Ugyanilyen XT fékem van. Egyszer megpróbáltam ezt a légtelenítést, amit a shimano ajánl ebben a pdf-ben, csak rosszabb lett. Nem is értettem, hogy lehetne ezt egyedül véghez vinni, főleg a hátsó féknél. Máskor inkább leszereltem a féket, s aránylag kiegyenesített csővel légtelenítettem, de csak a fékkarra csavartam rá a tartályt. A fékkart magasabban rögzítettem, mint a nyerget, majd ütögettem és mozgattam, hogy a buborékok felszálljanak a fékkarhoz, meg húzogattam a fékkart. Jobb lett, legalább nem esett be a fékkar felemelt elsőkerékkel, például liftben tűnt fel ez. De lejtőn továbbra is változik a nyomáspont, szóval még mindig levegős.
Már arra gondoltam, hogy túlhúztam a fékkarnál lévő roppantógyűrűt, mert a cső fékkar felőli becsatlakozásnál van egy pici fékfolyadék. Próbáltam kitörölni onnan, de nem úgy tűnt, hogy sikerült volna, mert nem tudtam ronggyal vagy papírtörlővel felitatni, vagy pedig újra odafolyik. Másik amire gondoltam, hogy dugattyúnál már túl retkes a tömítés, és valahogy ott kerülhet be a levegő. Nem volt még kedvem szétszedni, de annyira nem nehéz: orums.mtbr.com/brake-time/ever-wondered-how-hydraulic-brake-calliper-works-848452.html#post10305271
Az elsővel nincs ilyen gondom, pedig annak a csövéből is vágtam. Új roppantógyűrűket használtam, nem a régiket.
A roppantógyűrűre én is gondoltam, bár újkorában volt rövidítve a fékcső (ha jól emlékszem, de lehet gyári). Nekem semmi szivárgás és eddig minden roppantógyűrűm jól sikerült. Az olajnak nem kell szivárognia, hogy levegőt szívjon, ezért a roppantógyűrűt nem zárhatom ki, de kicsi esélyét látom. Inkább a "főfékhengerre" gondolok vagy a tartály tömítésére.
A fékkar javítás inkább téli projekt nálam, ha lesz türelmem nekiállni. Most inkább már mennék, de életveszélyes fékkel nem.
Elfelejtettem írni, hogy leszerelt fékkel, teljesen függőleges fékcsővel csináltam. Több éven át több féken, többször megcsináltam ezt a procedúrát. Ennél a féknél, kivételesen (mivel a pumpálásra nagy mennyiségű levegő került a rendszerbe) másképp fejeztem be a légtelenítést. Fékkar behúzás nélkül a féknyeregből a tartályba nyomtam olajat (először vízszintes tartállyal, majd 30 fokos szögben előre, hátra döntve a tartályt). Aztán a tartályból a féknyeregbe engedtem bőségesen olajat, amíg nem jött levegő, néha elzárva, újra megnyitva a szelepet. A végén elzárt szeleppel sokszor meghúzkodtam a fékkart, vízszintesen beállítva és 30 fokos szögben hátra-előre döntés között váltogatva a tartály pozícióját. Közben szorgalmasan kocogtattam a fékkart, a fékcsövet és a féknyerget.
Szerintem nem normális, hogy a fékkarnál szív, de ezt jobb lenne ha megszakértené valaki.
freddyke módosította - 2017. május 17. - 00:59