Dante: Köszönöm! Ez a csodálatos és a kívánatos hozzáállás. Igazi sportemberhez és sporttárshoz méltó gondolatok.
Képzeljétek bele magatokat az én helyzetembe: Tudom, hogy nem vagyok se erõs, se bátor, de valahogy szeretem ezeket a versenyeket. Jó ennyi bringást látni az erdõben, tetszik, hogy ha elindulok valahonnan, oda jelölések alapján visszakeveredek. Sõt az is tetszik, hogy megmérhetem az erõmet, inkább csak magamhoz képest. És ha van valaki, aki felfelé lassabb nálam, tetszik, hogy el tudok menni mellette.
Én nem merem úgy elengedni a féket, hogy ha jön akadály, majd csak lesz valahogy...
Szóval, ha már nem bírom a felfelét, vagy majrés a lefelé, akkor fogom magam és leszállok. Persze szólok, hogy megállok. Amikor tolom a bringát, akkor is figyelek hátrafelé és a jobb talajt meghagyom a kerekezõknek.
Viszont, amikor lefelé ereszkedek, és próbálok rajta maradni a biciklin, muszály követnem az ideális ívet, szóval, ha olyankor valaki rám kiabál, hogy húzódjak félre, bevallom, nem teszem, ha azt kockáztatom, hogy fejre állok. Megértem, hogy õ gyorsabb, és nagyot kell fékeznie, viszont szerintem figyelembe kellene vennie, hogy mások is vannak a pályán. Ha csak úgy tekereg az erdõben egymagában, mehet úgy, hogy nem kell mások jelenlétére számítani, de itt... Szóval ha olyan jó a lejtõzésben, akkor találja meg, hol elõzhet, mert én nem szeretnék befordulni miatta a bokorba. Meg felmerül a gondolat bennem, hogy egyáltalán mit csinált eddig, ha mögöttem van. De ezt is megértem, vagy valami problémája volt (bukás, defekt), vagy csak nem mennek neki a mászások és itt hozza be az idõt, de az is lehet, hogy a hosszú táv ért be.
Egyébként csodálomm is azokat, akik így merik ereszteni lefelé, nagyon bátrak és ügyesek.
A lényeg: A rajtnál a vége felé állok be, ne tartsam fel a gyorsabbakat. Ha én bénázok, igyekszem szólni a mögöttem levõnek, vagy, ha hallom, hogy csörömpöl valaki mögöttem, akkor egy oldalon maradni, hogy kiszámítható legyen az útvonalam. De elvárnám azért, hogy szóljon, hogy merrõl elõz és feltétlenül, ha közvetlenül mögötte van még valaki, mert lehet, hogy bevágok elé, ahogy elment mellettem már egy romboló.
És mindvégig vigyorgok és élvezem a versenyt, miközben egyáltalán nem akarok belepusztulni. Így lettem most a 341 indulóból a 275. a 40-es (30-as) távon. Ezzel az eredménnyel elégedett vagyok, mert közben nem éheztem el, amíg bírtam küzdöttem a mászásokon és a legfontosabb: nem estem el és a biciklimnek sem lett baja.
Bocs a sok szövegért, de gondoltam jó, ha látják a profik, hogy milyen emberek kóricálnak még a pályán rajtuk kívül a mezõny végén.
Belépés
Felhasználó létrehozása
Ugrás az oldal tetejére
