Ugrás tartalomra

Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!
Jelentkezz be Regisztrálj
Kép

Országútikról mindent

* * * * - 3 szavazat

  • Lépj be és szólj hozzá
34397 hozzászólás a témában

#3261
vendég_anorche_*

vendég_anorche_*
  • vendég
Nem, nem ezzel a nyereggel szenvedek évek óta, a korábbi nyergeimen meg talaltam a kényelmes dőlést, hanem a kerékpár beállításával, hogy ne terheljem olyan mértékben a válam, hogy pl. ma hajnalban tekertem 15km -t, és már érzem a vállaim.
És ez megy évek óta, voltam már pesten 25ezres bikefit -en, ami lószerszámot sem ért :D
Több órányi videófelvételem vab arról, ahogy a szobámban tekerek görgőn különböző beállításokkal, majd a kinoeva programmal nézzem a fokokat a bikedynamics oldal alapján.
Még most sem tudnám körbetejerni egy nap alatt a balatont, mert nem tudok 8-10 órát a nyeregben tölteni. 5 óra környékén van a max, de akkor már félpercenként váltok kézpozíciot.
Írták már többen több helyen hogy tekerjek hajlított könyökkel, amit próbálok is, egészen addig míg bírja a tricepszem.
Olvastam, talán Peter White oldalán, hogy terhet lehet levenni a vállakról ha leszarom a knee over the pedal szabályt, és hátrébb tolom a nyerget. Talán tényleg jobb is, de akkor meg seggizomból, meg a hátsó lábizomból tekerek, nem használom az elülső izmokat, ezért folyamazosan előrébb csúszok, higy bekapcsolódjanak ők is.
A legrosszabb, hogy nem érzem mikor jobb vagy rosszabb az adott beállítás, semmivel sem jobb, ha az összes gyűrűt a stucni alá rakom, és a stucnit felefelé fordítom, annál, mintha kivenném alóla az összes gyűrűt és negatívba fordítom.
Hajlékonyságom szerintem megfelelő, a tenyeremet még nem, de az öklömet letudom tenni, a fizik szerint snake vagyok.
Holnap megyek az első "versenyemre", a 105km -es Balatonfelvidéki maratonra, remélem észre fofok venni valamit a többi bringáson, ami segíthet nekem.

#3262
Kisherceg

Kisherceg

    fullamatőr kocabringás

  • fórumtag
  • 8.488 hozzászólás

Ha hiszitek ha nem, 2013. januárban vettem a bicót, és még mindig ezzel szenvedek :D

 

én rettentő sokat tudok vacakolni, de ennyi idő alatt még én is eljutottam volna odáig, hogy vegyek egy normális nyeregcsövet. szóval, hajrá! :)


"Nyugi. Minden a legnagyobb rendben csúszik ki a kezeim közül..."

"Itt vannak sárkányok, b@zdmeg???!!!"


#3263
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.488 hozzászólás

Ha az első kép szerint állítom be, akkor azért jobb egy picit, mert több súlyt tudok a nyergen tartani, és így egy picivel jobban bírják a vállaim. Viszont akkor meg "ott" nyom, ahol nem kéne.
Ha hiszitek ha nem, 2013. januárban vettem a bicót, és még mindig ezzel szenvedek :D

olyat még nem láttam,h egy országutin jó a hátrafelé dőlő nyereg. ez nem chopper.


Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A


#3264
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

Jó, Neked spina bifida occultád is van, de annak nem kéne ilyen gondot okoznia. :) 

 

Normális nyeregcső, és szépen játsz a nyereg dőlésszöggel. Nekem pont év elején történt, h össze lett rakva a két bringa, hogy az egyiken szúrt a csípőm, csúsztam hátra. Elővettem egy szép telefont, rátettem mindkét nyeregre, és kiderült: amelyiken szúrt a csípőm, szarul éreztem rajta magam, annál hat egész fokkal jobban hátra volt döntve a nyereg. beállítottam, azóta mindkét bringán teljesen oké minden.

 

Igentudom, "túl körülményes" vagyok, meg "túl sokat variálok", de, akkora fok eltérés dőlésszögben bizony érződik. :) :)



#3265
vendég_anorche_*

vendég_anorche_*
  • vendég

Inkább a második. Az első nem kényelmetlen?

Ha az első kép szerint állítom be, akkor azért jobb egy picit, mert több súlyt tudok a nyergen tartani, és így egy picivel jobban bírják a vállaim. Viszont akkor meg "ott" nyom, ahol nem kéne.
Ha hiszitek ha nem, 2013. januárban vettem a bicót, és még mindig ezzel szenvedek :D

#3266
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

:) új zonda

 

c17, hogy kövesse a trendeket. tömegre picit szedett magára, mondjuk, 1595-nek írják, az előd meg sokszor az 1555-ös katalógusadat alatt volt.

 

http://www.bicycling...m-the-ground-up


  • donciccio kedveli ezt

#3267
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

Deda zero100 . Képekről úgy látom nem ível kifelé és ha jól olvasom a szélességét széltől szélig mérik. Ettől könnyebb alu kormány, amit "nem hajlítasz meg "menet közben van-e? Persze lehet, hogy a kifelé hajlítottak még talán kényelmesebbek. Vélemény?Sokszor jó lenne, ha a gyártók, boltok, egyértelmű méretezést adnának. A magasság, hosszúság mingig középtől középig van mérve?


Deda kormány van neke,, imádom ...

De a zerocento legendasan teszta.. Also fogasban mint egy lokolbasz..

#3268
inas

inas

    fórumtag

  • fórumtag
  • 91 hozzászólás

igazából alig van, aki nem kifelé ejtő kormányt kézítene..
 
ricsi-zipp-fizik-3t-syntace-controltech-oem cuccok szinte mind kifelé ívelnek, sok még hátra is hajlik felül...


Deda zero100 . Képekről úgy látom nem ível kifelé és ha jól olvasom a szélességét széltől szélig mérik. Ettől könnyebb alu kormány, amit "nem hajlítasz meg "menet közben van-e? Persze lehet, hogy a kifelé hajlítottak még talán kényelmesebbek. Vélemény?Sokszor jó lenne, ha a gyártók, boltok, egyértelmű méretezést adnának. A magasság, hosszúság mingig középtől középig van mérve?

#3269
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

a többi gyártó talán nem ilyen nyakatekert kormányokat gyárt. :D

 

igazából alig van, aki nem kifelé ejtő kormányt kézítene..

 

ricsi-zipp-fizik-3t-syntace-controltech-oem cuccok szinte mind kifelé ívelnek, sok még hátra is hajlik felül...



#3270
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

egy ismerősöm szerint

"ricnis fejű nyeregcsövön a kényelmes beállítás mindig két ricni közé fog esni.."

 

vegyél normális csövet.

 

:)



#3271
sisqo

sisqo

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 884 hozzászólás

A 2 beállítás közül ránézésre melyik a jobb? Én a 2 közé állítanám be, de nincs köztes fokozat.
A picit előre dőlőnél a nyereg középső része vízszintes (egyébként a sinek is vízszintesek), ahogy a GCN es fizik -es videóba mutatják.
https://1drv.ms/f/s!...IPla4HIaym2bDbg


Inkább a második. Az első nem kényelmetlen?

#3272
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.488 hozzászólás

A 2 beállítás közül ránézésre melyik a jobb? Én a 2 közé állítanám be, de nincs köztes fokozat.
A picit előre dőlőnél a nyereg középső része vízszintes (egyébként a sinek is vízszintesek), ahogy a GCN es fizik -es videóba mutatják.
https://1drv.ms/f/s!...IPla4HIaym2bDbg

inkább talán dőljön egy kicsit előre a nyereg,ha nincs köztes fokozat,de talán érdemes lenne egy fokozatmentes nyeregcsőre cserélni a mostanit.


Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A


#3273
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.488 hozzászólás

Hát erre nem gondoltam volna, de igazad van, meg is találtam a honlapjukon:

 

fsa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Jól gondolom, hogy minden más gyártó fent a fvk-oknál adja meg a kormány szélességét?

a többi gyártó talán nem ilyen nyakatekert kormányokat gyárt. :D

 

nekem 44 cm széles amit használok. a 42-esen még el vagyok,de ez már rohadt keskeny lenne nekem. 

 

IMG_3917.JPG

 

amúgy ilyen,amikor vlkinek túl keskeny a kormány. tiszta energiapazarlás.


donciccio módosította - 2016. július 04. - 18:22

Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A


#3274
vendég_anorche_*

vendég_anorche_*
  • vendég
A 2 beállítás közül ránézésre melyik a jobb? Én a 2 közé állítanám be, de nincs köztes fokozat.
A picit előre dőlőnél a nyereg középső része vízszintes (egyébként a sinek is vízszintesek), ahogy a GCN es fizik -es videóba mutatják.
https://1drv.ms/f/s!...IPla4HIaym2bDbg

anorche módosította - 2016. július 04. - 14:43


#3275
laspring

laspring

    vendég

  • fórumtag
  • 90 hozzászólás

az fsa fönt keskeny,lent meg a ráírt méretű. ott mérd,ahol a a dugó van a kormányban. sztem ott kijön a 400

 

Hát erre nem gondoltam volna, de igazad van, meg is találtam a honlapjukon:

 

fsa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Jól gondolom, hogy minden más gyártó fent a fvk-oknál adja meg a kormány szélességét?



#3276
donciccio

donciccio

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.488 hozzászólás

Az új Wilier bringámon Wilier szitázás van a kormányomon meg az hogy "custom project by FSA"

A bringa spcifikációjában meg az szerepel, hogy FSA Omega.

Na most csak azért érdekes ez, mert túl keskenynek érzem a kormányt. Megmértem középtől-középig: 380mm.

Közben a kormányra meg az van ráírva, hogy W=400mm.

Volt már FSA kormányom és ők is c-c adják meg a széleséget. De akkor itt most nem?

 

Most nem tudom hogy 400 vagy 420-as kormányra cseréljek...

az fsa fönt keskeny,lent meg a ráírt méretű. ott mérd,ahol a a dugó van a kormányban. sztem ott kijön a 400


  • laspring kedveli ezt

Columbus Genius: http://framebuilding.com/Genius.htm

D.S.B.=Differential Shape Butted: http://framebuilding.com/Butt.htm

Bianchi Genius: https://dl-web.dropb...jeyW8DLm0pEa_1A


#3277
laspring

laspring

    vendég

  • fórumtag
  • 90 hozzászólás

Az új Wilier bringámon Wilier szitázás van a kormányomon meg az hogy "custom project by FSA"

A bringa spcifikációjában meg az szerepel, hogy FSA Omega.

Na most csak azért érdekes ez, mert túl keskenynek érzem a kormányt. Megmértem középtől-középig: 380mm.

Közben a kormányra meg az van ráírva, hogy W=400mm.

Volt már FSA kormányom és ők is c-c adják meg a széleséget. De akkor itt most nem?

 

Most nem tudom hogy 400 vagy 420-as kormányra cseréljek...


laspring módosította - 2016. július 04. - 08:35


#3278
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

:) naiv kérdés.

Valaki tud kontaktot adni Andersen fórumtaghoz? :)
köszönöm


Fel

#3279
Vejne

Vejne

    törzsvendég

  • fórumtag
  • 4.309 hozzászólás

Köszi szépen!

 

én meg ezt találtam: http://www.gitabike....&0=ulG2iKclzMFy  itt stimmel a kép és az évjárat/felszereltség, viszont a táblában csak 60 és 62 méret van, a 62 még épp jó is volna...

úgyis 130-as kormányszárat fogsz használni.. :) vagy 140-est. 

 

és nem minden kormány 70-75mm rövid, van 90 mm és 110 mm hosszú is.. 

 

nyeregcsőből meg 350 a sztenderd :)



#3280
Mars

Mars

    vendég

  • fórumtag
  • 527 hozzászólás

katalógus szerint 58,5 cm a felső cső hossza

 

tn_9_3755.jpg

 

pinarello katalógusból fotóztam. a galileo is ez alapján van méretezve elvileg 

Köszi szépen!

 

én meg ezt találtam: http://www.gitabike....&0=ulG2iKclzMFy  itt stimmel a kép és az évjárat/felszereltség, viszont a táblában csak 60 és 62 méret van, a 62 még épp jó is volna...