Sziasztok! Hát hazaértem én is, nem sokkal dél után. Király volt a tegnap éjszaka, és valóban, ennyit még sosem ettem éjszaka. S valóban órákon át ettem. Talán a levegõ tette, a társaság, a jó sztorik, no meg a tûz látványa.

Igyekeztem mindent elpusztitani, de még igy is maradt másnap reggelire.
Most akkor pontositanék, hogy kik maradtak ott aludni: 'jenõ, Trifó, bors+Muci, Kovács Tamás, Era, Sniper, Roobi, lensver.
Én befészkeltem magam a kis fatákolmányba, mert nagyon szeretem a kicsi, házakra emlékeztetõ épitményeket, amiknek nyitott 1 vagy 2 oldala. Ez is ilyen volt, és igy borzasztóan otthonos.(az oldalamat nyomó fenyõágak már nem annyira, de meg lehetett szokni)
Valamikor hajnalban motozásra és beszédfoszlányokra ébredtem, de hamarosan megint elnyomott az álom. Az utolsó, amire még emléksze, a következõ beszólás: " akkor melyik jelzésen megyünk?" - mintha Kovács Tomi hangja lett volna, de már elvesztettem az itélõképességemet is, ahogy az álmokba zuhantam.
Következõ amit tudatositottam, hogy méhecskék zümmögnek és madarak csicseregnek mindenütt. A nehéz katonai hálózsákban - mely jól visel bármi hideget - kezdett kissé meleg lenni, igy kimásztam. Ekkor láttam, hogy már csak Era és Sniper horkol kitartóan a füvön. Ez volt 7kor. Mikor 8kor még mindig ugyanolyan pózban feküdtek, elkezdtem pakolászni, és erre hamarosan felébredtek.
Megreggeliztünk a fincsi maradékokból, én még sütöttem magamnak egy krumplit a parázsban, és elindultunk lefele. Erával aztán még megálltunk az eperfölden, és úgy teletömtük a hasunkat, hogy alig birtunk visszaülni a nyeregbe.
Az epret hideg itallal öblitettük le a Rómain.
Isteni volt ez az éjjel, és csodás érzés volt arra ébredni, hogy gyönyörû hûvös a levegõ körülöttem! És azok az illatok! Még ilyet, még, még, még!
Para, kérlek csináljuk úgy, hogy ne maradjak le a Vár-túrháról! Tehát NE jövõ hétvégén legyen! Légyszi!!!!