Bowdenházszakajtó Nagy Paraferenc

Kezdjél irigykedni.
Túrhabeszámoló.
Egyben és épen (hihi: kinek mit jelent ez) hazaértünk mi is frenetikusan jó Mátrabeli túránkról.
Csak 3x mentünk fel a Kékesre (aszfalton), de a e u áááááÁÁÁÁÁÁÁLLLLAAAAAAT jóóóóó volt.
Végre kiélhettem minden - na jó, majdnem minden mászhatnékomat, ugyanis Fürednél parkolunk le, de a lefelék sem voltak gyengék. Volt egy piros vonal, egy kék kereszt, öklömnyi kövek, meg kisebbek, meg nagyobbak, hogy még Szilinek a dörtdzsámper3-al is fájt a kezecskéje a végére.
Na de kicsit részletesebben:
Alapállapotban mindenhol köd vala egészen Gyömrõtõl Mátrafüredig, mind odakint, mind a kocsiban. Jó zúzós trashmetál (?) zene mûködött a zautóban, amilyet még sosem hallottam, de rájöttem, hogy autóban fullface bukót viselni nem felesleges badarság, ha a sofõr 80 felett elkezdi rázni a fejét a zene ritmusára... ;D
A kazetta másik oldalára fordításkor kicsit bejött valami rádióból egy mondat: Magyarországon egyre több a depressziós ember. - Majd újra trash. Szóval mi most nagyon depisek voltunk. ;D ;D

;D

;D
Egész gyorsan felszerelkeztünk és elkezdettünk tekerni felfele Sástó, Mátraháza, 10%, kevesebb százalék és társai, régen éreztem magam ilyen jól emelkedõn. Ahogy haladunk felfele, egyre szebb lett az idõ, sütött a nap, sisaktól, pulóverektõl gyorsan megszabadultunk. Bár Thommey tutira nagytányéron ment volna, én már annak is örültem, hogy nem kellett közép-középnél mászósabba tennem egész nap.
Elsõre felmentünk egészen a csúcsig, hogy legyenek sztárfotók, meg gondoltam, tájfotót, csak hát a völgybõl gyakorlatilag semmit nem lehetett látni, mert egy fehér paplanszerû izé volt a helyén...
Lefele a piros vonalat választottuk, a többiek unszolására én is leengedtem a nyergemet, de igen hamar kiderült, hogy a cc-s dh-zik azt jelenti, hogy leengedett nyereggel tekerünk az emelkedõn felfele.
Az igazi lejtõ már jobban tetszett: kõ kõ hátán, meglehetõsen instabil konfigurációban várva, hogy rámenjek, majd akkor random jobbra vagy balra elmozdulva 20 centit kicsit... rádöbbentsen, hogy legközelebb kölcsönkérjek térd-lábszárvédõt! A jobb térdem a csúcstól alig fél kilcsire már szépen be volt dagadva pedig csak egyszer térdeltem le a természet eme remekmûve elõtt.
A nemtommilyen rétnél gyönyörû ködfalba ütköztünk, majd kerítést másztunk, majd ködbe burkolt köveken nevettünk nagyokat, majd még mindig köd, oké stop. Szemüvegtörlés, jó ez sem segít, na jó menjünk tovább.

Kellemese szlalomozás következett egy enyhén lejtõ részen, olyan igazi northshore érzés, helyenként abszulút szingültrek, hogy a fenébe is kéne már venni egy sisakkamerát!!! 8)
A második mászás után a piros keresztet (vöröskereszt

) választottuk. Ja nem, kék kereszt, vagy mégsem? De igen kék kereszt. Ez az a fajta ösvény, ahol az avar minden kövecskét jótékonyan betakar. És ettõl az embert néha bizony átugorja a bringája. A sokszínû avart hamarosan fekete fenyõerdõ váltotta fel, majd kacskaringós ösvényeken gurulva egy kisiskoláscsoporton vágtunk keresztül, aztán elegántosan egy kézzel kormányozva kicsit videózgattam a lejtmenetet - szerencsére nem estem el. Mire felpakoltam újra, a többiek már rég messze jártak, így nekem kellet bemutatnom a következõ adag túristának, hogy "Hogyan jönnek ezek itt le bringával? Itt nem lehet."
De igen. Produkáltam egy elsõ keréken gurulást (nem szándékos), aztán egy káromkodást (szándékos

), és hangos ováció és ejha-basszus kíséretében tovább görgettem kerekeimet a vízmosásban.
A harmadik, mely sorrendben a harmadik vala már lámpák felszerelésével kezdõdött. A hatalmas köd (igen megint) és a közelgõ sötét nem sok jóval kecsegtetett, de azért nekivágtunk. Szili sajnos már nagyon szenvedett, mert elöl csak egy 38-as fogaskereke van, de meglepõ hõsiességgel bírta. Amiért mindenféleképpen megérte feltekerni arra a naplemente szemet gyönyörködtetõ látványa ad magyarázatot. Mátraháza alatt egy jobbos panorámakanyarban a völgy fele tekintve abban, mintha valami tenger lenne, hullámzott az egybefüggõ felhõtömeg, a hegycsúcsok szigetek, a hegylábak, mint öblök, a nap mindezek tetejébe mint valami sárgásvörös király, az egészet megkoronázva.
Készítettem egy panorámaképet is, meglepõen jó lett, majd megosztom a jónéppel.
Nagy nehezen elszakadva a látványtól a többiek után indultunk Lórival, majd (mivel nála volt a kocsikulcs) Õ visszafordult Mátraházáról, én meg feltekertem csúcsra. Szili és újdonsült DH-s babérokra törõ CC-s barátunk Zsolt neki mertek vágni megint a keresztnek, míg én inkább megnéztem a sípálya tetejét, és onnan aszfalton döngetem lefele. Odafent persze a szokásos vita megvolt egy bringásgyûlölõ kilátóépítõ fószerral, akinek már az is fájt, hogy a bikeomat (ami szerinte kizárt dolog, hogy 50e forintnál többe került) magam mellett betoltam az õ területére, és nem dobtam le a sárba csak úgy...
Na szóval agyamat kicsit felb.va beöltöztem kamásliba, kesztyûbe és nekiengedtem a nekiengedhetõt. A maximumom csak 60 lett, de ez még az abszulút biztonságos, fékezhetõ tempó volt. Nagyon hideg, és nagyon csúszós volt a fránya aszfalt, helyenként avarral bevonva, hogy a kanyarok némileg nehezítettek legyenek.
Az aksis ketáj lámpics megfelelõen messzire világított, de a Mátraháza és füred közötti tejfehér köddel már õ sem tudott megbirkózni. A látótávolság itt 3 azaz három méter volt: csak a felezõvonalat láttam, azon tudtam haladni. A szembejövõ autók is hasonló stratégiát követtek, ami párszor nagy meglepetést okozott mindkettõnknek...
Végül sikerült mindannyiunknak egyben leérnünk, és felpakolni a kocsira, valamint némi forraltbor behörpintését követõen a folyamatos ködben egyszercsak hazajutni.
Képek hamarosan az
albumomban, addig is egy széles kép a naplementérõl:
http://kep.tar.hu/ra.../pic3863294.jpgJa és videókat is rakok majd fel!!!