Khm. 
A colnago jó és szép, nekem is az egyik kedvencem, a régiek közül az E1, az újak közül a C60, rengeteg méret, klasszikus és sloping geoval is, bár már kezd eljárni az idő a gyártási technológia felett és kicsit túl vannak könnyítve, mondjuk ha nem esel nagyot akkor jól bírják. Az újak a v2-r és a concept is szép, ráadásul könnyűek, csak már látom rajta, hogy tajvani és ezért nem dobban úgy az ember szíve, mint pl egy master-nél. A geo meg... a colnago-nál minden ok, talán nekem kicsit meredekebb a fejcsőszög, mint amit megszoktam, de teljesen jó, de millió olyan olasz gyártó van, aki azt se tudja milyen geoval gyártja a bringát, meg irgalmatlan mellényúlások is vannak. Az északi országok is nagyon jó bringákat tudnak tervezni, sőt amióta a pénzzel együtt ész is került a fejlesztésbe és a sportba azóta egy-két gyártó lenyomta az olaszokat technikai szinten, szóval mások is tudnak jó geoval bringát csinálni
(mondjuk a c60 még mindig top5-ben van nálam).
Idén én kaptam az olasz bringákat, kénytelen voltam beleásni magam a témába.
(Annyi még hogy az olaszok nem igazán szeretik a campát
)
tegnap láttam képen egy olyan karbon vázat,amit még én is elfogadnék. igaz nem mai darab. colnago eps. klasszikus geó,tehát nem ejtett felső csöves,kívül futnak a bovdenek,és van menet a középrészben.
na meg olasz. ez fontos,mert akárhogy nézem a többi gyártó nem tud normális geometriájú vázat készíteni.


MJani01 módosította - 2017. október 17. - 23:02