Belépés
Felhasználó létrehozása
Uluwatu: azzal vitatkoznék, hogy a pálya egy a sok szempont közül. Szerintem a jó pálya nagyon fontos. Pár éve volt egyszer egy Újhely maraton, tök jó pályával, rengeteg egynyomossal, sajnos elhalt a dolog. Vagy ott van a Kishegy kupa Lellén. Baráti hangulat, finom gulyás, minimális nevezési díj, de mégsem ezek, hanem a pálya adja el ezt a versenyt. A hegyekért, a tekerésért, a versenyért, a lefelékért, az erdőért - egyszóval a pályáért megyünk elsősorban.
Az nagyon jó kérdés, hogyan lehetne népszerűbbé tenni az xcm-et egy nem kimondottan hegyi országban, ahol az élversenyzőket csak mi "belülállók" ismerjük, és ráadásul ez a szakág (tudom, hibás kifejezés) nem olcsó és leginkább a nehézségek leküzdéséről szól. Azzal egyetértek, hogy a jó marketing sokat segít, de a végén a terméknek/szolgáltatásnak is olyannak kell lennie, amit a fogyasztó újra és újra megvesz.
Remélem soraid eljutnak a címzettekhez.
Köszönöm a pozitív észrevételeid. Több ilyen válasz kellene ezen a fórumon, mert akkor lehet értelmesen eszmecserélni.
A pályát illetően én nem mondom hogy a személyes véleményem nem ez lenne: én szerintem is egy XCM versenyt nagyrészben a pálya határoz meg, mivel ez egy sport a természetben és a pálya adottsága, változatossága, biztonsága adja hogy mennyire lehet élvezni.
De ez egy személyes vélemény. És egy versenyen több százan, ezer felett is megfordulnak. És nem mindenkinek ugyanez a szempont, a részvételi díj viszont az ami fenntartja a versenyt. Van aki pld a Bükk unalmas hosszú emelkedőjét és ugyanolyan unalmas lejtőit szereti, mert neki ez kényelmes, vagy nem zökken ki a ritmusból. Van pedig aki a Crosskovácsi csiki-csuki technikásait szereti, mert akkor van elemében. Mindketten versenyekre járnak és mindketten fontos részei ennek a bringás versenyző közösségnek. Tehát mindkettőt meg kell próbálni tartani, mert az szinte biztos hogy aki egy versenyre megy, legalább egy-két másikra is fog, ha meg rákap az ízére akkor évekig egyre többre és másokat is visz, ez tartja fenn a sportot. A kihívás ott kezdődik, hogy melyik embertípusból mennyien vannak? Melyik az amelyik vissza is fog járni vagy évente 5-10 és nem 1-2 versenyre megy? Mennyit költ amikor ott van, stb. Ha ezeket nem jól találja el a szervező, akkor hosszú távon lehet hogy a rendezvény bukta. Biztos vagyok benne hogy a 4 top maratonból van amelyik már bukott volna, ha nem lenne a sorozat része és ezért sokan csak azért látogatják, hogy az összetett eredmény meglegyen. Nem biztos hogy egy döntő többség, de már 10-20% részvevő csökkenés is be tud dönteni egy versenyt egy pár év alatt, ha szoros a költségvetés.
Tehát rövidre fogva: mind van valamiről véleményünk, de mind mások is vagyunk és ezeket kellene kideríteni a szervezőknek, hogy minél okosabban tudják hosszú távon fenntarthatóvá tenni a versenyeket. És ez nem mindig a színvonal. Lehet hogy hosszú távon a halál unalmas pályák a menőek mert attól jön sok hobbiista és ők tartják majd fenn a versenyt, mert sokan vannak és az sok nevezési díj. Lehet hogy a világ legszínvonalasabb versenye sem tudna fennmaradni ha nem lenne elég résztvevő. Ezért van az hogy pld a Crosskovácsi az erdő és infrastruktúra adottságai miatt le van korlátozva: nincsenek nagy széles utak ahol lehet indítani 1000-1500 versenyzőt gond nélkül. A pálya is túl technikás az átlagembernek. Így is kész csoda hogy ennyi embert tudnak évente bevonzani, ez a hihetetlen odafigyelés és rászánt energia eredménye. Ha ennek egy töredékét nyújtanák a Top Maraton szervezők, szerintem fel tudna virágozni az XCM, akár 2000-nél is több résztvevőkkel. Nevetséges hogy a kerékpározás az utóbbi évtized trendje itthon, de a sportág itthon hanyatlik.
Avval viszont nem értek egyet hogy a hegyek hiánya komolyabb hátrány lenne. Főleg a budai hegység és a Pilis a legsűrűbben lakott területekhez köpésnyire van, de egész országunkban nem nagyok a távolságok a nagyvárosoktól elég komoly dombságokhoz, hegyvidékig, szinte sehol sem több mint egy óra autóval. Nézs meg a hollandokat vagy dánokat és hogy azok mikor tudnak hegyen tekerni, mégis virágzik a bringasport. A hegyek magassága pedig nem meghatározó, sőt hátrány is lehet: magam egész jó kondinak örvendek, de ha az alpokban kell tekerni akkor ott kiköpöm a belem, még az adriai szomszédaink csúcsai is időnként komoly kihívást jelentenek. Ellenben az itthoni közepes méretű mászások kitűnő változatosságot nyújtanak, edzésre pedig bőven elegendőek. Nem azt mondom hogy a legváltozatosabbak, de a Balaton felvidék vagy a Pilis olyan szép és izgalmas részeket nyújt amire nem lehet nemet mondani bringásként, legyen az monti vagy országúti. Persze, nem egy Szlovákia vagy Alpok és nagyon kevés pld a single-track, de aki azt mondja hogy itthon unalmas tekerni, az eléggé el lehet kényeztetve, tehát nem a jellemző célközönség a sportág felvirágoztatásához.
Úgyhogy véleményem szerint nem az ország adottságaival van baj, vagy egyéb körülményekkel. Szerintem a legtöbb baj itthon a fejekben van. A kishitűség, a lustaság, a beletörődés, a passzivitás. Az emberek, még azok is akik lelkesek a bringa iránt, inkább rögtön a kétségeikkel jönnek mint hogy megoldásokat keressenek a problémákra. Inkább irigykednek a szomszédokra hogy ott miért tudnak a dolgok jobban működni, a helyett hogy maguk kezükbe vennék a lehetőségeiket. Nagyon szép az országunk és nagyon sok jó helyen lehet tekerni. Csak akarat kérdése evvel valamit csinálni. Időnként adódik jó kezdeményezés, de mint mondtad Te is, csírájában meghal egy része. Nem akarok mutogatni, de kapásból tudnék mondani 5 versenyt amit nem tartanak meg, mert a szervező nem tesz meg mindent annak érdekében hogy megtörténjen. Pedig minden adott lenne hozzá, csak akarat kell. És ilyenkor van az hogy "bezzeg a németeknél, osztrákoknál, menne ez." Igen, mert ott van kitartás. Nálunk meg nincs. Sajnos legtöbbször azt látom hogy gyors és könnyű pénzkeresési lehetőséget látnak benne a szervezők és ha nem megy rögtön, hamar otthagyják. Pedig semmi sem lesz azonnal sikeres, ehhez idő és áldozat kell.
Úgyhogy én nem osztom a körülményekre mutató véleményeket. Azokat mindig csak utólag érdemes megnézni, ha mindent megtettünk annak érdekében hogy valami jól menjen. Addig nincs jogunk a körülményekre hivatkozni, csak magunkban kereshetjük a hiányosságot, a tenni akarás hiányát. És itthon ennek a csíráját sem látom, tisztelet a nagyon kivételeseknek mint a Crosskovácsi.
Ugrás az oldal tetejére
! Poros volt rendesen, néhány helyen nem ártott az óvatosság. A pizza sokkal jobb, mint a savas tészták korábban. Harang úr több helyen is feltűnt a pályán, szurkolt, én bírtam az öreget.
