országutin sztem nincs akkora különbség.
Csapattársamnak 3e-nél, nekem 9500-nál esett be a 0,75 ugyanabba a láncba.
országutin sztem nincs akkora különbség.
Csapattársamnak 3e-nél, nekem 9500-nál esett be a 0,75 ugyanabba a láncba.
A sebesség mindent megold.
Sikeresen kipróbáltam a Zondákat különféle helyzetekben, az első tapasztalatok nagyon pozitívak, körülbelül azt kaptam a pénzemért, amit vártam.
A korábbi szetthez képest (3x-es xc kerekek) hatalmas a kontraszt. A kerék gyorsíthatósága a korábbival összehasonlítva félelmetes. Már kis sebességnél is az első métereken picit fogtam a fejem, hogy ez most tényleg így van, vagy csak túlreagálom a dolgokat. Aztán irány egy jó kis szembeszeles szakasz, ahol viszonylag jól tudtam tartani a sebességet. Jött az emelkedő teszt és akkor esett le az állam, szezon elejéhez képest (lásd pulzus az egekben) meglepően könnyen mentem felfelé, az 5:30-as célidő helyett 5:12-t mentem az aktuális szegmensben, hogy vigyorogtam a tetején. Majd jött kétszer a domb másik fele, ahol szintén öröm volt a tekerés. Minden emelkedőn vannak ilyen kiugró százalékok ahol hacsak rövid távra is, de meredekebbé válik az út, a jó gyorsíthatóság és könnyű súly miatt ezzel a szettel ezeket könnyebben le lehet küzdeni, amikor pszichésen megrogynál, vagy akár erőnlétileg is, gyorsítani kell, mert az annyira könnyen megy, hogy akkor már megkeményíted magad, mert csak azért is tartani akarod a tempót.
Utána kipróbáltam síkon a nagy sebesség tartását. Könnyed, viszont a rossz út miatt sajnos sok helyen vissza kell venni a tempóból, nem szabad, hogy elszaladjon a ló az emberrel.
Ami a korábbihoz képest negatív, hogy a fékhatást gyengébbnek érzem, bár a fékpofáim már régiek kopottak, csereérettek, de a korábbi szettnél úgy érzésre jobbnak találtam a fékhatást. Itt nem azt kell érteni, hogy rángatom a kart és szaladok be a susnyásba, ez ilyen hülye kitolatok a kerós elé kerülésnél jött elő, hogy vészfékezésnél mintha gyengébb lett volna.
Az Aero küllők miatt oldalszélre érzékeny, erre vigyázni kell. Normál szélnél ez nem gond, viszont a komolyabb lökések kitérítik 1-2 centit a kormányt.
A teszteken írják a komfortot, hogy merev, kemény, kényelmetlenebb, mint a többi. Selle SMP nyergem van, dekás gatyóval, Ritchey para bandázs, 1590 hufos Nakamura kesztyű. Elöl Conti Ultra Sport, hátul Pro 4 Endurance Michelin 7,5 barra fújva. Nekem kövezzenek meg a teszterek, de nem jelentkezett kényelmetlenség. Az eleje kifejezetten jobban irányítható. Korábban Michelin Megamium 2 volt elöl, kissé kopott, veterán darab, az új kombináció magabiztosabb fordulást tesz lehetővé.
Összességében:
Előnyök:
- Jó gyorsíthatóság
- Jól tarja a sebességet
Hátrány:
- A régihez képest a fékhatás némileg kevesebb
Szubjektív:
-Nekem nincsenek komfortproblémáim
Amire még érdemes figyelni, hogy a nagyon passzos külső gumik felszerelése picit tovább tart (nekem ez kb 20-30 másodperc, amcsi fórumokon volt aki nem tudott felszenvedni rá egy külsőt), cserébe nagyon stabilan passzolnak egymáshoz.
A küllő hozzá viszonylag drága teljes első, bal hátsó, jobb hátsó 3*4 darab 57 euró, viszont a bike-components-en be lehet szerezni (én megtettem), de az összeszerelés minőségét elnézve, ha nem állatkodik vele az ember , illetve a súlyhatáron belül marad nem lesz gond.
Én jó szívvel ajánlom a 300 eurós kategóriában keresőknek.
A kör a straván, csak hogy lássátok milyen terepeken mentem:
https://www.strava.c...ities/282695006
torma99 módosította - 2015. április 10. - 18:18
Hello!
Még egy kérdés:
Sokaknak nem számít a kinézet egy bringán, de nekem nagyon, viszont ahogy nézem full fekete első váltó csak ez van:
http://www.amazon.de...ourney umwerfer
Ez csak 7 sebességig működik,vagy lehet kilenc sebességeshez is szerelni?
napom: http://www.sportstra...Cycling/1742742 az óra természetesen ma is mást mért.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Felhasználó és felhasználó között akár sokszoros különbségek is vannak. A legjobb, ha egy gép teszteli.
országutin sztem nincs akkora különbség.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
egyébként,ha vlki venné a fáradtságot,és lemérné a saját shimano,kmc,stb láncát,akkor lehet,h sikerülne kideríteni melyik gyártó kínálja a legtartósabb cuccost. persze ezt csak úgy érdemes,ha tudja,h mennyi kili ment bele. 100 km +/- nem érdekes.
Felhasználó és felhasználó között akár sokszoros különbségek is vannak. A legjobb, ha egy gép teszteli.
A sebesség mindent megold.
Ernek annyit, ha megveszik oket.
Az emberek hülyék, megvesznek minden hülyeséget.
A sebesség mindent megold.
volt egy kis agymenésünk Vejnével,láncokkal kapcsolatban. kíváncsi lettem. az alap az volt,h a campa azt írja a használati utasításaiban,h x mennyiségű láncszemet lemérve 132,6 mm-nél csere érett a lánc. van nekem itthon új láncokból megmaradt darabok,és lemértem az újnak a méretét ugyanennyi láncszemre. ez 132,2 mm. elég vicces,h 0,3%-os kopásnál cserélni kéne. elővettem a régi láncaimat. lemértem őket,és megnéztem,h mennyi kilit tettem beléjük. elég érdekes adatok jöttek ki.
keresgéltem,méricskéltem,és most jöjjön ez a hihetetlenül tudományos lánc "teszt":
3 láncom volt eddig 10-es rendszerhez. sram pc1070-essel kezdtem,majd egy record,utána centaur,és most megint record. akkor jöjjenek a km-ek,és a mért értékek:
sram pc 1070: kb 4150 km, 133,25 mm, 0,79% kopás
campa record: kb 8500 km, 133,4 mm, 0,9% kopás
campa centaur: kb 4900 km,133,1 mm, 0,68% kopás
remélem a kopás értékeit jól számoltam. hát ennyi. volt régebben egy elmélet,miszerint az olcsóbb campa láncok tartósabbak a recordnál. sztem nem,de nagyon hasonló értéket tud produkálni. most tavasszal is recordot vettem. már beletettem egy csomó kilit,de még nem olajoztam meg. ő is saját zsíron megy,mint én.
egyenlőre zajtalan.
még egy kis adalék: ez a 3 lánc egyetlen veloce soron futott. abba 17550 km van. ilyen az állapota:
a centaur lánccal mindenképp használható. láttam már sokkal rosszabb állapotban lévő sorokat,ennél kevesebb kilivel. sztem elég meggyőző a campa.
egyébként,ha vlki venné a fáradtságot,és lemérné a saját shimano,kmc,stb láncát,akkor lehet,h sikerülne kideríteni melyik gyártó kínálja a legtartósabb cuccost. persze ezt csak úgy érdemes,ha tudja,h mennyi kili ment bele. 100 km +/- nem érdekes.
donciccio módosította - 2015. április 10. - 10:50
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Húú, pont ilyet képzeltem el, és jééé létezik!!!
Hello!
Tudnátok nekem abban segíteni, hogy milyen csomagtartó/táska kombót tudok venni országútira? Tudom, hogy nem illik rá, használat után le is fogom szerelni, de most több napos túrára mennék, és a hátitáska már kényelmetlen kicsit. Beruháznék valamilyenre. Viszont eddig még sosem volt csomagtartóm. Ezek a nyeregcsőre erősíthetők jók? Elbírnak egy oldaltáskát (mármint amelyiknek van távtartója is, mint pl. ez: http://www.amazon.de...dp/B002YNRY46).
A válaszokat előre is köszi...
Steller szerint ha új sorral-lánccal indítasz Miche Primatobol, akkor együtt lazán elmennek 15ezer km-t, majd, új lánccal a sor még kb. 3-4 ezret. De szerintem ez nem gazdaságos, jobb, ha cseréled a láncot, mielőtt tényleg meghalna véglegesen. Akkor tényleg 24-25ezer km-eket kihozhatsz egy sorból. Vagyis ÉVEKET
van itthon egy miche sorom is. azt kaptam vlkitől,nem tudom mennyi van benne,de nagyon rossz állapotban van.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
Steller szerint ha új sorral-lánccal indítasz Miche Primatobol, akkor együtt lazán elmennek 15ezer km-t, majd, új lánccal a sor még kb. 3-4 ezret. De szerintem ez nem gazdaságos, jobb, ha cseréled a láncot, mielőtt tényleg meghalna véglegesen. Akkor tényleg 24-25ezer km-eket kihozhatsz egy sorból. Vagyis ÉVEKET
NB: minden campás gépet Miche sorral-lánccal szerelnek, DE sh-ra nagyon nem ajánlja. Oda ált. SRAM sor-KMC lánc, esetleg SRAM-SRAM kerül, de Miche soha, mert általánosan úgy vélik: hulladék.
Vejne módosította - 2015. április 10. - 07:39
volt egy kis agymenésünk Vejnével,láncokkal kapcsolatban. kíváncsi lettem. az alap az volt,h a campa azt írja a használati utasításaiban,h x mennyiségű láncszemet lemérve 132,6 mm-nél csere érett a lánc. van nekem itthon új láncokból megmaradt darabok,és lemértem az újnak a méretét ugyanennyi láncszemre. ez 132,2 mm. elég vicces,h 0,3%-os kopásnál cserélni kéne. elővettem a régi láncaimat. lemértem őket,és megnéztem,h mennyi kilit tettem beléjük. elég érdekes adatok jöttek ki.
keresgéltem,méricskéltem,és most jöjjön ez a hihetetlenül tudományos lánc "teszt":
3 láncom volt eddig 10-es rendszerhez. sram pc1070-essel kezdtem,majd egy record,utána centaur,és most megint record. akkor jöjjenek a km-ek,és a mért értékek:
sram pc 1070: kb 4150 km, 133,25 mm, 0,79% kopás
campa record: kb 8500 km, 133,4 mm, 0,9% kopás
campa centaur: kb 4900 km,133,1 mm, 0,68% kopás
remélem a kopás értékeit jól számoltam. hát ennyi. volt régebben egy elmélet,miszerint az olcsóbb campa láncok tartósabbak a recordnál. sztem nem,de nagyon hasonló értéket tud produkálni. most tavasszal is recordot vettem. már beletettem egy csomó kilit,de még nem olajoztam meg. ő is saját zsíron megy,mint én. egyenlőre zajtalan.
még egy kis adalék: ez a 3 lánc egyetlen veloce soron futott. abba 17550 km van. ilyen az állapota:
a centaur lánccal mindenképp használható. láttam már sokkal rosszabb állapotban lévő sorokat,ennél kevesebb kilivel. sztem elég meggyőző a campa.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
http://apro.bikemag....3-l282569.html#
Óh be szép Kancsó! A színe nagyon Jáde. szép kerékszett-szép váz, a nyereg KÉNE, de...
a fékváltókar gumival mi a helyzet? :|
vlki ilyen korán kezdi a pávékat.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
gyanítom,h nekem nem volna jó. amúgy még ez az az ár,amit reálisnak tartok egy felső kategóriás cipőért. nem biztos,h ez a cipő felső kategória,de ennél többet nem érhet egy fullos bont,sidi,stb csuka. iszonyat árak vannak.
Ernek annyit, ha megveszik oket.
Egeszen jol fest ez a Decas cipo... En siman bevallalnam, ha passzol.
gyanítom,h nekem nem volna jó. amúgy még ez az az ár,amit reálisnak tartok egy felső kategóriás cipőért. nem biztos,h ez a cipő felső kategória,de ennél többet nem érhet egy fullos bont,sidi,stb csuka. iszonyat árak vannak.
Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm
D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm
Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A
itt van vlmi teszt a btwin felső kategóriás cipőjéről: http://www.cyclingwe...rbon-road-shoes ha jól értem,akkor elég jónak ítélik meg. itthon 35 ezer lenne: http://www.decathlon...id_8315398.html
és végre itt a jó idő.
ez ma már egyértelműen rövidgatyás idő lesz.
Holnap kilovagolok én is végre a zondákon, nagy az izgalom, valószínű nem a holnapi lesz a legproduktívabb napom a munkahelyen