Üdv. Tinéktek, kik valátok Kerekesen Tekeredettek.
Mit is mondhatnék a mai "reggeli" tekerésrõl? Csodálatos volt, hosszabbra nyúlt, mint terveztük, kevesebben voltunk, mint szerveztük, de nagyon jó volt. Sajnos már csak múlt idõ, pedig isten bizony én még simán tekertem volna tovább (még legalább sötétedésig). :-)
Kezdõdött ott, hogy Flame, mint "megfontolt" egyed éjszaka 02:00 környékén esett haza. GPS vadászata eléggé elnyúlt... :-)
Ezek után persze a keléssel is bajok voltak. Na meg az Õsök is erõsen nehezményezték a reggeli ébresztõt... Nem is értem miért. Elvégre a vasárnap hajnali 07:21-kor leadott csengõsorozat igazán nem mondható korainak. Vagy mégis? Na lényeg az egész dilemmában, hogy nem jöhetett.
Így ketten maradtunk Kaszi-val. Felhívtam, hogy így is vállalja-e a dolgot. Szerencsémre vállalta. Tehát megvolt a csoporthoz kellõ minimális létszám, azaz a 2 fõ. Reggel itt - a házunk elõtt - találkoztunk. Elindultunk a túra legkeményebb részére. Na ná, hogy a MOL kúthoz, fújni a kerekekbe. Ez persze Kaszi gépére értendõ, merthogy nálam megvolt a megfelelõ nyomás. :-)
Ezek után egy gyengéd BBHW, majd a Margit híd tövében a csalinkázás az egyirányú utcákban (persze szemben a jelzés szerinti helyes iránnyal), majd Bem tér, Kacsa utca, Széna tér és a Retek utca után jött a kikerülhetetlen PTF. A Hûvösvölgy hívogatóan susogott elõttünk. Mit mondjak még? Tekertünk, beszélgettünk és élveztük a szemerkélõ esõ, a hideg szél gyönyöreit.
Aztán csak azt vettük észre, hogy egyre kevesebb jármû megy el melletünk, majd jött a sorompó. A kerós ösvényen szinte alig volt ember. Néhány elvetemült kutya sétáltató "zavarta" csak a hétvégi tekerésünk nyugalmát. Az esõ elállt, de a szél még erõsen fújt. Igaz ez a fák között nem volt érzékelhetõ, csak a süvöltõ hang jelezte, hogy valahol a fejünk fölött mozog a levegõ. Csodás ilyenkor az erdõ. Na ezért érdemes ide jönni, tekerni...
Aztán egy kellemes jobbos kanyar és máris a kéken gurultunk. Sajnos még most is nagyon lehetett látni azt a pusztítást, melyet a rodeósok csináltak. Érdekes, hogy ez a tény az erdészeket nem érdekli. Azon tudnak izgulni, hogy egy kerékpáros milyen kárt csinál az erdõben, de az, ha széttúrja egy autós a több évtizede használt turista utat, az senkit sem izgat...
Érdekes volt, ahogy - néha - a kerekeink megcsúsztak a nedves, ahgyagos ösvényen. Vissza-visszanéztem a nyomainkra, de még ezen helyeken sem volt még összehasonlításra alkalmas az általunk hagyott nyom ahhoz az autós romboláshoz, amit láttunk a puhább részeken.
A reptérhez érve kisütött a nap! Csodálatos. Bár nekem a sárga lencsék eleve napsütéses látványt rajzolnak a retinámra, de azért ezen is lehet még dobni egy kis valódi napsütéssel. Velõig hatoló érzés volt a nap sugarait látni az erdõben. Egészen megmozdult tõle az ember lelke, erõt adott izmainknak, sõt bearanyozta a tekerést. A napfényes táj is mintha életre kelt volna! Sokkal szebbnek, otthonosabbnak látszott minden. Ezek után a napsütéstõl megacélozott testtel folytattuk a túrát. Szinte repültünk az ösvényen...
Miután elértük a katona sírt, jött az ominózus balkanyar. Még mindig totálisan felszántva, sártól szinte járhatatlanul. Persze ez az akadály is eltörpült a nap ragyogásában! Mivel már rutinosan közlekedtem ezen a helyen, így szinte csak két csúszás zavarta meg felhõtlen boldogságomat és már lent is voltam a lejtõ alján. Kaszi kicsit korábban ért le, de Õ egy gyakorlott dagonya-vadász...
A napfényes réten egy villanásnyi idõ alatt túljutottunk és megint a kellemes, enyhén emelkedõ kéken tekertünk. Itt is látszott az autós nyoma, de már közel sem volt olyan feltûnõ, mivel a köves talaj jelentõsen csökkentette a rombolás mértékét.
Olyan szép kilátás nyílt a közeli hegyekre, hogy majdnem bekormányoztuk gépeinket az ösvény melletti szakadékba. Azért sikerült az úton maradni!
Mentünk tovább a kéken. A réten keresztül lementünk, át a zöldön a vadászház felé. Megmutattam Kaszi-nak azt a részt, ahol beborultam a kutya kedvessége miatt. Aztán már gurultunk is tovább. Kitartóan mentünk a zöldön, míg el nem értük a Szépvölgyi utat. Itt egy kis betonos szakasz következett. Elmentünk a trafóig, majd jobbra a zöld jelzéses kapuig. Innen megint a természetes ösvényen hajtottunk. Sikerült – sajnos – itt is meglelnünk az autós pusztítás nyomát. Még a vaskampót is – mely az út közepén áll ki – sikerült megmutatnom. Ez viszonylag új „szerzemény”.
Itt következett a lakott terület. Mivel viszonylag rövid szakaszon mentünk át, ezért igazából nem is zavaró. Jött a zöldnek a legszebb része. A kanyargós, viszonylag kellemes kaptató a fák között. Dingo és Kundi is tolta már itt a gépét (juj de szemtelen vagyok, mint mindig). Az elején a kövek nehezítik a haladást, míg a közepén a vastag levéltakaró ad talányos érzést az erre vetõdõ „Bike-os Legény”-nek. Persze lehetne Leányt is írni, de az a helyzet, hogy erre még nem láttam lányokat tekerni. :-)
Most egy kicsit változtattunk az útvonalunkon. A tegnapival ellentétben, ma nem másztunk fel a HHH tetejére. Mindössze megelégedtünk egy jobbos kanyarral. Legurultunk a zöld – szint – útig. Csodálatos egy hely. Meseszép kilátással egész Békásmegyerre, Ürömre és P.BorosJenõre. Szép idõben – mint amilyen most is volt – el lehet látni St.Endréig, sõt még Leányfalu házai is kivehetõek!
Kerülgetve egy nyugdíjas csoportot, majd néhány futót, zavartalanul gurultunk el a Virágos-nyeregig. Itt viszont megint a kék ösvény következett. A talaj erõsen csúszott. A nap nem sütött be erre az ösvény-részre. Meg is látszott. Minden szeglete az útnak át volt ázva rendesen. Volt is egy kis csúszkálás. Azért elesni nem sikerült. Visszafogott sebességgel (nyárhoz képest) simán végig gurultunk a Csúcs-hegyig, majd nekiindultunk a Rozália lejtõnek.
A lejtõ – mint mindig – most is meredeken ment lefelé, a gyökerek és a levelek viszont sokkal jobban csúsztak, mint nyáron. Ez némileg óvatosabb tekerésre ösztönzött minket. Igazából nem sok mindent tudok errõl a helyrõl elmondani. Szép volt, csúszós volt, meredek volt. Kis rövidítéssel – egy csúszós, agyagos kanyart levágtunk – nagyon hamar leértünk.
A lejtõ alján megláttunk két kutyát. Õk is minket. Egy ideig gondolkodtam, hogy becsináljak-e, vagy csak felordítsak, hogy „kutya-támadás”, aztán gyõzött a józanész szava. Na meg az az igazság, hogy reggel már letettem a „fölösleges salak”-ot egy megbízható helyre. Így maximum egy bágyadt fingásra lett volna erõm, az meg – köztudottan – legfeljebb a pillangók nemi vágyát korlátozza, de erõsen. Ezért inkább a „megvárjuk, mi történik” elvet alkalmaztuk. Közben telefonáltam egyet Flame-nek. Megállapodtunk abban, hogy az ARAL kútnál megvárjuk az álomszuszék tekergõ-társat! Így is történt. Mivel a kutyák gazdija elõkerült, vidáman elhajtottunk a célterület irányába. Éppen volt a forgalomban egy rés, amikor kellõ nyugalommal ráfordulhattunk a kút bejáratára.
Keveset tudtunk napozni és beszélgetni, amikor is feltûnt Flame. Elõször hazafelé akartunk menni, de aztán gyõzött a kíváncsiság. Flame ugyanis egy meztelen telót helyezett kilátásba, ha eltekerünk a házukig. Ennek a csábításnak Kaszi nem tudott ellenállni. Így döntöttünk. A kút mögötti földúton elindultunk Flame kunyhója felé. :-)
Kis tekergéssel, a sáros út helyett a fûben, az ugaron tekerve eljutottunk hõn áhított célunkhoz. Kaszi kezébe vette a telót. Kéjjes érzés futott át gerincén, az orra is beleremegett, amint próbálgatta a bike-os kiegészítõ eszközt. Hiába no, rögtön a fülledt erotikába csöppentünk.
Mivel egyszer minden mulatozásnak vége szakad, Kaszi is habosra élvezte magát. Majd elindultunk hazafelé. A jó mondás, miszerint „a haza légvonalban 4 km, de tudok egy rövidebb utat” itt is bejött. :-)
Flame irányításával kezdetét vette a „fedezd fel Üröm mellékutcáit” barangolás. Isten bizony, hogy el tudnék tekerni arra, de még ha keresztre feszítenének sem tudnám értelmesen elmagyarázni, hogy merre jártunk. A lényeg a tekergõzésben, hogy a kertek alatt eljutottunk oda, ahol a csõkígyó lebújik a föld alá. Ezen csõ melletti úton mentünk befelé, majd az Óbudai vasútállomás elõtt átkeltünk a sineken. Éppen a túloldali részen volt a Kunigunda útjának kezdete. Itt még egy ideig hármasban tekertünk, majd Flame visszafordult. :-)
Hajtották a hormonjai, meg a gyomra is bejelzett. Tehát megint ketten tekertünk. Hazáig gyakorlatilag esemény nélkül telt az utunk. Még napoztunk egyet a Vihar utca, Vörösvári út, Szõlõ utca keresztezõdésben, majd elértünk a házunk kapujáig. Itt egy pár perces – kellemes – beszélgetés után elváltak útjaink.
Csodálatosat tekertünk. Bár az is igaz, hogy ez közel sem egy könnyed vasárnap hajnali tekerés volt. Sõt inkább egy egész délelöttös gurulásnak nevezném. Nagyon szép volt, és ha nem féltem volna a házisárkány tüzes fogadtatásától, akkor még mentem volna tovább. Persze így is kaptam szóbeli figyelmeztetést, de megérte! Sõt az is jó volt, hogy a tervezett menjünk el ebédelni helyett – mivel bizonytalan volt az asszony, hogy mikor érek haza, ezért – csinált egy kis Rizskoh-ot (remélem jól írom, mert ezt még sohasem láttam leírva). Csodálatos volt az ebéd is, na és utána felbontotta a csoki-szalámit. :-)
Eddig csodálatos volt a nap!!!
KoLa (Lajos és Marci társaságában) hívott egy délutáni tekerésre, de az már tényleg nem fért bele a mai napba. Mert még tüzet fogott volna a házisárkány! :-)
Na feleim ez történt a mai napon. Még mindig süt a nap, csodásan kék az ég. Mi kell még? Nekem a boldogságomhoz semmi más.
vendég__*
Belépés
Felhasználó létrehozása
Ugrás az oldal tetejére
