"A" táv beszámolóm
Az elmúlt két év „B” távjai után részben párom rábeszélésére, részben a kíváncsiságtól hajtva úgy döntöttem, az idei évben megpróbálom az „A” táv teljesítését. A felkészülésre 4 hónapot szántam, amiből talán csak kettő volt inkább alapozós: az enyhe tél miatt úgysem romlott jelentősen az állóképességem. Vagy csak nem éreztem. Tudtam egy keveset kerékpározni a tél folyamán, s ha nagyon rossz volt az idő, futottam. A felkészülést komolyan vettem, talán egy vagy két edzést hagyhattam ki összesen, azokat is kompenzáltam valamilyen formában.
A verseny előtti 2. napon nagyon izgultam, akkor már ösztönösen sejtettem, hogy valószínűleg nem lesz sétagalopp. Az időjárás-előrejelzés esőt jelzett, illetve az eső már több napja esett a környéken, sejtetve előre, hogy extra kihívások elé nézhetünk. Mivel az „A” táv egy részét bejártam, köztük a Tauernkreuzung utáni meredek sziklás és a Hütteneckalm utáni gyökeres részekkel, sejtettem, esőben akár érdemes itt tolva, futva teljesíteni ezen szakaszok legalább egy részét.
A verseny előtti nap viszont nagyon nyugodt voltam, semmi nem zavart, a rajtszám átvétele jól és gyorsan ment, a bike check-et pedig sikerült előre egy boltban elintézni (köszi Attila!). Már a verseny előtt 2 nappal, az étkezéseknél tudatosan vittem be az energiát, könnyű, de szénhidrátokban dús táplálék, főleg hal és saláták, zöldségek formájában, illetve tészták. Az útvonalat és a szintrajzot be sem nagyon kellett tanulnom, valahogy a fejembe ivódott ekkorra már. Viszonylag sok energiát fordítottam a tervezésre: kiszámoltam még az is, mely étkezési pontokon kell kulacsot töltetnem, kb. mikor mit kellene ennem, mikortól érdemes koffeint bevinnem a szervezetembe, satöbbi. Ahhoz, hogy tudjam, hogyan haladok, szintén végeztem kalkulációkat. 14 óra és 14 óra 30 perc közti idővel számoltam, ehhez kerestem az interneten egy 14 óra körüli menetidővel haladó versenyzőt tavalyról és megnéztem, melyik mérési ponton mikor haladt át. Gondoltam, innen tudom majd követni a versenyen, hogy jól haladok-e vagy még kicsit bele kell-e húznom – hát, erről legyen elég annyi, hogy a nyolcadik, kilencedik óra környékén ez már pont semennyire nem érdekelt, de azért hasznos volt, hogy kiszámolgattam.
Úgy terveztem, hogy EB pulzustartományban egyáltalán nem megyek, a GA2 tetejét tartom, s ha fáradok, akkor GA2 közepe, síkon pedig laza GA1 közepe és laza tekerés. Lefelékben pedig szigorúan pihenés. Tulajdonképpen a rajt utáni 50 percet, ahol vitt a tömeg és ott volt a versenydrukk, ezt végig sikerült tartanom. Mivel erőmérővel mentem, a Watt-értékeket nagyon figyeltem, hogy ha esetleg a pulzusom a terv szerinti tartomány fölé menne pár 10 másodpercig, az izmaimat ne tegyem ki feleslegesen nagy terhelésnek (s főleg, mindjárt az elején, ami egy ilyen hosszú verseny esetén akár a sikeres teljesítést is veszélyezteti).
2014. Július 12, 3:30-kor szólt az ébresztő. Mindent kikészítettem még előző nap, reggelinek nápolyi és verseny előtti étkezésre javasolt, energia-dús kókuszos szelet, valamint italnak egy 0.7-es izotóniás ital, amit a kb. 45 perces autóút közben kortyolgattam. Az autóból kiszállás után még egy fotó az út mellett, a vizes járdán. Nem sokkal előtte még esett az eső... Egy 20 perces bemelegítés még belefért volna, gondoltam tekerek egyet, de a rajt területén aztán találkoztam Szabó Attilával s végül vele beszélgettünk, a rajtig. Csak vártuk a startpisztoly dördülését. A start két eső közt volt, csupa víz volt még minden, rajt után talán 1 órával pedig ismét esett. Szerencsére készültem ezekre, eleve a sisakomon volt az esővédő, a lábaimat bekentem 50+-os gyerekeknek szánt:), extra vízállóként hirdetett naptejjel, plusz a nadrágomat befújtam impregnálóval. Az esőkabát pedig már a rajtnál rajtam volt. A hosszú ujjú kesztyű meg ilyenkor ugye alap; mindez tökéletes védelmet biztosított, nem fagytam el és azt sem éreztem, hogy nagyon átáztam volna. A sokadik óra eső után igaz, a pulzusom mondjuk leesett így is, de ez teljesen normális jelenség ilyenkor. Elég volt a Watt-értékeket figyelnem, hogy ne szálljak el a terheléssel. A rettegett szúró, égő fájdalom sem jelentkezett a combjaimban, mint a korábbi elhűléses tüneteimnél.
