Sziasztok.
Szeretném a segítségeteket kérni bringavásárlással kapcsolatban. A közeljövõben szeretnék egy kétkerekû pajtást venni, de mivel nem igazán vagyok otthon a témában gondoltam kikérem a ti véleményeteket is. Jó lenne, ha tudnátok tippeket adni, hogy milyen típusú bringát, milyen kiegészítõkkel, ill. milyen árfekvésben keressek. Mivel az ország egy eléggé eldugott szegletében lakok, a javaslataitok alapján már nem kellene több napot, és egy fél bringa árát rááldoznom a keresgélésre, és utazásra.
Szóval a tények:
Magasságom 178 cm, súlyom 83 kg. Rendszeresen futok (hobbi szinten), és emellé keresek olyan bicajt, amivel tudnám kombinálni a futóedzéseket. Úgy tervezem, hogy csak aszfalton fogom használni. Viszont a környéken az aszfalt néhol rosszabb minõségû, így ha nem lépésben megyek, egy-egy úthibába belefuthatok, vagy rászaladhatok néhány kavicsra. Ennek ellenére jó lenne olyan gép, amivel lehet normális tempóban haladni, és nem köpöm ki a belemet, ha 30-80 kilométert akarok vele letekerni egyhuzamban. A gép ugyanis elsõsorban nem kirándulásra kellene, hanem arra, hogy eljussak vele A-ból B-be. Az alkalmankénti nagyobb távok mellett egyébként heti 2-4 alkalommal, olyan 15-30 kilométer közötti távon szeretném rendszeresen használni. Emellett szempont az is, hogy ne legyen teljesen fapados a jármû, legalábbis ami a kényelmet illeti (nyereg), ne kelljen valami kicsavart testhelyzetben ülnöm rajta (mivel úgy tervezet, hogy elég sok idõt töltök majd rajta.)
Fontos, hogy szigorúan csak hobbi célra kellene a gép. Tudom, most olcsójánosnak fogok tûnni, de szeretném minél kevesebbõl kihozni. Ezért is jutott eszembe, hogy az új bringa helyett, talán egy jó állapotban levõ használtat is vehetnék. Természetesen a megbízhatóság a pénz mellett az egyik legfontosabb kritérium, ezt semmi estre sem akarom elsumákolni.
Kíváncsi lennék, hogy a tapasztalt bringások milyen típust ajánlanának nekem a fentiek alapján, ill. ezekre újonnan és használtan (de jó állapotban) körülbelül mennyit kellene áldoznom, és merre lenne érdemes õket keresnem. Nem akarok hülyeséget írni, de a Schwinn csepelnek láttam országúti bringáit olyan 60 ezres ár körül. Bár nem tudom, hogy ennyiért lehet-e megbízható bringát kapni, ami el is bírja a nem éppen pehelysúlyú testemet. Elõre is köszönöm, ha valaki veszi a fáradtságok, és szolgál némi jó tanáccsal.
Apropó: nem ismer valaki az ország keleti, északkeleti részében jó referenciával rendelkezõ bringaboltokat?