Jelentkezz be Regisztrálj
Milyen bringát vegyek?
#5521
Írta 2010. április 19. - 16:37
Elég sokat olvasgattam a fórumban, de sajnos most sem, és hetek óta nem találok választ a problémámra. Van most egy 60k-s Fuji bicóm (MTB), és most, hogy jobban bejött a bringázás, építenék egy jobbat. Azonban fogalmam sincs milyet vegyek. A méret egy dolog, azt meg tudom oldani, de a típus és márka amit kérdéses. Az a baj, hogy mindent szeretek. Szeretek sokat tekerni (sok km-t), de szeretek terepen is menni, illetve talán a legjobban aszfalton fölfelé tekerni (pl János-hegy).
A mostani bringámmal, ami nem is tudom, talán nõi vázas, ilyesmi:
nem igazán vagyok megelégedve, kicsit fura. Jobban tetszene egy normál váz, ahol a felsõ csõ szinte vizszintes. igaz egyáltalán nem értek hozzá, ezért vagyok itt.
Szóval a bringával szeretnék menni sokat aszfalton, szeretnék kipróbálni 100 vagy hosszabb km-es távot is. Eddig ezzel a leghosszabb 50km-es menet volt. Akkor inkább mondjak le a terepes tekerésrõl, és koncentráljak az aszfaltosra?! Gondolom a kettõ együtt nem jó, mert akkor egyik terephez sem lesz igazán jó a bringa?!
Mivel vannak már alkatrészek (különbözõ okok miatt) az új bringára, szinte csak a váz kellene már. 26"-os kerék, Deore lx hajtókar, deore lx tárcsafék stb... ami kell most az a váz, kormány villa. Ebben a fotnossági sorrendben.
Még a gumit sem tudom milyen legyen. Moly olyan van (gyári) ami középen aszfaltos, a szélein bütykösebb. De ha gyorsan akarok menni, gondolom vékonyabb kellene?! Képeket is tudok mutatni, hogy mi van most.
#5522
Írta 2010. április 19. - 16:05
csak egy kérés -és akinek nem inge .....ha konkrétan tipusra kérdeztek hogy ez megéri e, azt vegyem e stb. nyomjatok már be egy linket a kérdéses lomról.nincs ám fejbe mindenkinek minden bringa, és hadd ne kelljen már még keresgélni is, azért hogy had válaszoljunk.
köszi
Adam, amúgy kelliz szerintem
Az idézet a Nemesis együttes Éden c. számából való
#5523
Írta 2010. április 19. - 15:54
Érdeklõdnék h szerintetek melyik bringa érné meg jobban?(felszereltség,kényelem nagyobb túráknál, megbízhatóság, stb)
Egy Kellys coach vagy egy gepida alboni 300 crs, mind a kettõ 2009-es modell.
#5524
Írta 2010. április 19. - 15:42
Sziasztok!
Ez lesz az elsõ komolyabb bringám és ehhez kérném a segítségeteket. Nézegettem mostanában a kínálatot de kicsit el vagyok veszve.
A bringa fõleg országúti tekerésre lesz napi szinten úgy 20 km mellette némi laza erdõs tereppel stb. Rólam annyit érdemes tudni hogy kb 187-8 cm magas és valamivel több mint 100 kg vagyok szóval úgy érzem valami nagyobb, erõsebb konstrukció lenne a nyerõ. Olyan 50-60k-ért keresnék bringát max 100k ami még szóba jöhet.
Szerintetek milyen bringával járnék a legjobban, ha nem szeretnék nagyon utólag építgetni rajta?
Elõre is köszönöm.
Ha max 100 szánnál rá..innkább a körül keresgélj..jobban jársz
Nézd meg ezt :
Ker
vagy
Ker
KELLY'S COACH - KELLY'S 2009 - KELLY'S KER
Ker
"just chillin killin"
#5525
Írta 2010. április 19. - 12:52
Van egy hosszú, de vékony lakatom, illetve egy vastagabb rövid, amivel a kereket a vázhoz kötöm. A bringa napközbe zárt udvaron van másik 30 bringa között, az "õrbódé" mellett, szóval nem aggódok.
Mi a pontos neve az ilyen szerszámoknak? Vaterán kerestem, de nemtom mi a pontos megnevezése. Nekem jó az olcsó is. Dechlaton nincs a környéken. Hervis, tescco, spar, intersport vagy inkább bringabolt? Esetleg online?
#5526
Írta 2010. április 19. - 12:22
1. Sisak minenképp kell, nekem a Giro vált be, de érdemes próbálgatni többfélét.Üdv,
A minap vettem egy Trek 3700-et. Turázgatni, városba járkálni tömegnyomor helyett meg hasonlók.
Kérdésem az, hogy milyen felszerelést ajánlottok hozzá? (esetleg ami kötelezõ)
...