Szóval, a terv az volt, hogy 155-157-es pulzus és/vagy 270-290 Watt, maximum itt-ott 160 ütésig hagyom elmenni vagy 320 Wattig nyomom, s ha bírom energiával, meglehet a tervezett 14, 14 és fél órás menetidő még úgy is. A rajt után vitt a tömeg, így – s részben a bemelegítés hiányának is köszönhetően - 160 fölötti pulzus is becsúszott néha 1-2 percre, de alapvetően 160 alatt tudtam tartani. A maximum pulzusom is csak 173 volt, s még az elején: egy ilyen 22-23% körüli aszfaltos részen legkisebb áttétel mellett is felment ide hamar, de ez teljesen normális ilyenkor. Kb. 45-50 perc kellett, mire a Watt/HR egyensúly nagyjából helyre állt és beálltak a szokásos értékek, addig 160-162-es pulzushoz alig 260-270 Wattokat tudtam. Nem baj, számítottam erre előtte és egyébként is, maximum egy jó óra után már ment ugyanez a kitűzött pulzustartományban. Az első 3 óra meglepően gyorsan eltelt, szinte észre sem vettem. Rechkogl, Raschberg előtt kis felfelé tolással a köves részen, aztán schotteres lefelé, majd Hütteneckalm. A sáros, gyökeres rész itt még egészen járható volt, viszonylag későn kellett csak leugranom a bicajról. Aztán Ewige Wand, ami itt még csak csúszós volt, s mivel ilyenkor a „B” táv eleje előtt voltunk vagy 2.5-3 órával, sárosnak sem volt vészesen sáros. Persze tudtam, hogy legközelebb, mikor itt járunk, áthaladt már itt a „B” táv és óriási dagonya lesz.
Egy kicsit bementünk a városba, szokásos lépcsőzés és híd, a folyóparton bringázás után mentünk a klasszikus „A”-távos kitérőre, Altausee felé (az „E” távban is benne van egy része).
Közben próbáltam folyamatosan jól hidratált állapotban tartani magam, legalább a verseny első felében, kétharmadában (1 kulacs izotóniás ital/óra). Az esős, nagyon párás időben nem volt egyszerű. Onnan gondolom, hogy sikerült, hogy az első 145 km-en négy alkalommal álltam meg „kicsi dolgomat” végezni. A pálya itt változatosnak mondható, pár meredek, nyereg mögé ülős gyökeres rész és elég masszív sár mellett néha schotter, rövid szakaszon egy-egy erdei ösvény, majd Tauernkreuzung után a szintén nyereg mögé ülős Tauernwand. Ez borzasztóan csúszott, volt, ahol úgy döntöttem, nem kockáztatok, az a pár 10 mp semmit sem számít és fontosabb a biztonság, így inkább toltam. Repült az idő, az eső pedig itt szerencsére már nem esett. Valahol ezután volt egy szakasz, ahol beért bennünket a „B” táv eleje a kísérő motorral. Az maradt meg bennem, hogy a második helyen haladó srác egy gyönyörű kék-fekete karbon Ninerrel ment, karbon Niner RDO merevvillával.
Aztán Ischler Salzberg, ahol volt egy közel sóbánya szintű, de szerencsére rövid mászás (azaz a kerékpár tolása), persze masszív sárban. Innen újból a Hütteneckalm felé vettük az irányt. Lefelé aztán a gyökeres rész, ahol ma már másodszor jártunk. Itt valószínűleg a „B” táv közép-hátsó bolyt keresztezhettük, elég lassan vánszorogtak. Az Ewige Wand köves részét a nagy dagonya ellenére elég jól eresztettem, sok „B”-távos mellett mentem el, a második körre ráéreztem a sáros köveken bringázásra.
Ismét Weißenbach, lépcsőzés – persze 2 „B” távos leszállt már a felső lépcsőnél, az utolsó pillanatban ugrottunk le egy másik „A” távossal, majdnem esés lett miattuk... Jól be is lassítottak bennünket, na mindegy.
