Na ugye!!! Na ugye!!! Na ugye!!!Uramatyám!
Õt hogyhogy nem vitte el a hõguta? :scared:
Jelentkezz be Regisztrálj
XV. Duna Maraton | Visegrád
#2141
Írta 2009. július 06. - 09:55
#2142
Írta 2009. július 06. - 09:55
Elsõ DM-om. A Budai várból indult, elõtte havi 150-200 km-t bicajoztam. Ennek a fele volt terep. 91-92 kg voltam, most 72. Már a várból lefelé jövet felütöttem a gumit. Majd jött a HHH, sírtam fölfelé, az aszfalt végén már kistányéron szerencsétlenkedtem. Majd jött a CC lefelé, amit végig toltam. Majd toltam. Majd toltam. A 10-es út keresztezése után feltoltam aszfalton a Köves-bércre, majd jött volna a Kevély oldal, de egy "be nem jelentett" rally miatt felküldtek a Kevély-nyeregbe. Tolás, amíg lehetséges. Majd jött a Hosszú-hegy, ott végre fel tudtam tekerni. Lefelé már persze estem, hiszen nehéz technikás.
Majd jött a nemtommilyenhegy, tolás-tekerés, felváltva. Prédikálószékre már feltekertem, de utána valami elreccsent bennem. Életem elsõ eléhezése, napszúrással kombinálva. Pap-réten 1 órát hevertem a fûben a frissítõnél. Onnan nagy szenvedés Visegrádig, derékfájás, miegymás, majd tolás a célig. A sípálya alján volt egy kis hupli (azóta is ott van), abban orraestem. A parton már a hosszútáv középmezõnye is a fûzfákba döngölt, de egyszer csak beértem. Nem tudtam magamról, s Lepencén, a strandon tértem magamhoz. Merevváz, merevvilla, pamutpóló, lobogós térdnadrág. Asszem 99, de összemosódnak az évek. 78 km volt a "rövidebb" táv.
Hát ez olyan szép volt, könnyeket csalt a szemembe. Ezek szerint van remény, még ha valaki így kezdi is, lehet belõle hosszútávos :-) Bár a pamutpólót meg a lobogós nadrágot már kinõttem. Most jöhet a teleszpók! :-)
#2143
Írta 2009. július 06. - 09:37
Nyolcszor tekertem le a DM hosszú távot (voltam korosztályos senior ötödik is), néha szenvedve, néha örömmel, de soha nem jutott eszembe rövidebben indulni (foly. három mûszak és három gyerek mellett.) Most az olvasottak kapcsán felmerült bennem, hogy vajon miért? Nem tudom a választ, úgy látszik én agyam erre kattant rá.
Tudjátok micsoda "ÜNNEP" volt az elsõ DM a várban?! El se hittük, hogy magyarországon van ilyen, 1000 biciklis egy rendezvényen? Részemrõl sajnálom, hogy ma már nem onnan van a rajt, sajátos fílingje volt a dolognak.
Ja! Az idén nem indultam. Elfogyott a maratonozós lelkesedésem :-(
http://picasaweb.google.com/Bigtibike
#2144
Írta 2009. július 06. - 09:18
Csak 10? néha többnek érzem
A 10% indokolatlanul hülye, a többinek felmentése vagy orvosi papírja van...
#2145
Írta 2009. július 06. - 08:52
Csak 10? néha többnek érzemCsatlakozom.
az emberiség 10%-a abszolút normálatlan
#2146
Írta 2009. július 06. - 08:44
..............Tehát nem lebecsülve és megkérdõjelezve senki dobogós eredményét a kisebb távokon. A MARATON az magyarul = hosszú táv
Az egyéb távokat az utánpótlás nevelés mellett azért hirdették-alkották meg, hogy népszerûsítsék a sportot!
Csatlakozom.
Annak ellenére, hogy hosszút még sosem tekertem le. Általában közepet megyek, csak amikor 0,00 edzettségi szinttel állok egy héttel a rajt elõtt, akkor inkább rövidke...
(Ezt is csak azóta tudom megtenni, amióta van rövid. Korábban 50-70 km volt a rövid, de hát akkor idõm is volt készülni rá...)
Ha jól tudom, most már hivatalosan is az az írás, hogy hosszú=maraton, közép=félmaraton, rövid=kismaraton.
Egyébként pedig a maratonnak éppen az a lényege, hogy nem csak licenszes versenyzõk indulhatnak, hanem a "tömeg" is. És az is igaz, hogy az emberiség 10%-a abszolút normálatlan, ez alól a kerékpáros társadalom sem kivétel.
Ergo: tûrni kell kedves sportbarátok!
#2147
Írta 2009. július 06. - 08:43
#2148
Írta 2009. július 06. - 00:48
Gyere hosszúra és ez a problémád megoldódik (helyette lesznek mások).Mondjuk sosem fogom megérteni miért nem lehet a 11-es utat háromszor tíz percre lezárni az egyszer harmninc helyett, sok problémát megoldana a külön rajtoltatással... Egyszer Harang kifejthetné már...
A sebesség mindent megold.
#2149
Írta 2009. július 06. - 00:20
Érintve érzem magam továbbra is mert 1:35-ös idõvel nem érzem magam az élbolyhoz tartozónak sem, és tényleges amatõrnek sem, mondjuk a hörögve felháborodónak sem, és nem is olvastam ilyet a hszek-ben. Nem vitás vannak ilyen figurák 2007-ben Szilváson belém is belém akadt egy az aszfalton, lett is perecelés belõle, most is megvan még a nyoma a könyökemen, de meg nem mondom melyik távon indult az illetõ... Mondjuk sosem fogom megérteni miért nem lehet a 11-es utat háromszor tíz percre lezárni az egyszer harmninc helyett, sok problémát megoldana a külön rajtoltatással... Egyszer Harang kifejthetné már...Olvasd el figyelmesen még egyszer, amit írtam. Senkinek sem az élbollyal és a tényleges amatõrökkel van a baja. Vicces, hogy mégis ez a két véglet kezd el egybõl hörögve felháborodni. A futóversenyes példára egy picit visszatérve, nem tudom, mit szólna a gizda etióp, amikor egy 90 kilós jamaikai sprinter félrelöki 200 méter után.
Halál a verseny közbeni MP3ra amúgy.
OFF A Salzot maximum Ti tartjátok etalonnak.
#2150
Írta 2009. július 06. - 00:04
Hát gondolom Fenyvesi Peti aki megnyerte a rövidtávot és a többiek az elejérõl örömmel olvasnák miszerint õk ,,tényleges versenyzésre alkalmatlan hozzá állású emberek volnának" Ha már felhoztad a futóversenyeket példának ott is vannak sprinterek, középtáv futók, és hosszútáv futók, nem hiszem a maratoni futóról, hogy azt gondolná a 100 méteres sprinterrõl, õ tényleges versenyzésre alkalmatlan hozzá állású ember volna... És lehet én ordítottam szombaton az aszfalton fölfelé a túra tempóban haladó rövid-közép-hosszútávosokra, mert elfoglalták kényelmesen az egész utat. És ordítottam, hogy meghallják az MP 3 lejátszójuk ellenére is, hogy tarts jobbra mert balról mennénk el azok akik igaz rövidtávon, de verseny tempóval haladtak. És mondjuk mondhatja még a hosszú eleje is rád azt amit már idéztem tõled, hacsak nem köztük mentél. Személy szerint tisztelem azt aki 1:18 alatt lenyomta a rövidet és mindazokat akik a maguk erejét meghazudtolva teljesítették mer lehet középtávra soha nem mennének el így viszont SPORTOLNAK. Az etalonnak tartott Salzon is van 25-53-110-200 táv. Uff! Én beszéltem.
Így olvasva az eszmecserét elég érdekes érvek ellenérvek gyülekeznek.
Csak a pontosság kedvéért az XCM az maraton szakág és pont is csak a maraton táv, hosszú, extrém teljesítése után jár, amelynek a hossza minimum 60km kell legyen. (és meg kell haladja a 3 órát) FFI kategóriában.
(Az utánpótlás nevelés miatt jött létre a rövidebb táv, nem hogy '220' féle korcsoportban és '37' féle távon hirdessenek eredményt)
Csak azt elfelejtjük, hogy Magyarországon össze van keverve, az XCO és az XCM. Ezzel egy a baj, hogy e kettõ két teljesen más versenyforma, ugyan a gyökerek megközelítõen azonosak is.
Kis hazánkban a kvázi maraton versenyeken domináló rövid és közép távos "bajnokok" (és ezen ne sértõdjön meg senki) szinte kivétel nélkül az XCO szakágból jönnek büszkén mondják, hogy megnyerték ezt a maratont is, vagy éppen 2. vagy 3. helyen végeztek. Akik néha etalonnak és szupersztárnak tartják magukat, aztán meg büszkélkednek vele a kenyéradónak ... igen ez is üzlet ...
Természetesen az XCO részlegben könnyebben tanulja meg az ember a versenyszellemet, a lejtõzési technikákat és a helyezkedést, mivel egy ismételt körpályán halad verseny.
Csak azt felejtik el ezek az "versenyzõk", hogy most nem XCO versenyen vagyunk és nem lesz vége 45 perc után, vagy 1,5 óra után a versenyüknek, vagyis nem a 100m vagy az 1000m síkfutást indítják el tömegrajttal!
Tehát nem lebecsülve és megkérdõjelezve senki dobogós eredményét a kisebb távokon. A MARATON az magyarul = hosszú táv
Az egyéb távokat az utánpótlás nevelés mellett azért hirdették-alkották meg, hogy népszerûsítsék a sportot!
Balu X-man . . . . . A legjobb amit eddig ettem: Gélbõl X
#2151
Írta 2009. július 05. - 23:53
Balance a bike right, keep the pedals turning, forget about everything except right now...
Picasa _Alex_
#2152
Írta 2009. július 05. - 23:39
Talán egy kicsit illik ide: http://igaziturista.hu/ (a fõoldalon szereplõ idézetre gondoltam)
Would you, Quintus? Would I?
#2153
Írta 2009. július 05. - 23:30
Halál a verseny közbeni MP3ra amúgy.
OFF A Salzot maximum Ti tartjátok etalonnak.
GIANT ANTHEM-X hivatalos leírás
#2154
Írta 2009. július 05. - 23:27
Hát gondolom Fenyvesi Peti aki megnyerte a rövidtávot és a többiek az elejérõl örömmel olvasnák miszerint õk ,,tényleges versenyzésre alkalmatlan hozzá állású emberek volnának" Ha már felhoztad a futóversenyeket példának ott is vannak sprinterek, középtáv futók, és hosszútáv futók, nem hiszem a maratoni futóról, hogy azt gondolná a 100 méteres sprinterrõl, õ tényleges versenyzésre alkalmatlan hozzá állású ember volna... És lehet én ordítottam szombaton az aszfalton fölfelé a túra tempóban haladó rövid-közép-hosszútávosokra, mert elfoglalták kényelmesen az egész utat. És ordítottam, hogy meghallják az MP 3 lejátszójuk ellenére is, hogy tarts jobbra mert balról mennénk el azok akik igaz rövidtávon, de verseny tempóval haladtak. És mondjuk mondhatja még a hosszú eleje is rád azt amit már idéztem tõled, hacsak nem köztük mentél. Személy szerint tisztelem azt aki 1:18 alatt lenyomta a rövidet és mindazokat akik a maguk erejét meghazudtolva teljesítették mer lehet középtávra soha nem mennének el így viszont SPORTOLNAK. Az etalonnak tartott Salzon is van 25-53-110-200 táv. Uff! Én beszéltem.Peched van, de.
Viszont nem néz le senki senkit. Viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy rövidtáv régebben nem is volt. Sok országban most sincs. Ez olyan, mintha egy futóversenyen, ami 42 km-rõl szól, a mezõny nagy része 10 km-en menne. Az mtb maraton alapvetõen állóképességi sport, s rövidtávon meg sokszor nem feltétlenül az kezdõk indulnak, hanem a magukat komolynak tartó, ellenben tényleges versenyzésre alkalmatlan hozzáállású emberek. Hányszor hallasz olyat hosszútávon, hogy "kilök", vagy "leordít"? Aki 5-6-7 órát megy, tudja, hogy nem másodperceken múlik az élete. Nekem, személy szerint, semmi bajom a rövid távval, mivel vagy beszólítanak, vagy külön blokkból indulok, ellenben amíg nem volt így, nagyon zavart, hogy sokszázan az elsõ hegyen lökdösõdnek, de a másodikon már nem lehet tõlük haladni. Rövidtávon, vagy amíg a mezõny együtt halad, jellemzõ a túlzott agresszió. Én sokszor alig várom, hogy szétváljanak a távok, onnantól (kevés kivételtõl eltekintve), mintha úriemberek között tekernék. Akik nem nyernek, illõ lenne a korcsoport szerinti kategóriában menni. 17 alatt vagy? Rövid. Lány vagy? Közép. Elmúltál 19? Húzás a hosszúra. Az a "versenytáv". Akkor mondhatod el, hogy "teljesítetted". Ki se merem mondani, hogy nem Duna Maratont, de leginkább Kismaratont vagy Félmaratont mentetek. De túlságosan is az égig van magasztalva ez a hosszútáv dolog - biztos vagyok benne, hogy a rövidesek nagy része simán lenyomná a közepet, s közepesek nagy része simán lenyomná a hosszút. Elfáradnátok? Naná, alig bírnátok megállni a lábatokon. Én nagyon szeretném, ha végre megállna a hosszútáv mezõny fogyása, s az egész egészségesebb arányokat öltene. Azért ez a 800/700/100 (vagy valami hasonló) arány nagyon durva. Miért van az, hogy külföldön ez fele/fele szokott lenni? (közép és hosszú, mert ugye rövid nincs is, az a gyerekverseny, elõzõ nap) Szerintem csak be vagytok rettentve, nem hiszem, hogy eddig lett volna olyan, akit rábeszéltünk volna hosszabb távra, az megbánta volna (nagyon
) - maximum jobban elfáradt. Nagyon fura ez, s sok olvasata van (például, hogy a hosszúsokat a szervezõk sem igazán értékelik, pl sokszor nem jut kaja, régebben nem jutott póló sem...), s nagyon éles ellenpéldaként felhoznám a futóversenyeket, ahol a 110 kilós fehér pamutpólósok is lenyomják a maratont, csak legfeljebb nem 3 óra alatt, csak 6 óra körül. Kíváncsi vagyok, hogy ez a jelenség Magyarországon miért következett be, s miért csak a montiban. Tömegpszichózis? Vagy csak túlparáztat a média? Vagy "Hobby Hilda" effektus?
#2155
Írta 2009. július 05. - 23:24
Fenébe!Nem lesz szópárbaj, mert nem vagyok ellentétes állásponton.
Balance a bike right, keep the pedals turning, forget about everything except right now...
Picasa _Alex_
#2156
Írta 2009. július 05. - 23:20
GIANT ANTHEM-X hivatalos leírás
#2157
Írta 2009. július 05. - 23:17
Bringával? Nem gyenge!amelyik sráccal összekevertelek, végülis hazahoztam (Lesencetomajig), aztán innen még hazaindult bringával - Lentibe... (este 10-kor egy Duna Maraton hosszú táv után) ...
"Some people say I'm a titanium freak - it's okay... I am."
"The titanium is the nicest way to reducing the carbon bikeprint."
[ˈeərəspeɪs tekˈnɒlədʒi]
#2158
Írta 2009. július 05. - 23:15
komolyan, nem is kevésKomolyan volt ilyen?
-és nem 110 kilós pamutpolós
sõt mázsa fölött se sokan lehettek rajtam kívûl
Az idézet a Nemesis együttes Éden c. számából való
#2159
Írta 2009. július 05. - 23:10
#2160
Írta 2009. július 05. - 23:09
Én konkrétan tegnap nagyon megbántam a közepet...
Recsegett a váltód?
GIANT ANTHEM-X hivatalos leírás

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére





