No, elõkerültem én is, mostanság értem haza.
Fantasztikus volt a tegnap este-éjjel, és a ma reggel is!
Én is fura ötletnek tartottam azt, hogy bögöly lenne, hisz azok tényleg félénkek, meg alszanak éjjel. Pókra gyanakodtam (vagy kigyóra), de egyiket sem mertem fölvetni, mert ott az éjben ez azért máshogy hangzott volna, mint most napközben olvasni a netes lapon!
Mert ugye mekkora pók lehet az, ami ekkorát csip!? :-X Szóval akkor és ott jobb volt nem elkezdeni fantáziálgatni. Igy is egy csomót világitgattunk be az erdõbe, ha valami kis-nagy zajt hallottunk. ;D Egyszer egy csillagra még azt is hittük, hogy Ufó!
A srác neve Csabi, valóban. És azok a lámpák az õ keze mûvei! Nagyon ügyes ebben.
Sebesültjeink: örülök,hogy nem lett semmi probléma a csipésbõl, fõleg, hogy végülis az én hibámból kötöttünk ki azon a "zsákmezõn".
A mi rétünk meg milyen elhagyatott volt szegény, mikor megérkeztünk, és milyen hangulatot éséletet teremtettünk hamarosan!
Az étel irtó finom volt, a parázs izzása szépséges, a csillagok hunyorgása misztikus (sikerült is látni egy hullócsillagot - és a kivánságom beteljesült!!!), a társaság meg szórakoztató, vicces és jólesõ.
Az erdész jövetelét bizony szinte vártuk, mégis akkor jött arra, amikor a legkevésbé számitottunk rá. Szerintem azután haladhatott el mellettünk a kocsi, hogy Era és muci leléptek. Pixel látta a jeep-et és talán Aszta (?). Pix azt mondja, hogy az erdész srác kinézett és azt mondta, hogy "jó reggelt". Úgyhogy ezúttal nem volt gubanc. Szerintem azért nemhiába igyekeztünk jól viselkedni. Erre máskor is figyeljünk oda.
Igen, valóban sokan voltunk, pedig a társaság negyede el se jött! Mi lett volna akkor? Én nem is tudom. Végülis nem voltunk olyan sokan (13-an), de ha jött volna Mallac, Oszkár, Trifó, Jenõ, Zed, findli, Kex, Robi+Klári, Vera( ;D), Pter, thommey és Sniper, az még plussz 13 ember. Tehát még egyszer annyi, és akkor valóban még egy tûz kellett volna. Persze olyan sose lesz, hogy egy idõpont mindenkinek jó legyen, de akkor is!
Pedig nagyon sajnáltuk, hogy Trifóék nem jöttek, mert már nagyon kiváncsiak vagyunk a történtekre!
A reggelt most nem vártam úgy mint a múltkor. Sokkal jobban aludtam, és ebben valszeg igencsak közrejátszott a kis faházban elhelyezett "köz-fólia" ;D ;D
Éjjel csak néha ébredtem arra, hogy fáj már az oldalam a kemény talajtól, s jórészt mélyen aludtam állig bezippelve magam a jó meleg hálózsákba. Mert bizony odakint igencsak hideg volt és ezt csodálatos volt érezni a forró lakás után.
Aztán eljött a hajnal is.
Ez az egyik legkedvencebb részem: imádom érezni a hideg szellõ mint legyint végig arcomon! Valami isteni élmény a számomra!

A mezõ fölött köd gomolyog, madárkák csicseregnek lágyan, zörgések, ágak reccsenései az erdõben. De az erdõ már nem félelmetes mesebeli lény, hanem egy lágyan ölelõ anya, melynek ölén ott pihenünk mi, emberi lények. A hajnali hideg hûsiti egyre sekélyebb álmunkat.
Kb. 8kor keltünk föl, szerényen megreggeliztünk - borsnak köszönhetõen még palacsintát is ehettünk (köszi bors!), majd bors+öccse, Aszta+Josefa, Pixel elindultak a Dömörkapuin lefelé. Én viszont fölfele vettem az irányt a Tölgyikrek felé, onnan le a dobogókõi mûútra, át Csobánkára és föl a nyeregbe. Útközben megpihentem kicsit a temetõnél, mely gyönyörû helyen van: Csobánka fölött aludják örök álmukat az itt eltemettek. Kicsit nézegettem megint, hogy ki mennyi ideje pihen itt, de rá kellett döbbennem, hogy bizony, sokkal régebb óta, mint most én!
Hamarosan balra fordultam a Kevély felé és terepen folytattam az utam. Negyed óra múlva jobbra fordultam a Zöld jelzésen, de ha tudom is, mit vállalok be, akkor is lemegyek rajta (irtó technikás, keskeny, meredek, néhol tolós kis út), mert azt a függõhidat nem lehetett kihagyni.
Mivel az ösvény szerves része a katonai területnek, ezért arra gyanakszom, hogy ezt a hidat is õk épitették. De én még soha nem láttam ilyet a Pilisben! Olyan szûk, hogy pont egy bringakormánynyi hely van középen. Falapokból áll maga a hid, oldalt acélsodronyba lehet kapaszkodni. A hid egy kis szurdokol ivel át. Nem tudtam ellenállni, át kellett menni rajta (no persze bringával nem mertem), és csúcs volt az élmény!
Majd folytattam utamat, és fél óra múlva kiértem a vörösvári útra. Onnan betonon át Solymárra, majd terepen föl a HHH-reptérre és Virágos-nyeregbe. Onnan már haza.
Nagyon klaszz volt ez a két nap, szép emlék marad.