Újabb kitérő következett egy schotteres mászással Hochmuth felé, ami a „D” és az „F”, a vége felé egy rövid szakaszon pedig a „G” távval haladt együtt. Sajnos a bal térdem meghúzódott az egyik lefelében, emlékeim szerint még Tauernwand körül és itt elég erősen kezdett fájni. Visszavettem a Wattokból egy kissé és ittam egy Mg-ampullát, hátha van egy kis görcs jellege és majd talán pár 10 perc múlva segít. Néha pörgettem is itt. Az nem esett valami jól, hogy a hallomásból már ismert Jochwand DH itt következett, a felső pár száz méteren még kínlódtam a nyeregben a sziklás ösvényen, aztán inkább leszálltam és toltam lefelé. Nagyon csúsztak a sziklák és a gyökerek, nagy volt a sár, néha extrém meredek az ösvény, nem akartam felesleges kockázatot vállalni. A lábam sajnos megsínylette, itt nagyon szúrt a bal térdem mögötti ínszalagok és a térdhajlatom környéke.
Egyébként az izmaim az első 90 km-t meglepően jól bírták, a mászások végére éreztem, hogy fáradnak, de elég volt 1-1 lefelé és olyanok voltak, mint "újkorukban". Mikor azt éreztem, na, kicsit nehezednek a combjaim, lefelében egy 10-15 mp-et belepörgettem, ennyi elég volt. Ismét a sík útra és a folyópartra érve automatikusan azt diktálta az ösztönöm, pörgessek kicsit, "mert az jó". Nem mentem nagy tempót, csak GA1 közepében, hogy mire a Hallstatt szerpentinjéhez érek, erőt gyűjthessek. Itt aztán a nap is kisütött, hogy ne fázzunk a mászáson. A hallsatt-i szerpentint simán kitekertem 250-270 Wattal, egyáltalán nem esett rosszul, a térdemet sem éreztem vészesen. A pulzusom itt már nagyon alacsony volt, nem is figyeltem rá nagyon, a lényeg, hogy a Wattokban ne legyen nagy "tüske", ne csapjam szét magam (erre egyébként végig nagyon figyeltem). Itt szépen előzgettem a többieket, a legtöbben itt tolták a bicajt és lassabbak voltak. Ami meglepett, hogy tavalyelőtt és tavaly a B távon itt elpukkantam rendesen, most meg semmi, pedig állítom, most még gyorsabb voltam. Tudtam, hogy a Salzberg 30-34%-os tolós aszfaltja után még komoly mászás jön, itt mászás első felében vissza is vettem a tempóból. Aztán a vége sem ment valami jól, eléggé fájlaltam a térdem, pedig erőm még csak-csak lett volna... No sebaj! Na itt már nagyon fáradtnak éreztem magam nem csak fizikailag, de mentálisan is, megváltás volt átbukni a hegygerincen – de belefért bőven a „pihenős” mászás, gyors fejszámolásom alapján (vagy egy percig kínlódtam a fejben számolással, 2+2 néha 5 lett:)) tartottam a tervezett időt. Itt véletlenül Red Bull-t ittam izó helyett, sebaj, jól esett, ilyenkor már jól jön a koffein. Mindjárt a lefelé elején nagyon közel kerültem egy eséshez is: egy gyorsabb bringást szerettem volna elengedni, de nagyon letértem az ideális nyomvonalról és belesodródtam egy árokba. Huh, ezt szerencsére megúsztam! Egy magyar sráccal és kísérőjével is váltottunk pár bíztató mondatot itt (Tatanka). Mivel látták a kisodródásomat, kérdezték is, jól vagyok-e, minden rendben van-e. Ennyi óra után azért jelentősen romlik az ember koncentrálóképessége, nagyon kell figyelni mindenre.
Szóval, egy kis le-föl után Roßalm környékén, végre elindulhattam a jó kis pihentető ereszkedésen. Sajnos a Garmin kütyüm beázhatott és eddig bírta, s itt kikapcsolt, nem bírtam többé visszakapcsolni, így idáig van meg a log-om a versenyről. (Itthon láttam csak, szufla még volt benne, 26%-on volt még, innen tippelem, beázás.)
A lefelé után még volt egy hegy Gosausee után, na ez úgy hiányzott, mint üvegesnek az utcai zavargás. A lábaim nem forogtak rendesen, néha ki kellett már állnom a nyeregből. Kár, hogy a kütyü nem mért itt már, mert dacára ezeknek, szerintem elég rendesen nyomtam, főleg a hegy utolsó métereit. Néhány kimerült A-távost megelőztem itt is (meg a lassú B-távosokat). Emlékszem, 2 éve, mikor először mentem a „B” távon, tátott szájjal néztem egy „A” távost, amint 2x-2.5x olyan sebességgel rombol el mellettem, mint ahogy én vánszorogtam. Most én voltam ez az „A” távos...