2. Ha bármilyen közterületen bármennyi idõre (beleértve iroda mélygarázsát is) otthagyod a bringát, akkor egy komolyabb U-lakat (esetleg lánc) elengedhetetlen. Abus vagy Kryptonite, 10 ropi és felette.
3. Csengõ városban nem rossz, de sokszor észre sem veszik a bamba kétlábúak
4. összecsukható szerszámokból a topeak elég jó, de ha ócsó kell, akkor a decathlonban is találsz ilyesmit.
#5527
Írta 2010. április 19. - 12:00
A minap vettem egy Trek 3700-et. Turázgatni, városba járkálni tömegnyomor helyett meg hasonlók.
Kérdésem az, hogy milyen felszerelést ajánlottok hozzá? (esetleg ami kötelezõ)
Már vettem lámpaszettet, mérõórát, prizmák, kulacstartó, sárvédõ.
Csengõt ajánlották (kresz szerint), ez komoly? Illetve bukósisak?
Illetve szeretnék valamiféle szerszámkészletet, de ilyen összecsukható dolgot, ami elfér egy övtáskába, vagy vázra szerelhetõ tatyóba.
Ilyet tud ajánlani valaki? Olyan kellene, amivel az alap dolgokat lehet a kerón szerelni.
Köszi a segítséget.
#5528
Írta 2010. április 18. - 21:21
#5529
Írta 2010. április 18. - 19:44
#5530
Írta 2010. április 18. - 19:18
Ja látom hogy pl meadow-on shimano alivio van.Az rosszabb mint az acera?Mert akkor esetleg a sima MEADOW jobb lenne 62900 ft-ért?(mintha úgy emlékeznék hogy az acera váltó a jobb)Bár lehet ott meg a többi cucc gyenge akkor rajta...
alivio a jobb, egyébként itt egy shimano "ajánlás" KATT
vázméretrõl: 178-180cm vagyok, lehet kicsit elvetemült dolog, de cross bringából(Kelly's Neos) 21"-ost használok, egyszerûen a hossz miatt. Nem szeretem a rövid vázat. Átlépési magassága necces, a zacsi már rálóg
#5531
Írta 2010. április 18. - 18:14
#5532
Írta 2010. április 18. - 18:12
A cross-nál a hajtókar és a felnik szerintem jobb minõségûekNa még annyit utoljára hogy alkatrészeket tekintve meilyk a jobb a Caprine Tour Cross 2009 vagy a KROSS MEADOW ALIVIO?És befejeztem
Bikemag - Caprine Tour Cross--[FONT="]Technikai adatok, gy
CROSS 2009 AKCI
Köszi!
#5533
Írta 2010. április 18. - 17:33
Ez lesz az elsõ komolyabb bringám és ehhez kérném a segítségeteket. Nézegettem mostanában a kínálatot de kicsit el vagyok veszve.
A bringa fõleg országúti tekerésre lesz napi szinten úgy 20 km mellette némi laza erdõs tereppel stb. Rólam annyit érdemes tudni hogy kb 187-8 cm magas és valamivel több mint 100 kg vagyok szóval úgy érzem valami nagyobb, erõsebb konstrukció lenne a nyerõ. Olyan 50-60k-ért keresnék bringát max 100k ami még szóba jöhet.
Szerintetek milyen bringával járnék a legjobban, ha nem szeretnék nagyon utólag építgetni rajta?
Elõre is köszönöm.
#5534
Írta 2010. április 18. - 17:21
Bikemag - Caprine Tour Cross--[FONT="]Technikai adatok, gy
CROSS 2009 AKCI
Köszi!
#5535
Írta 2010. április 18. - 16:55
Félek ettõl a 20-as vázmérettõl kicsit
#5536
Írta 2010. április 17. - 23:39
Ha megnézed azt bringát alaposan nézd át a vázat. Ha nincs rajta repedés, nem lesz vele gond.
És még túrj az apróban, sok csemegét találni!
#5537
Írta 2010. április 17. - 21:15
T. papabear köszönöm a gyors választ és a linkelt hirdetést (ami mellesleg nagyon tetszik).
Üdv.:B.M.
#5538
Írta 2010. április 17. - 19:14
Köszi a segítséget!
Rákeresek még a többi vázméretre hátha találok...
#5539
Írta 2010. április 17. - 19:02
Aha,értem,köszi,akkor amik az oldalon megvannak adva geo adatok az alapján kb be lehet lõni,hogy az én 179cm-hez meilyk lehet inkább jó?vagy több adat kellene?
ezek ja. jó lenne persze a többi vázméretrõl is, de ezt elmézve hacsak nem akarsz abszolut "nagypapásan" ülni a bringán akkor inkább 20-as
Az idézet a Nemesis együttes Éden c. számából való
#5540
Írta 2010. április 17. - 18:47

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére





