Demszky kitiltaná a biciklistákat a fogaskerekûrõl
2004. júl. 16., 17:32
130 éves a Svábhegyi Fogaskerekû Vasút. A BKV Rt. vezérigazgatója cáfolja azokat a híreket, hogy a fogaskerekû balesetveszélyes lenne. Demszky Gábor fõpolgármester bejelentette: kitiltják a biciklistákat a fogaskerekûrõl, mert a kerékpárosok ezzel a jármûvel jutnak fel a hegyre, ott pedig zavarják a kirándulókat, és károsítják a természetet.
A fogaskerekû vasút Európában harmadikként indult el 1874. június 24-én Budapesten a Városmajor és Svábhegy között, jelenleg évente mintegy 2,3 millió ember utazik a rajta. Az elmúlt hetekben civil szervezetek arról számoltak be, hogy a fogaskerekû nem biztonságos, és mindennaposak az üzemzavarok. A BKV-nál ezután belsõ vizsgálatot rendeltek el. A vasútpályát a Gyõri egyetem szakemberei is rendben találták, ezért nem érti a közlekedési vállalat elsõ embere, hogy ki és miért terjeszt rémhíreket.Aba Botond a BKV Rt. vezérigazgatója elmondta: "A belsõ vizsgálat két eredményt hozott, az egyik, hogy nem tudjuk megerõsíteni azokat az értesüléseket, hogy mûszaki hiányosságok, vagy balesetveszély lenne a fogaskerekûn. Gyakorlatilag most is hét jármûbõl hat üzemképes, a hetedik pedig értéknövelõ felújításon van amit hét évente kapnak meg ezek a jármûvek.
A jármûvek egyébként harminc évesek és körülbelül még 10-15 évig közlekedhetnek, a BKV már új szerelvények vásárlásán gondolkozik. A 10 órakor kezdõdõ ünnepélyre várták Demszky Gábort is, azonban sokak meglepetésére több mint fél órát késett az eseményrõl. A fõpolgármesternek azonban nem csak az idõvel, hanem a mikrofonnal is gondjai akadtak. 1993 óta a kerékpárosok is igénybe vehetik a jármûvet, a fõpolgármester velük szemben azonban korlátozó rendelkezés bevezetésére tesz javaslatot a közgyûlésnek. Demszky Gábor azt szeretné, ha nem használhatnák a biciklisták a fogaskerekût, mert a hegyrõl leszáguldó kétkerekûek tönkreteszik az erdõt.
Demszky Gábor fõpolgármester elmondta: "Nem azért mintha sportellenesek lennénk, sõt, imádjuk a kerékpár sportot, hajtsanak fel kerékpárral a hegyre, sportoljanak úgy, kevesebben fogják akkor egyfajta lesikló pályaként használni az erdõt. Ezzel írtva a növényzetet, tönkretéve a környezetet, és balesetveszélyt okozva akkor, amikor nem csak õk vannak fönt, hanem egész budapest azért, hogy kiránduljon."Azt nem tudni, hogy a kerékpáros társadalom hogyan reagál a bejelentésre, de az biztos, hogy a biciklissport szerelmeseit hátrányosan érintené az intézkedés.
hát eléggé hátrányosan...szerencsére tele van feltételes móddal a dolog, reméljük nem fogadják el...de iljicSnek igaza van, ne adjunk okot az ellenkezõjére.