Sajnálom a busszal történteket. :-(
Azért még meglehet. Hátha csak egy körre kellett.
Mi tegnap Transzporterékkel a Pilisben voltunk. Íme a beszámoló.
Holló-kõtõl – Vörös-kõig
Pilisi szakasz
21,5 km 675 m szint
Elsõ ránézésre kicsi volt az esély arra, hogy el tudok menni erre a túrára lévén elõzõ hétvégén voltam Verõcén, a Wass Alberten. Hetente pedig nem szoktam száz kilométerekre járni teljesítménytúrázni. Azonban úgy alakult, hogy volt miért bemennem anyósomékhoz (Göd) és szerettem volna kárpótolni is a barátaimat a többszörösen elmaradt túrájuk miatt. Mivel minél elõbbi hazaérés volt megcélozva, így már ötkor úton voltam Szabival és Mariannal. Hatalmasat beszélgettünk az autóban. Ránk fért már, mert volt bõven témánk.
Eredetileg a hetes komp lett megcélozva Nagymaroson, de odaértünkkor (6.40) éppen jött át a hajó. Egy autót és néhány embert hozott. Alig kötött ki a komp, egy autó errõl az oldalról is felállt, így némi tanácstalanság után mi is felhajtottunk. Sötétben még nem kompoltam, izgalmas volt így a vízen úszni.
Visegrádon éppen pakolás közben leptem meg Vagdalthúst. Némi beszélgetés után már neveztem is. Gyorsan átnéztem a térképvázlatot, hogy hol lesznek a kódok ill. a bélyegzõk és visszamentem Szabiékhoz. Elmagyaráztam nekik az õ kirándulásuk útvonalát (Kálvária, Viktorin emlékmû, Fellegvár, Zsitvay kilátó), de a biztonság kedvéért a térképet is náluk hagytam. Nekem nem volt rá szükségem, mert le volt fénymásolva a szükséges rész. Nem is nagyon izgultam a követhetõség miatt, mert pár évvel korábban a túra elsõ részét már jól bejárattam. 2006 szeptemberében voltam a „25 éves a teljesítménytúrázás” túrán, majd azon év novemberében a „Kaán Károly emléktúrán” és a következõ év februárjában a „Batthány Lajos emléktúrán”. Tehát igazából a Pálóczky-rét utáni szakasz volt csak számomra ismeretlen.
Mikor elindultam, már hárman elõttem bandukoltak, de a templomnál jó utat kívánva egymásnak, elõre lépkedtem. Nagyon hideg volt és nem sétához öltöztem, így a szokásosnál is nagyobb tempót diktáltam. Terveim szerint három és fél óra alatt akartam megtenni a távot, Szabiék is így készültek. Futás nem volt betervezve és tényleg nem is volt rá szükség.
Az aszfalton gyorsan fogytak a kilométerek, egy kis patak menti kitérõ (ez a vízesés van az emléklapon is) oldotta a monotóniát. Hamarosan elértem Kenyeres Oszkárt és az elsõ kódot. Nagyon kedvesen kínált pálinkával is, de én ilyennel nem élek. Egy pohár tea után már nyomultam is tovább. Elég jól haladtam és már nem is fáztam, sõt kissé „nyitni is kellett a thermosztátot”. A Kaán Károly-forrásnál hagytam el az aszfaltot. Innen jött volna a veszélyes rész, de a jelentõsen átfagyott terepen nem volt nehéz haladni. A patakátkelések is könnyen mentek, még csak vizes sem lett a bakancsom. Talán azt is mondhatnám, hogy negyedszer jártam erre és most volt a legkönnyebb a menet.
Pilisszentlászlót valamivel több, mint egy óra alatt el is értem. A Honvéd utca csendes volt, a kutyák sem nagyon ébredeztek. Leléptem a szükséges kitérõt is a pecsétig, ahol azt meg is találtam. Visszatérve a Honvéd utcába, nekiindultam a túra legkomolyabb emelkedõjének. Itt már jelentõsen le kellett zipp-zárkodnom, hiszen a Szent László-hegyet kellett megmászni. Közben nosztalgiáztam is. Az öcsémmel még 1993-ban bringáztunk errefelé.
A táj átment a zúzmarás típusba. Ha nekimentem egy-egy bokornak vagy kisebb fának, akkor csilingelve szóródtak szét az apró jéglemezek. Lassan elértem a mûutat, amely már kényelmesebben abszolválható volt. Aztán feljebb ismét terepszakasz következett. Nagyon kellett figyelni, mert a vastag jégpáncélra rászóródott egy vékony hólepel. Egy nagyobb megcsúszást leszámítva, könnyen lejutottam Pap-rétre. Szívesen emlékeztem vissza arra, amikor anno Pálmai Venczel osztotta itt a bélyegzést.
A réten átkelve, jobbra tartottam és az egyre sûrûsödõ ködben elértem a Pálóczky-rétet. Itt vált el a kék sáv jelzés és innen jött számomra az ismeretlen terep. Ránéztem a fénymásolatomra és memorizáltam a fonódásokat. Az út több helyen is annyira jeges volt, hogy csak szélen, közvetlenül a fák mellett tudtam haladni. Közben néztem a részidõmet és láttam, hogy talán meglesz a terv. Itt kissé megritkultak a jelzések, de a szalagozásoknak köszönhetõen nem volt probléma. Érdekes volt, hogy innen szakaszosan volt sûrû és kevésbé sûrû a köd. Olyan volt, mintha szobáról - szobára járnék.
Hamarosan jobbra tartva beértem a Lõrinc-lapos nevû erdõségbe. Ez már inkább ösvény volt, mint dózerút. Kíváncsian vártam a Vörös-kõ kilátóhelyét. Egy tábla végre megerõsített, hogy még 10 perc. Húzós emelkedõ vitt fel az esõbeállóig, ahol megleltem a kódot, majd innen nem messze van az emlékmû a kilátóhellyel. A látótávolság most alig 50 méter volt, így fényképezés után már zúdultam is lefelé.
Eleinte enyhén lejtõ ösvény vitt lefelé, közben a bal oldalamon be nem látható mélységû szakadék tátongott. Aztán következett a szerpentin. Látszódott a nyomokból, hogy olvadáskor nem lehetett itt egyszerû feljutni. Nekem egyszerûen ment az ereszkedés, csupán a combjaimban éreztem a feszülést a visszatartott lendület miatt. Lejjebb érve aztán kiengedett a meredekség és kényelmesebben lehetett - volna - haladni, ha nem lett volna tele az út mély lábnyomokkal. A Vörös-Meteor –forrás után találkoztam egy túracsoporttal, akik felfelé tartottak. Innen már közel volt Leányfalu. Telefonáltam Szabiéknak, hogy minden rendben van, a megbeszélt idõre célba érek.
Beérve a hajóállomáshoz, Vagdalthús éppen az egyik útbaigazító táblát szerette volna kihelyezni. Meg is lepõdött érkezésemen, de a legjobban a felesége – Orsi – nézett fel.
- Ez már beérkezés lenne? – kérdezte.
- Igen! – válaszoltam.
- Te biztosan futottál. - válaszolta
- Nem, egy métert sem. – reagáltam.
Vagdalthús el is magyarázta, hogy én bringás vagyok, de ilyenkor – télidõben – szeretem a komolyabb gyaloglásokat is. Az idõm egyébként három óra 12 perc lett. Aztán átvettem az elismeréseket és Szabiék megérkezéséig Orsival bementem beszélgetni a kocsmába. Nem sokára megjött a kocsi és már viharzottunk is el Göd felé. Egy csodálatos ebéd anyósoméknál, majd egy újabb szuper beszélgetés a kocsiban és délután kettõkor már otthon is voltam.
Köszönöm a szervezést a Rendezõknek, az utat Transzporternek és az ellátmányt Anyósomnak!
Néhány kép:
http://farm3.static....227ed19bb_o.jpghttp://farm3.static....0c28a6633_o.jpghttp://farm3.static....4fe8beb05_o.jpg
Belépés
Felhasználó létrehozása
Ugrás az oldal tetejére
:mexico:
Az elõbbinél furcsán néznének a rajthoz szólításnál, a másiknál pedig nem maradna enerdzsi a bicajozáshoz. :cry:
