Hát tegnap este elindultunk utata keresni az említett irányba, s egy ideig oké is volt minden, ám idõvel éreztük, egyre távolodtunk a 82-estõl, s közeledtünk Lókúthoz. Ekkor igyekeztünk újra a fõút felé orientálódni, de sikerült belekeverednünk a dzsindzsába, s mivel már a sötétedés sem volt messze, inkább visszafordultunk. Talán majd legközelebb! Azért nem adjuk fel!
Szombat délelõtt nincs kedve valakinek egy közös tekeréshez? Én 7:30 - 12:30 között ráérek, s ha más nem jelentkezik, megyek egyedül is! Ha meg mennénk közösen, akkor majd kitaláljuk, hogy merre és mennyit! Csapódok másokhoz is szívesen, ha belefér ebbe az intervallumba!
Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!Jelentkezz be Regisztrálj
Bakony-Balaton riders
Indította
Beraczkai
, 2004. december 05. 21:21
#11001
Írta 2006. július 12. - 13:55
#11002
vendég_pier_*
Írta 2006. július 10. - 20:00
vendég_pier_*
#11003
Írta 2006. július 10. - 16:02
Na, úgy néz ki holnap Jakussal megnézzük azt a Rátót-Eplény közötti szakaszt, aztán remélem találunk valami jó kis utat! Ha találunk valamit, majd leírom!
Két keréken szép a világ...
#11004
vendég_pier_*
Írta 2006. július 08. - 18:24
vendég_pier_*
Redi
Gyulafirátót végén , ahol anno a pizzéria volt indul befelé egy murvás út, ami a honvédsági lõtéren keresztûl elvezet .... vhova:)
Szóval pár éve Olaszfalú-Alsópere-Gyrátót útvonalnak ez volt a vége , de most nehezen lenne meg.
Ami még esély lehet Alsópere vadászháztól csináltak egy murvás utat , ha errõl találtok egy leágazást akkor kiváltható a fõút.

#11005
Írta 2006. július 08. - 17:53
Szia Redi.
Nyugottan moshatod a gépet magasnyomáson csak ne közelrõl és kerüld a csapágyas részeket ..... én is ezt teszem és semmi baja a gépemnek. Tipp ESSO.

Kill the Hill:szok: vagy fordítva?
www.kannmatti.kepeim.hu
www.kannmatti.kepeim.hu
#11006
Írta 2006. július 08. - 10:49
Üdv!
Nekem tutira hiányozni fog ez a vonal, én ugyanis Vp-ben lakom, szüleim meg Zirc mellett, s legutóbb múlt hétvégén mentünk arra bringákkal vonaton.
Nem is tudom, ezután hogy megyek majd fel! 82-esen nincs kedvem, ilyenkor baromi nagy a forgalom, Hárskút felé meg elég nagy a kerülõ!
Rátót túlsó végéig mondjuk el lehet menni 82-es nélkül, onnan azonban lõtéren meg erdõben kell keresni valami utat Eplény, Olaszfalu fele, azt a szakaszt nem ismerem. Jövõ héten megyünk is Jakussal felfedezni, ha összejön.
Ismeri esetleg valaki azt a részt? Igazából a Kádárta-Olaszfalu szakaszt kellene megoldanom a lehetõ legrövidebben, lehetõleg 82-es nélkül!
Ha valaki járt arra, elmondhatná, vagy elmehetnénk közösen egyet tekerni arra!
Elõre is köszi!

#11007
vendég_pier_*
Írta 2006. július 06. - 23:01
vendég_pier_*
Aki még nem tudná:idén megszûnik a vasúti személyszállítás a Gyõr-Veszprém vonalon.Azon túl ,hogy vasutas berkekben a vonalnak kultikus híre van , a bringásoknak jópárszor életet mentett.
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!!!:cry:
NYUGODJÉK BÉKÉBEN!!!:cry:
#11008
Írta 2006. július 04. - 15:03
konásandrás: Jó ötlet, csakhogy nekem kád nincs, hanem zuhanyzó, abban meg gázosabb.
pier: Hát nemtom, elég nagy a jövés-menés a ház elõtt és mögött is, azért lehet, hogy kipróbálom, de elvileg ezt sem szabad.
Egyelõre marad az, hogy ma kitekerünk benzinkútra, ott vödörbe víz, aztán szivaccsal szépen lemossuk. Ha beválik, akkor asszem ez lesz a megoldás!

#11009
vendég_pier_*
Írta 2006. július 04. - 11:12
vendég_pier_*
Redi
Lesétálok a panelból egy vödör vízzel , elõveszem a bringát nekitámasztom a falhoz és lemosom:)
Ha nagyon koszos +egy vödör...
Ez tilos lenne???
A kézi nagynyomású autómosó többet árt mind használ.

