9815 hozzászólás a témában

[lensver]

Trifó, én benne vagyok, de csak úgy, hogy késôbb csatlakozom  hozzátok mert 4-tôl tekerni megyek. A Pilis-tetôre mászom föl, igy onnan el tudok majd indulni felétek, ami szerintem olyan 7 óra fele lenne már. Legjobb az lenne, ha a Papréten lenne a buli, vagy a Sikárosi réten, ami azért is klassz, mert a közelben van egy nagyon finom forrás!

[era]

Nem vagyok képben Trifo. Ez valami kemény hegymenet? Bírnám?
Hangulatos kis estének ígérkezik. Talán én is benne lennék.
Szia Era

[trifo]

Látom többeknek tetszett a sütögetõs dolog. Akkor holnap (kedden) mehet a menet? A magam részérõl 4-ig vagyok befogva, tehát akár 5 körül el lehetne indulni, de gondolom ez egy kicsit azért korai. Nektek mikortól lenne jó?

Utólagos és egyéb egyeztetés végett itt a számom: (30) 3715839

Akkor ki mindenki jönne? Lensver, AsztA, Pixel, jómagam, és még???
Findli: kár, kár, kár...

--Trifo

[trifo]

Ginger és Templar: komoly lelkiismeret furdalásom van... De tényleg. Persze abban is van valami, amit Era mond, hogy aki nem érzi úgym hogy tud repülni, ne ugráljon magasról. De akkor is. Ha nem erõsködöm, hogy gyere le, akkor megúszhattad volna ép lábbal. Bár valszeg akkor is el kellett volna futnotok, mert valamikor nem sokkal 8 elõtt értünk a célba, és az nektek már nagyon késõn volt...

Mellesleg kajálda az volt: McIntosh fagyizó. Ott ettünk jó sok hamburgert meg gyrost a beérkezés után, kb 300m-re a céltól. Se esküvõ, se zártkörû rendezvény.  ;D

Majd legközelebb befogom a pofám  ;D

--Trifo

[Paraferee]

szió...

: nos...izé...azúgyvolt...

szal meg van a hátránya annak ha az ember egyedül indulna neki...

szal szombat regel felkeltem, majd vissaz is huppantam...  : naggggggyon meleg volt már reggel8kor is, úgí hogy aznap töröltem a menetet...

vasárnap kicsit hûvösebb idõre ébredtem...volna... ;D sajna megint gyõzött az ágyam... ;D

azért csak rávettem magam tekerésre mmindkét nap... 8)
20-20km-t lenyomtam a gödöllõi vendégmarasztaló homok dûnék közt...

majd legközelebb.......

PéeF

[adamm]

hmmm nem szereti ezt a linket a rencer  >
a http-tõl ki kell másolni a címsávba, akkor meg lehet nézni.

[adamm]

Frissült a bikemag.hu, érdemes belenézni  ;D ;D
http://www.pornolize....bikemagazin.hu

[templar]

;D
Era, a repülés stimmel.. az még tényleg nem megy. Amúgy az a letörés szerintem megvolt (utána 3-4 méterrel estem csak el). Hajlok rá, hogy a hagyományos klipsz erre a terepre nem volt tökéletes. Lehet, hogy át kéne térni SPD-re... meg még egy-két évnyi gyakorlás... ;D ;D ;D és simán menni fog.

[findli]

Para: meg volt a betonszaggató edzõköröd?

AsztA: látom lassan térsz magadhoz ettõl a gyalogtúrától.

[era]

Igen, azt én is megnéztem volna, hogy akad venn a szeder hálón.

Templar: Neked csak annyit, hogy ne hagyd magad eltéríteni a józan eszedtõl. Ha valaki azt mondja, hogy tudsz repülni, csak próbáld meg, azért elõször gondold végig csináltál-e már olyat és ha nem, ne egybõl magasról indulj!

Engem tutira nem lehetett volna rábeszélni arra az õrültségre, hogy azon a lejtõn leguruljak. 8) Ez mutatja, Te is milyen elvetemült vagy.

[templar]

Era, még 1x gratula! Remélem legközelebb is együtt toljuk majd ;D Trifo számunkra a (hol közelebbrõl, hol távolabbról ;D) követendõ példa marad. Igazság szerint a célban összefutottunk egy sráccal, akirõl kiderült, hogy DH-ban országos 3. és szerinte az a terep egy kissé extrémebb ;D volt a megszokottnál. Emiatt megnyugodtam, hogy nem én vagyok kriplibb az átlagnál ;D ;D ;D

(kár hogy nem láttuk a srácot kint a dzsindzsában süvíteni...)

[findli]

Éljenek a TT megviselt részvevõi!

Trifo: én részemrõl ezt a Pap-rétes ( paprétes ;D)az pappal töltött tésztaféleség, porcukor helyett hittel hintve??) kiruccanást még kihagyom! De eljön egyszer juni 23-és utána már nem teszek ilyet! Addig marad, hogy naponta kb. fél órát tekerek a melóba meg haza :-/.

[era]

Lensvernek: a nagy nyilvánosság elõtt is gratulálok. Az a táv (120 km) már nem embernek való, õ meg vidáman jön meg éjfélkor a célból... Hihetetlen  

Ginger, Templar, Mellon: örülök, hogy megismerhettelek titeket.
(Mellon: Köszi az útbaigazítást, hazataláltam. )

Trifo: Neked is köszönet, hogy megkíméltél minket a fel s alá tekerésektõl míg az elveszített ösvényt keresgéltük. De úgy is túlbuzgott benned az erõ. (Csak megsúgom, hogy mindenki tudja: Trifo feltekert a Tengerszemre. Nagyon durva volt. Én ráhasaltam a kormányra és csak toltam-toltam, 50 méterenként meg-megállva.)

Az én benyomásom a Rákóczi TT-rõl:
50 km-en indultunk, de 60 lett belõle, annyiszor eltévedtünk. kb. 11 óra alatt tettük meg, de a menet idõ csak kb. 5 óra lett volna az óra szerint. A többit ücsörögtük. Iszonyú meleg volt, felfelé toltam, (vulkanikus hegyek, jó meredkek), lefelé is toltam a dzsindzsáson át. A turista utak használhatatlanok voltak, benõve, jelzetlenül. Volt, ahol egy keréknyomnyi volt csak az ösvény, de fölötte már összenõtt a szeder a karmaival és még csalán is hozzá és sok szúnyog, meg nagy vérszívó bögyöly és rengeteg apró légy, ami körbedongja a fejemet és sehogy sem tudom elhesegetni, vagy lehagyni õket.... (a 15 km/ó részemrõl nem volt kivitelezhetõ.) Szóval szuper volt. Ennyit még életemben nem ittam. Makkoshotykán a kánaánért köszönet a rendezõknek és a helyieknek. Jót röhögtünk magunkon, a bajainkon. Gyönyörû helyeken jártunk. És a lényeg, hogy MEGCSINÁLTAM.
Még tuti visszamegyek, mert nagyon szép hely.
Sajnos a termál vizes fürdõdés máskorra maradt.

[templar]

Sziasztok! (Gratula Lensver!)

Era, Trifo, Mellon! Mikor értetek be végülis? (Újhuta után is tartott a brutál terep?) Remélem nektek már nem volt problémátok. Nagyon sajnálom, hogy kidõltem, de így is nagyon élveztem a dolgot. Félelmetes volt, hogy ahogy "visszacsorogtunk" Gingerrel, a nyeregben megmászott emelkedõn (ahol a földgyalu lehúzta) nem mertünk lejönni... mászás közben fel sem tûnt ;D, hogy mennyire meredek. Egyébként a rövid úton visszamenés is kikerekedett 45 kilcsire... Így mi fél kettõre értünk vissza. A gond csak a kajával volt, mert közel két órán keresztül próbáltunk vendéglátóipari egységet találni, ahol 1) nincs esküvõ, 2) nyitva van 3) enni lehet. > Ez nem sikerült. Ha legközelebb Sárospatakra megyek lesz nálam 10 szendvics...

[lensver]

Na, aki a fentieken átrágja magát, annak külön gratula.  ;D ;D ;D

Igérem, nem mindig fogok ennyit irni.  

Charon: legközelebb légyszi ne csak a peronig kisérj el minket,  hanem a célig!  

