Nem az abszolút elsõ helyét mentünk, de azért vérre menõ csata volt nekünk is, 1 körrel maradtunk le a második helyrõl elit vegyesben, brutál taktikai csata meg számolgatás ment vasárnap hajnaltól a végéig, de valahogy az egyikünknek se fordult meg a fejében hogy leszorítsuk a lassabbakat, csaljunk, stb.
Persze hogy nem örültem, mikor beszorultam valaki mögé a köves lefelén, vagy a hosszú mászás végén, de igyekeztem úgy pozícionálni meg taktikázni hogy ne történjen meg. És ha mégis akkor meg várok, ha biztonságos szólok, kielõzök, megköszönöm. Lányoknál fõleg, mert eléggé tiszteletreméltó amit bevállalnak.
Mennyit vesztesz vele? Egy másodperc? Kettõ? A verseny végére egy környi idõ az egész csapatra vetítve kb.?
És ha ez egy helyezést jelent akkor mi van? Annyit akár el is számolhatnak a körszámlálók mint ahogy az meg is történt sokaknak. Nem döglik bele senki.
Jó volt a dobogóra állni, naná hogy az, de sokkal jobb volt ahogy a csapatunk minden köröm végén, még éjszaka is ordított és szurkolt ahogy beértem a célhoz, ahogy átvittem a vizesárkot, behozták a bicajom mikor hullafáradtan leestem róla, elémraktták a kaját, ahogy a fotósaink a pályán buzdítottak, stb...
Ezt nem pótolta volna az abszolút elsõ hely sem.
És ugyanígy egy csapat volt mindenki szerintem aki tisztességesen végignyomta az egészet a saját teljesítõképességét feszegetve, de mégis a többiekre odafigyelve. Pontosan azért indultam el a 24h-n (maratonon nem szoktam csak TT-ken) mert errõl szól, arról mit tudsz magadból kihozni és hogy milyen csapatjátékos vagy, és nem a gyõzelemrõl. Szerintem, sokak szerint.
És igen, jövõre készüljetek a tandemesek támadására
