni szépen, kiválóan működik.
A rubik kockám is
arn
A nem téli cuccból azt vettem, mivel a téli bejött
arn módosította - 2017. szeptember 10. - 21:24
Squirt lube, ahogy én kenem:
új lánc gyári kenésével 250-300 km-t elmegyek. Utána féktisztító spray + papír törlőkendőkkel körbe törlöm alaposan a láncot 2x, ez durván 2 perces művelet. Utána csaponként 1-1 cseppet teszek a láncra, de úgy, hogy miután végig csepegtettem egy 15-20 centi hosszon, 2 ujjal áttekergetem a csapokon a görgőket és így szépen bejut a lánc lapjai és a görgők közti résen a csap és a görgő közé. Macerásnak tűnhet, de ez sem több 2 percnél. Utána 2-3x körbe tekerem a láncot az állványra tett bicajon és kész.
Utána 150-250 km-enként ismétlem, időjárástól függően ugyanezt, ekkor már nem tisztítom többé egyáltalán (maximum saras verseny után), szóval 2-3 perces művelet az egész.
Tényleg macarás, de ha csak 150-200km-enként kell, akkor simán belefér, főleg, ha a hajtás élettartamát így megnöveli. Legközelebb kipróbálom! - Köszi a tippet!
Egyébként így 30-40 km, azaz egy tekerés után még nem csikorog, csak nagyon nem olyan csendes, mint induláskor. A fogaskoszorúm pedig viszonylag drága, ezért inkább mindig újrakentem.
MTB-n a láncaim élettartama ahogy áttértem, megháromszorozódott! 1100-1200-at bírtak 0.75-ig olajjal, függetlenül attól, hogy Rohloff, teflonos vagy egyéb olaj volt, utána hirtelen 3500-3800-akat bírtak.
1100? Akkor vagy te is nehéz vagy, vagy taposod rendesen azt a pedált
Amikor még tanultam a karbantartást, a Shimano láncom 800km-t bírt, de ez szerintem a bénázásom miatt is. A Sramom korábban olajjal, most Squirttel 1200km-en van túl, kb 0,21%-os nyúlással. (igen, csináltam hozzá "méterrudat" )
Láncod hogy bírja?
Mondjuk most nézem:
How often Squirt should be applied depends on the riding conditions. After a short while the rider will learn how long an application will last in his conditions. Of course, when he hears a dry chain noise, he should have applied already - so for the first few rides, while he learns about his conditions, it may be a good idea to take a small sample bottle with him on his rides. Generally, every 4 hours on the MTB, and 6 hours on the road bike.
Ez gondolom MTB esetében olyan 80-90km, outin 150km körüli?
Á, mtb-n 150-250, inkább utóbbi. Oútival 250-300 km-enként kenem, kivéve, ha eláztam, akkor viszont utána egyszerre.
Országútira szerintem nem annyira jó a squirt egyébként, csak lusta vagyok olajjal bíbelődni - meg tisztább is így.
MTB-n a láncaim élettartama ahogy áttértem, megháromszorozódott! 1100-1200-at bírtak 0.75-ig olajjal, függetlenül attól, hogy Rohloff, teflonos vagy egyéb olaj volt, utána hirtelen 3500-3800-akat bírtak. Ez még 10-es rendszer volt persze, a 11-esek sajnos rosszabb minőségűek és/vagy nem bírják annyira, mint a 2x10/3x10-es váltás.
(4 éve szerviznaplót írok, mindent feljegyzek, onnan km-pontosan látom, mi hogy változott. Squirt lube-ra ~3 éve tértem át.)
zscs módosította - 2017. szeptember 10. - 20:17