#11010
Írta 2006. július 04. - 07:39
Sziasztok!
Balatonkör engem is érdekelne! Esetleg egy Káli medencés
kitérövel! Ha már arra járunk!
Üdv

#11011
Írta 2006. július 03. - 16:38
jezso: Azt az irományt én is úgy kaptam az egyetemrõl, de sajnos nem nagyon jeleztek vissza. Írtam nekik mailt, hogy szeretnék tag lenni, de nem jött válasz. Jelenleg ez az állás. :-(
A fene
Na majd akkor szeptember magasságában utánajárok hogy mi a helyzet!
Addig marad a Budai-hegység.
Sziasztok!
#11012
Írta 2006. július 03. - 09:42
fürdõkád? néha ott szoktam. pl télen, amikor künn' hûvös van.
megy valaki Balatonkört mostanában? szóljon már kérem. csatlakoznék

Kerékpáros hírek - bikemag.hu
Blog - blog.bringasandras.hu
#11013
Írta 2006. július 03. - 09:28
Üdv!
Felpakoltam Balaton-körös képeimet a galériámba, akit érdekel, lehet nézegetni!
Jakus: Vázzal mi a helyzet? Héten bringázás?
MÁS: Gondot jelent a bringamosás, ugyanis panelben nehezen tudom megoldani, a ház elõtt közterületen elvileg tilos, meg a forgalom is nagy, benzinkútnál a nagynyomású meg nem tesz jót a gépnek. Arra gondoltam, hogy mégiscsak a kútnál kell valahogy megoldanom a mosást kézzel, szivaccsal, de ha valakinek lenne használható ötlete, esetleg tud valaki kézi mosót Veszprémben, vagy valami más helyet, azt az infót megköszönném.
Bár lehet, hogy ilyen idõben jobban járok, ha kiteszem negyed órára az esõbe!

#11014
Írta 2006. július 01. - 20:25
jezso: Azt az irományt én is úgy kaptam az egyetemrõl, de sajnos nem nagyon jeleztek vissza. Írtam nekik mailt, hogy szeretnék tag lenni, de nem jött válasz. Jelenleg ez az állás. :-(
FELAHEGYRE! :scared:
#11015
Írta 2006. július 01. - 10:35
Jezso, Jakus! Mirõl van szó???
Ja, tegnap érkeztem haza, családdal megkerültük nagy tót!!!
Igaz 6 napot tekertünk, de 11-en voltunk 10 évestõl az 50 évesig, s Zirc mellõl indultunk, s érkeztünk, ami azért nem volt rossz! Szép kényelmesen haladtunk, egy nap többször megálltunk fürödni, kajálni, meg ilyenek, s még a nagy viharokat is egész jól megúsztuk! Csináltam több mint 500 képet, majd ha kicsit jobban lesz idõm, válogatok ki néhányat, s felpakolom a galériába!
Csak ajánlani tudom mindenkinek a tó körüli tekerést, igaz hegyekkel és tereppel itt nem igazán lehet találkozni, de ez nem is errõl szól! Nagyon sok szép hely van körbe, amit eddig nem is láttam!
Annak is meg lehet a szépsége, ha valaki egy nap alatt megy körbe, bár az inkább szól a teljesítményrõl, mint a túrázásról, kirándulásról. Azért család nélkül egyszer én is kipróbálnám egy nap alatt is!
További kellemes hétvégét, jó idõt, jó tekerést!

#11016
Írta 2006. június 29. - 14:50
Sziasztok!
Elsõsorban Jakus-nak irnék most.
A wiw-en olvastam hogy csinálni akartok egy ilyen bringás csoportosulást.
Ez engem is érdekelne. Mostanában én is egyre többet túrázok, ugyanis a nemrég mûtött térdem még nem igazán bírja/szereti a durvulást.
Egyébként ez öntevékeny csoport lenne DSZB keretre?
Vagy hogy mûködik a dolog?
Válaszod elõre is köszi.
JP

#11017
Írta 2006. június 25. - 09:49
legközelebb az ilyen megmozdulást tessék elõre bejelenteni itt a fórumon!!! és akkor nem egyedül mentél volna...
ha legközelebb mész, tessék írni, aztán csatlakozom/csatlakozunk, ha lehet!!
üdv
andrás
ha legközelebb mész, tessék írni, aztán csatlakozom/csatlakozunk, ha lehet!!
üdv
andrás
Kerékpáros hírek - bikemag.hu
Blog - blog.bringasandras.hu
#11018
Írta 2006. június 23. - 23:40
Üdv mindenkinek Hévízrõl!
Tegnap hirtelen felindulásból megkerültem a Balatont mintegy kilenc óra alatt, gondoltam szaporítom azok táborát akik montival hasonló idõt tekernek. Az utolsó 50 kilcsi a nagy melegben már nem esett jól, de haza kellett érni.

#11019
Írta 2006. június 23. - 21:02
#11020
Írta 2006. június 22. - 11:54
Köszi Buddha, majd kiderül, nemsokára úgyis járunk arra is!
Két keréken szép a világ...

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére