Jelentkezz be Regisztrálj
Országútikról mindent
#29801
Írta 2008. július 30. - 09:09
#29802
Írta 2008. július 29. - 18:52
Érdekességként mégjegyzem(tapasztalat) hogy a vékonyabb bokájú emberkéknél zsibbadást okozhat az is hogy túl szorosra húzza a cipellõt, nekem 1 számmal nagyobb van és az is lazára hagyva ... minimálisan érzõdik hogy lötyög benne a bokám de mivel vádliból húzok ahol rögzítve van így nem mozdul meg benne a lábam és megmarad a vérkeringésem is.
#29803
Írta 2008. július 29. - 16:09
A stoplin állítsak?
Nem vagyok ugyan orthopedus, ezért elõre elnézést, de nagyjából az a helyes beállítás, ha a lábfejed legszélesebb része egy (tengely)vonalban van a pedál tengelyével és a lábfejed párhuzamos a bringával. Természetesen a stoplit eme tengely mentén is lehet jobbra vagy balra mozgatni ízlés szerint. (Ha a lábfejed külsõ íve zsibbad, akkor én kicsit kifelé tolnám a stoplit 1-2 mm-rel.) Természetesen lehet még bûvészkedni azzal, hogy az adott gyártó stoplija hogyan viszi át az erõt a pedálra, mert korántsem biztos, hogy ez egybeesik 100 %-ban a tengellyel, de majd jönnek utánam okos mûegyetemisták, akik majd akadémiai értekezést folytatnak az ügyben.
#29804
Írta 2008. július 29. - 15:17
#29805
Írta 2008. július 29. - 14:22
Sziasztok! Nemrégiben váltottam bringát és ezzel együtt jött az look pedál is. Viszont az a szomorú tapasztalatom az új pedállal és cipõvel kapcsolatban, hogy úgy 80-90 km intenzív, állandó tekerés után zsibbadni kezd a talpam külsõ éle, egy idõ után pedig elkezd görcsölni. Rossz stílusban tekerek? Vagy a stopli van rossz helyen? Arra figyeltem, hogy a cipõ párhuzamos legyen a vázzal, a nyereg magasságát pedig az itt olvasottak szerint állítottam be.
beállítás
#29806
Írta 2008. július 29. - 11:14
#29807
Írta 2008. július 28. - 20:43
57es váz, Flite titánnyereg (amit majd elkérek az ötletemért cserébe
Ha 10 centivel magasabb lennék ,már itt állna a Vitus a garázsban
Na persze talán egy diszkrétebb bandázst elbírna a szemem rajta.
#29808
Írta 2008. július 28. - 16:48
#29809
Írta 2008. július 28. - 15:54
hasonló magassággal én 56/57/58 méretek között keresgélek, igaz, elmúlt két hétvégén 54-es gépet hajtottam, igaz, hosszú távon meg is érzem :-/
#29810
Írta 2008. július 28. - 12:57
Szerintetek egy 55-ös váz kicsit egy 183 magas embernek(ez én lennék
#29811
Írta 2008. július 28. - 12:06
Egyebkent uzleteltem mar a maxi-bike-kal es korrektek voltak (fel kell oket hivni, sokkal tobb bringajuk van mint a honlapon).
#29812
Írta 2008. július 28. - 10:32
Kéne tanács.
3 bringa közül kéne választanom; kettõ használt, egy vadonat új.
- http://www.maxi-bike.hu/orszaguti.php - itt a 2. "Columbus SPX csöves 56-os nikelezett váz
Full Campagnolo szett (Veloce-Mirage)
8-as fékváltókaros... " 80e
-http://piacter.bikemag.hu/showproduct.php?product=152039&cat=56 Stevens Stelvio 105 125e
-vadonat új gép, alu váz, karbon villa, fûzött kerék, Ultegra 07 alkatrészek 250e
A lényeg, hogy egy kellemes hobbitgép legyen, amivel egynapos túrákon kerekezhetek szigorúan csak mûúton. Gyári kerekek kizárva, csak fûzött a szimpatikus. Fékváltókar pedig a minimum. Acél elõnyben aluval szemben. Számomra a legszebb gép a legelsõ, és egyben a legolcsóbb is, a kérdés az, hogy a kopás, amortizáció pótlása mennyire költséges ilyen régebbi szett esetén. Szett szintjén a 105 lett volna a belõtt szint, ennél többet max. Champára vagy Sramra költenék, az Ultegra csupán a jó ár/érték arány miatt került be, de erõsen kételkedem benne, h megér-e +100e-t.
Hát, ha csak néha kell egy-egy napra akkor szerintem nem érdemes drágát venni, ha minden nap edzésszerûen használnád akkor lehet érdemes 250ért venni. Szerintem még be lehet szerezni a 8as Campa rendszerhez alkatrészeket, bár tény, hogy valószínûleg többet kell foglalkozni a régi géppel.
#29813
Írta 2008. július 28. - 10:12
3 bringa közül kéne választanom; kettõ használt, egy vadonat új.
- http://www.maxi-bike.hu/orszaguti.php - itt a 2. "Columbus SPX csöves 56-os nikelezett váz
Full Campagnolo szett (Veloce-Mirage)
8-as fékváltókaros... " 80e
-http://piacter.bikemag.hu/showproduct.php?product=152039&cat=56 Stevens Stelvio 105 125e
-vadonat új gép, alu váz, karbon villa, fûzött kerék, Ultegra 07 alkatrészek 250e
A lényeg, hogy egy kellemes hobbitgép legyen, amivel egynapos túrákon kerekezhetek szigorúan csak mûúton. Gyári kerekek kizárva, csak fûzött a szimpatikus. Fékváltókar pedig a minimum. Acél elõnyben aluval szemben. Számomra a legszebb gép a legelsõ, és egyben a legolcsóbb is, a kérdés az, hogy a kopás, amortizáció pótlása mennyire költséges ilyen régebbi szett esetén. Szett szintjén a 105 lett volna a belõtt szint, ennél többet max. Champára vagy Sramra költenék, az Ultegra csupán a jó ár/érték arány miatt került be, de erõsen kételkedem benne, h megér-e +100e-t.
#29814
Írta 2008. július 28. - 08:51
#29815
Írta 2008. július 28. - 08:44
#29816
Írta 2008. július 28. - 08:25
#29817
Írta 2008. július 28. - 02:07
én 9es 105ösz hajtómûvet használtam 10es rendszerrel. az se nyavajgott
Helo!
8-as (sram) lancom osszerakhato egy 9-es rendszeru hajtokarral szerintetek? Octalinkes 105 most 44 dolcsi ebayen es megtetszett, hazavinnem.Kicsit vegyes lenne az osszkep, mert a sor az 7-es.
Pliz help!
Alle!
#29818
Írta 2008. július 28. - 01:46
ha valaki tudja használni az alsócsöves váltás is majd ugyanolyan jó, magyar mezõnyben simán lehet vele nyerni, és 140 bõl elég komoly gépet lehet összepakolni, akár még fékváltókarral is
persze használtan mindent, de ha valaki ért hozzá, és tudja mi a jó és mia rossz annak nem nagy szám 140bõl bringát építeni...
Szia!
Én is a kezdõ országútisok közé sorolom magam, eddig picit több mint 1000 km-et sikerült ebben a formában megtennem. Egy 903-as meridám van, ami tökéletesen megfelel kezdõ embereknek. Bár az alacsonyabb kategóriákat nem ismerem, mindössze egyszer ültem fel egy 880-asra, ésszel használva azok is hasonló teljesítményt nyújtanak. Sokat olvastam itt a két alternatíváról, hogy vagy öreg használt olcsón, vagy új marha drágán. Én az enyémet 140-ért vettem zsír újan. Véleményem szerint lehet jó üzleteket kifogni és újat, kedvezõ áron kap az ember. Vannak szép, megkímélt állapotú régi gépek,de nemtom ki, hogy van vele, nekem már nem kellene az alsó csövön taperolom a váltót életérzés, ha váltok az legyen biztonságos, pontos és gyors.
#29819
Írta 2008. július 26. - 21:21
#29820
Írta 2008. július 26. - 13:49
Hol tudtál annyira olcsón ilyet venni? A mostani listaára 219e Ft. Akcióban is csak 40-nel olcsóbb, de csak M-es van, az meg nekem elég kicsi.
Devecserben (Veszprém megye nyugati széle) vettem, ott FEHÉR emberek (abszolút megbízhatóak) hozzák be Ausztriából. Egy ottani intersportból vagy annak a megfelelõjébõl, ha szórnak ki akcióban Meridát, és KTM-et bármit tudnak hozni, ha érdekel megadom a telszámot pm-ben és beszélhetsz velük. Egyébként az enyém a 2007-es modell annak a listája 209 volt akkor és abból lett 140. ÉN a 186 cm-mel L-est hajtok és abszolút bejön.

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére






