Nekem ugyanilyen típusból a hosszított verzió van, szintén hurokkábellel adták. Nálunk a közös tárolóból többször loptak már biciklit,
de az enyémet még egyszer sem, hiába az enyém szemre a legdrágább. Gondolom amíg egyszerű sodronnyal is vannak
ugyanabban a tárolóban lezárva bicajok, addig senki sem fog a jóval erősebb zárral vacakolni.
Azt mindenképpen hozzá kell tenni a dologhoz, hogy az ajándék hurokkábal max kiegészítésnek jó (pld. gyorszáras első kereket biztosítani)
nem az a fő védelem.
Ha tárolóban éjszakára zársz le, akkor gondoskodj arról, hogy a pont amihez rögzíted az U-vasat, legalább olyan erős legyen mint az U-vas maga.
(tehát közönséges vas esetén jóval vastagabb kell legyen annál a 13mm-nél)
Én a szükség és a nagyobb védelem miatt egyébként nem oldalsó stabil ponthoz rögzítem a bicajomat, hanem egy magasabban haladó vastag távfűtés-csőre,
amelyen egy 14-es négyzetalakú motorlánc van átvetve, az U-vasat pedig mint egy túlméretezett lakatot használom (amit magammal is tudok vinni, a
motorlánc a fűtéscsőre rögzítve van). A kerékpár vázán pedig a motorlánc át van vetve, a kerékpár fél kerékkel a levegőben a motorláncon lóg.
Ennek a leosztásnak az a nagy előnye, hogy mivel nincsen stabil pont amihez az U lakatot vagy a motorláncot hozzá lehetne fogni, nem egy emberes
munka a fűrészelése, illetve erővágóval sem lehet (könnyen) levágni, hiszen nem lehet a földön megtámasztani az egyik szárát.
J.
Sziasztok!
http://ebike.hu/term...kat-hurokkabel/
Ez a zár szerintetek ellátja egy társasház két zárral ellátott tárolójában egy nagyjából 100.000 Ft,- értékű kerékpár védelmét?
Vagy ebben az árkategóriában tudtok ajánlani valami jobb lakatot?
Győr belvárosa egyébként, és jelenleg egy olcsóbb bringámat egy egyszerűbb Kryptonite-al zárom, még nem ért atrocitás, és a jövőre is kizárnám.
Köszi!
Szerk.: Még annyi, hogy nem szempont a cipelhetőség, mert ezt nem fogom magammal vinni sehova, csak edzeni járok a bringával, városban nem ezzel közlekedek.