Gosau után tavaly kivettek egy rövidebb mászást és elég sok autók közti aszfaltozás tettek a helyére, plusz egy patakátkelés volt helyette – nos, idén visszakerült ez a mászás. Legalább nem kellett a kocsik közt menni, így is volt, ahol feltartott egy autó az aszfaltos részen... Szóval, ahol jobbra feltereltek, nagytányéron nyomtam és kiállva a mászást, mert pörgetni itt már nem tudtam, de ez jól ment, romboltam rendesen. Lefelé egy kis alattomos, itt-ott dobálós, sodrós, köves rész jött, aztán vissza az autók közé. Aszfalton aztán próbáltam tempót menni, fogalmam sincs, hogyan mehettem. Volt egy kis enyhe szembeszél is itt, szerencsére közel sem olyan erős, mint tavaly. Egyedül mentem, sem előttem, sem mögöttem nem volt senki. Aztán beértünk Bad Goisernbe, ott egy kis csiki-csuki következett, aztán feltűnt előttem a cél. Hihetetlen, sikerült!
A menetidőm bruttó 13:49:09 lett, kategória 60. hely, összesített 122. hely.
A kiírás szerint 211,3 km, 7049 méter mászással.
Sok-sok megállás volt benne, 5x álltam meg „kis dolgomra” és az étkezési pontokon is majdnem mindenhol megálltam egy pillanatra. Folyadékból 10-11 kulacs izotóniás ital fogyhatott és egy kulacs víz, zseléből 6-7 db sima és 3 db koffeines, energiaszeletből 2 db, müzliszeletből 2 db, fehérjés energiaszeletből 1 db, sok-sok lekvásos süti és egyéb sütemények (próbáltam ezeket forszírozni a zselé helyett/mellé), kb. összességében 3 banán és némi aszalt gyümölcs. Szuper volt, az elején a nagy sár, a szemerkélő, néha pedig szakadó eső ellenére is végig nagyon élveztem. Mélypontom egyáltalán nem volt, sem fizikailag (térdfájással együtt sem), sem mentálisan.
Az erőmet tippem szerint nagyon jól osztottam be, úgy érzem, átgondoltan, tudatosan mentem. Ebben biztosan az is segített, hogy nem versenyként fogtam fel, hanem végig saját tempót mentem, nem foglalkoztam azzal sem, ha épp megelőzött valaki.
Utólag, a részeredményeket látva, az első 55-60 km után folyamatosan jöttem fel minden mérőpontig jó pár helyet. Kockáztatni sem kockáztattam, sem schotteren (talán túl lassú is voltam, nem tudom), sem a komoly sziklás DH-kon. Amit neccesnek láttam, leszálltam és toltam inkább, nem érdekelt az a 10-20 mp.
Az eső, valamint az alattomos, itt-ott agyagos, hol pedig folyós sár ellenére a technika egész jól bírta. A bringám egy karbon On-One Lurcher 29er volt, amibe a karbon merevvilla helyett a verseny erejéig egy Reba villát tettem. Kerékszett tubeless, nem volt probléma velük, sem a pumpára, sem a defektgátló habra nem volt szükség. Meglepő módon a hajtásláncom is kibírta a 211 km-t, pedig egyszer sem kentem újra a láncot, csak verseny előtt kapott egy kis Squirt Lube-ot. A verseny második felében biztos voltam benne, hogy elnyúlt, na most aztán annyi lesz a láncnak, mert a vége felé már borzasztó hangos volt és csupa sár. Ennek ellenére 0.1-es a láncnyúlásom úgy, hogy a verseny előtt már eleve majdnem 1400 km volt a láncban. Nem rossz!
A sár ellen egy MudGuard sárvédőt szereltem a villára. Nagyon hasznosnak bizonyult, a szemüvegem végig használhatóan tiszta maradt, sár is csak két alkalommal került a szemembe.
Ha minden igaz, egyedül a nyeregtáskám ment tönkre, szétszakadt a zipzár, kiszakadtak a fogak – sebaj, már úgyis fél éves volt!
Szóval, szuper verseny volt, nagyon élveztem!
Ezúton is köszönöm páromnak a rengeteg türelmét és segítségét, külön köszönetem Janinak az edzéstervezésben nyújtott segítségéért a sok-sok hasznos tanácsért!