[lensver]

Egyébként a 120-on össz. 14 biciklista indult el, ha jól tudom ebbôl csak ketten álltak ki, és mi négyen nem úgy teljesitettük,ahogyan  kellett volna. Késôbb kiderült, hogy mögöttünk is van még két bicajos, azokkal nem tudom, végül mi lett. A többi 6 keménykötésû legény még napfényben beért. A leggyorsabb valami 11 óra alatt nyomta le a távot, és ô vitte el az elsônek kijáró kupát is. Lányok egyedül mi ketten voltunk.
Ez volt életem legnagyobb maratonja, mert bár hivatalosan nem volt verseny, ez az erô, kitartás, tájékozodás próbája volt, ahol mi derekasan helytálltunk. Azok a versenyek, amelyeken eddig részt vettem (gondolok itt pl. Duna v. Bükk Mt-re, mind piskóta volt ehhez képest).
Továbbá minden elismerésem azoké a gyalogosoké, akik elindultak és végigcsinálták a 110km-es távot. Nem voltak semmik, ahogy -mintha csak egy acélgépezet mozgatta volna ôket- haladtak mind tovább és tovább, elnyûhetetlenül, és mikor eljött az éjszaka, fejlámpákkal folytatták útjukat.
Érdekesség: egy gyalogos fickó a 75km-es távot kb. 11 óra valahány perc alatt teljesitette, akkor ért be, mikor az Eráék, és azt mondta, hogy mennyire ciki, hogy ennyi idô alatt futotta le a távot. Mik vannak!

[lensver]

A napfény már gyérült, de mi nem sajnáltuk az idôt a levestôl, mert testünk igencsak vágyott már valami meleg ételre. A végtelenségig azért nem ücsörögtünk: kb.negyed óra múlva folytattuk utunkat, és nekivágtunk a következô etapnak, ami 12km volt Regécig, és ebbôl 10km-en át emelkedett az út. Itt volt egyébként a túra szalagozott  és kitûnô minôségû útja. Széles, sóderes erdészeti út, mely a hegyek közt kanyargott fölfele a Gönci-patak völgyében. 2km Dh és tiz perc büfé után megmásztuk  a Regéci várat is. Leszállni sehol se kellett, de azért fárasztó volt feltekerni. A fönti panoráma azonban mindenért kárpótolt minket:a 639m magas vároromról a Zemplén úgy terült el alattunk, akár egy szelid kiskutya, a nap épp eltûnt a horizonton, és mi elképedve csodáltuk a természet eme nagyszerû és egyszerû szépségét. Azonban sejtettük, hogy a kutya még kimutatja fogait, és hogy a szunnyadó erdô éjjel sok csapdát rejt. Fôleg azoknak, akik négyen vannak, egyetlen lámpával felszerelkezve!
20:45-kor bringára pattantunk és a közeledô árnyakkal versenyt futva próbáltunk minél többet nyerni még a nappalból. Kevés sikerrel.
A várból a piroson haladtunk tovább Erdôhorváti irányába. Eleinte egy kellemesen széles erdészeti úton, ám pont amikor már majdnem elfogytak a fények, utunk a sötét erdô szivébe vezetett.  A következô 7km-es utat se fogom elfelejteni egyhamar. Az utolsó fények még halványan megmutatták nekünk, hogy milyen út vár ránk, és a látványtól nem lettünk vidámabbak. Ezen az úton még világos nappal se tudtunk volna tekerni, ugyanis a régi szekérút két oldalán térdig érô leszakadás volt, ami miatt csak a középsô földcsikon tudtunk menni. Ott azonban nagy kövek álltak ki a földbôl, itt-ott kerékcsavaró gödrök, hasadékok törték meg az utat, és kb.50m-enként volt egy keresztbedôlt fa, amin át kellett mászni. A dolog kezdett irtó izgalmassá válni, mi pedig egyre idegesebbé. Fejünkben felmerült a kérdés, hogy mennyire vagyunk mi normálisak, bár azt hiszem, hogy ez az abnormálison belül is egy felsôbb kategóriának számit már.
Miután száz kôben megbotlottunk és minimum 15 fatörzset megmásztunk az út jellege megváltozott, csak hogy ne unatkozzunk. Az igaz, hogy szélesebb lett, de végig fedték a több méter hosszúságú tócsák, amiken mi csúszkálva, cuppogva, tolva vergôdtünk át.  Közben a jelet kerestük a fákon egyfolytában. Még jó, hogy hoztam magammal a jó kis Cateye ledes lámpámat, mert nagy szolgálatot tett. Hamarosan már bokáig érô avarban gázoltunk, ami ráadásul tele volt ficamitó kövekkel. Valami völgyfélébe érkeztünk, és a hely kísértetiesen hasonlitott az Ideglelés cimû horrorfilm erdôségére, ahol egy titokzatos szellem sorra szedte áldozatait a túristák közül. A jel eltûnt, és utat se láttunk sehol. Ott tipródtunk egy helyben már néhány perce és közben próbáltuk kitalálni, hogy a fura sikolyszerû hangok, amik nem is olyan messzirôl jöttek, madártól vagy embertôl származnak, mikor oldalról hirtelen fénycsóva tûnt föl: valaki ereszkedett lefele az ösvényen. Hamarosan felbukkant egy gyalogos túrázó, egy bácsi, aki nagyjából ismerte a helyet, és kivezetett  minket egy sima útra. Vagyishogy napközben talán simának tûnt volna, de igy éjjel minden vájatba belementünk, amibe csak lehetett. Voltak farolgatások, elcsúszások, biciklirôl leugrások. A következô pár km-t ugrálva, tolva, gurulgatva tettük meg. Mikor kiértünk az Erdôhorváti fölött lévô mezôkre, találkoztunk két gyalogtúrással, akik egyfolytában káromkodtak, mert nem találták a jelet. Kicsit lenyugodtak, mikor hátrakiabáltunk nekik, hogy megtaláltuk, és hogy megvan az elveszettnek  hitt Vár-kúti ellenôrzôpont is, ahol krétával jelöltük be ottjártunkat.
Újabb vájatokban, agyagperemeken  való csúszka-botorka következett, majd az utolsó fél km-t végre sima úton tehettük meg. Miután ezt a kevesebb, mint tiz km-t több ,mint egy óra alatt sikerült letekerni, arra az elhatározásra jutottunk, hogy Erdôhorvátiban megszakitjuk a túrát, és a km-ben egyáltalán nem kevesebb, de legalább betonból készült utat választjuk a hazamenetelre. Ha tartjuk magunkat a kijelölt úthoz, már csak 16km lett volna hátra, ám ebbôl 7 terepen. Elképzeltük magunkat, amint ott bolyongunk és egy szem lámpánkkal keressük a hol eltûnô hol felbukkanó álnok piros jelet, és úgy láttuk, okosabb, ha nem erôltetjük a dolgot.  Igy az utolsó 18km-t betonon tettük meg és 23:30 körül beértünk a célba.
Ott kaptunk pólót, emléklapot (ami 75km teljesitésérôl szólt), kitûzôt nem, mert kihagytuk az utolsó két ellenörzôpontot. Ezeknél azonban sokkal többet jelentett az a rengeteg élmény, amiben közösen volt részünk, s az a kis csapat, amely a kalandok közepette kovácsolódott össze. Meg az se volt egy rossz dolog, hogy a célban adtak nekünk virslit kenyérrel  meg hagymával. Kissé félhullán ácsorogtunk, miközben gratuláltunk egymásnak az aznapi nem gyenge teljesitményünkhöz. Óránk szerint 140km-t tettünk meg (amibôl kb. 80% volt terep), 10:50 h tekerés és kb.16 órás úton-levés, több, mint 2800m szintkülönbség.

[lensver]

Hogy hánykor értük el Füzért, azt csak a jóég tudja, mert az idôk valahogy nem maradtak meg a fejemben. Kb.dél- 1 óra lehetett. Egyébként aki csak teheti, látogasson el hazánknak eme szépséges helyére, mert a hangulatos kis falu fölötti vulkáni kúpon magasodó füzéri vár csodás látványt nyújt. A vár körül emelkedik Zemplén legmagasabb hegye, a Nagy-Milic (893m), utunk következô állomása.
Már akkor sejtettük, hogy nem lesz minden oké, amikor Füzéren összefutottunk pár sráccal, akik akkor jöttek le a Milicrôl. Ugyanis a túra úgy ment tovább, hogy Füzérrôl a Kék jelzésen kellett felkapaszkodni a tetôre, majd onnan egy kört megtéve -kék, majd kék+ -vissza Füzérre. A 110km-t teljesitô ôrült gyalogosok ezt a "kis" kört kihagyták laza sétájukból, és lépteiket innen Hollóháza felé irányitották. A biciklistákra azonban rájár a rúd, és mindig messzebbre és magasabbra küldik ôket. De most valahogy nem is bántam, mert a Milic csúcsa olyan csábitóan fénylett a 35 fokos melegben, hogy szinte mágnesként vonzott.  Arra gondoltam, hogy ott biztos csudás kilátás, hûvös levegô és erôs szél várja a felmászó kalandorokat (tévedtem). Az igazolófüzet szerint a Milicre vezetô 4.6km-en belül 570m-es a szintkülönbség, de nekünk ez kicsivel több lett, mert megint eltévedtünk,bár  ezúttal nem olyan jelentôsen.
Igazándiból csak a utolsó 1km volt a gázos, (de az nagyon), mert ott 300m -es volt a szintkülönbség. Általában úgy haladtam fölfele, fôleg az utolsó párszár méteren, hogy bicikli elôregurit, satu fék, fölmászás bicaj mellé, elôlrôl az egész. A srácok vállukon cipelték, de én ezt gyenge bal térdem miatt nem mertem megkockáztatni.
Körülöttünk hatalmas légyfelhôk zümmögtek: a dögök ásványi anyagokban dús verejtékünkben  nagy élvezettel  fürödtek és nyalogattak minket. Idônként egyszerre húsz legyet is ütöttem le egy csapással a jobb kezemen, de a kidôltek helyére újabb 30 érkezett, és egy idô után abba is hagytam a gyilkolást ,mert túl nagy fáradság volt már egy ilyen mozdulat is.
Nem tudom hogy, de végül feljutottunk a csúcsra. A remélt fantasztikus kilátás sajna elmaradt, mert szinte mindenhol fák nôttek. Továbbá erôs szellô se fújt, igy az idegesitô légyfelhô megmaradt. A tetô felé vezetô úton országhatárt jelzô kis betoncölöpök álltak ki a földbôl, és mi természetesen a jobb oldalon haladtunk, hogy elmondhassuk: aznap külföldön is jártunk. A tetôn két géppuskás határôr fogadott minket barátságosan, bár nem sok közös szót tudtunk váltani. Mikor felváltva három nyelven megkérdeztük tôlük, hogy hol a kék jelzés, ôk csak bambultak, majd kinyôgték, hogy "nye razumjem". Most az egyszer azonban a jó irányban indultunk el, s hamarosan már lefele száguldoztunk. Miközben ezen sorokat irom rájöttem, hogy ha a másik irányból mászunk föl a Milicre, sok idôt takarithattunk volna meg, ugyanis onnan az jóval laposabb, továbbá nem kellett volna még egyszer visszamászni a füzéri ellenôrzôponthoz sem. Ezt a leckét szintén elteszem  a következô túrára. A Milic tetejérôl végre egy kiadós Dh-ban élvezkedhettünk: ez volt aznap az elsô nagy lejtô! Fél 4-kor értünk le Füzérre, és akkor tartottunk még csak 50km-nél, tehát még a túra felét se tettük meg. A mi óránk ennél persze jóval többet mutatott, mert eltévedéseink miatt addigra már kb.70km-nél jártunk. Mivel azonban kissé kimerültek voltunk, beültünk egy sörözôbe lazitani és enni egy kicsit.
Egy kaszálló réten keresztül hagytuk el Füzért, és hamarosan lezúdultunk a Hollóházára vezetô betonútra. A faluból minden átmenet nélkül combokat duzzasztó emelkedôre váltottunk, és ez igy ment km-eken keresztül. Lassan, de biztosan haladtunk fölfele, alig szálltunk le. Kb.40-50 perc múlva újra Dh-s szakasz következett, egy csodás ki ösvényen, amit nagyon élveztem, és repesztettem, ahogyan csak tudtam. A száguldás mámorát az úton heverô ökölnyi kövek, ágak, és vájatok csak fokozták. Mikor kiértünk a Telkibánya fölötti nagy, fás mezôre, kissé eltévedtünk megint. Szegény társaimnak 2-3m-enként egymást követô  óriási hepehupákon, gödrökön kellett evickélniük tévedésem miatt. Ez igy tartott húsz percig kb.de aztán ráleltünk a helyes útra. Miután leértünk Telkibányára, jött az újabb emelkedô, de az olyan erôs volt, hogy itt már mindannyian toltuk egy darabig, aztán kistányérokon tekertünk pár száz méteren át, majd egy rövid és velôs Dh után(útközben majdnem  szétlapitottunk egy halott evetkét,aki  keresztbefeküdt az úton)megérkeztünk a Potács-házhoz, ahol a 120-as táv bringásai és a 110-es táv gyalogosai forró gulyáslevest, kenyeret, meg cseresznyét kaptak. Itt találkoztunk két bringás sráccal, akiket onnan autó szállitott haza, mert az egyik akkorát esett, hogy valami eltörött a cangáján (valami a kormánynál), ô maga meg erôs zúzódásokat szenvedett.

[lensver]

A kiírás alapján 120km-es volt az a Tt, aminek a teljesítésére szombaton vállalkozam. Egyedül indultam, mert a hegyimenôk közül senki más nem tudott  velem jönni. Nekem az egész egy jó nagy kihivás volt, igy elhatároztam, ha egyedül is, de végigcsinálom. Fórumos társaimmal (Era +két barátnô, Trifó, Mellon) ott éjszakáztam Sárospatakon, egy nagyon jó és olcsó szálláshelyen. Az egész kétszintes ház a mienk volt, bár nem nagyon használtuk ki eme nagyszerû lehetôséget, s mikor az étterembôl éjjel hazajöttünk, szerényen lefeküdtünk aludni.
Reggel igyekeztem nem felébreszteni társaimat, akik az 50-es távra neveztek és tovább heverészhettek egy kicsivel.  A 6:20-as kelés ellenére is csak 7:35-re sikerült odaérnem a kollégiumba, ahonnan az egész Tt kiindult, és 7:45-kor indultam útnak.
Pár km után kiértem Sárospatakból és már egy sima szekérúton haladtam . A Tengerszemig, eme csodás kis tóig, mely nagy sziklatömbök közt rejtôzik, már vizesen érkeztem, mert  a meleg levegôben patakokban ömlött rólam a viz az elsô emelkedôn. Tengerszem fölött az ösvény legfôképpen hegyi zergéknek szólhatott, mert még gyalogosan is nehéz dolga volt az embernek az apró kövektôl csúszós,ferde talajon. De megnyugtatott a tény, hogy nem én szenvedek egyedül, mert elôttem, nem is olyan messze, bicajos sisakok imbolyogtak a fényben. Hamarosan három cangást értem utol, és nagy megelégedésemre egy LÁNY volt az egyikük. Kiderült, hogy két embert még ismerek is, mert a lányt már több maratonon is láttam, a magas, vékony sráccal pedig már tekertem együtt a Tési Tt-n, és ô Indexes arc. A  harmadik a lány barátja volt, a Merida Team tagja.
Eme vidám kis csapathoz csatlakoztam az elkövetkezendô 130km-re és azt hiszem, egyik fél se bánta meg. Olyan jó hatással voltunk egymásra, hogy találkozásunk után egybôl a rossz irányba indultunk el a piros jelzésen, és 6km-t mentünk teljesen feleslegesen a Tengerszem körül.
Aki Tt-re indul a Zemplénbe, annak vagy nagyon jó térképolvasónak kell lennie, vagy olyanokkal kell mennie, akik már ismerik a terepet, ha nem akar még éjjel is ott bolyongani a hegyekben, ugyanis errefele a jelek sûrûn vannak, de nem a kritikus pontokon. Tehát útelágazásnál általában nem szerepelnek. Ez egy több mint száz km-es útnál igen nagy akadály lehet. A mi esetünkben is ez történt, mert -fôleg a délelôttünk - azzal telt, hogy eltévedtünk, kerestük a jelet, és minden lehetséges ösvényre benéztünk annak a reményében, hogy esetleg ott bújkál a kis huncut piros vagy kék.
Közben az utak állapotáról is ejtenék pár szót. Aki a maratonokon fellelhetô széles, apró sóderes, vagy homokos utakat szereti, az lehet, hogy egy életre megutálná a Zemplént  a Rákóczi Tt után, mert itt az utakra minden jelzô elmondható a sima, könnyû és járható kivételével. A kormányt szinte mindig erôsen kellett szoritani, hol a kôkeményre száradt vájatok, hol a nagy kôdarabok, gyökerek, fatörzsek, hol meg a hatalmas pocsolyák vagy keresztbe folyó patakok miatt. Egy percig sem unatkoztunk, egy percre se lankadhatott a figyelmünk.
Az elsô ellenörzô pont, ahol élô ember fogadott minket, a bózsvai Kata-büfé volt. Itt lehetett válogatni buborékosabbnál buborékosabb italok közül (kóla, sprite, fanta), és mindenki kapott kb. 4 kis pogit és egy csokit. A pontôrök azt tanácsolták, hogy onnan betonon menjünk egészen Füzérig, mert a többi 10 biciklis, aki elindult a 120km-en már jóval elôttünk jár. Ezt a tanácsot megfogadtuk és 15km-t tekertünk betonon, ám ebbôl 4-et teljesen feleslegesen, ugyanis Füzérkomlósnál véletlenül balra mentünk a jobb helyett, és csak akkor eszméltünk föl, mikor már majdnem Hollóházánál jártunk. De már nem is azon csodálkoztunk, hogy eltévedtünk, hanem azon, hogy a visszafelé utat kivételesen gurulva tehettük meg, nem pedig lihegve és izzadva a fölfeletekeréstôl.