Nah, én meg voltam a T-Mobile veszprémi kritériumversenyén, ami erõsen sör-virsli verseny lett.
Igazság szerint szétszedtem a birngát, és mivel polar pulzusmérõmet zavarta a drótnélüli Cateye kilométeróra, úgy gondoltam, hogy kicserélem a montiméval, amely kábeles. Csakhogy kellettek hozzá rögzitõgyûrûk, mert le kellett vágnom a montiról, emiatt elgurultam a Kuszihoz (nem volt neki). Ahogy megyek a Stadion elõtt nagy banzájt látok. Kiderült, hogy áthelyezték a pályát a várból ide.

Hazakocogtam, lóhalálában összeraktam a gépet, (az elsõ kereket fordítva, a verseny elõtt vettem észre, hogy nem mér az óra, a hátsónál befogott a fék), és minden melegítés nélkül, lényegében 2 hetes kihagyással (tán 3-szor tekertem) elindultam. Kokó is jött, õ ráadásul bemelegített a korosztályossal.
7-en indultunk, 2 montis, 3 outis, meg ketten Kokóval. Na, mondom ebbõl dobogó úgyse lesz, szétrántom egy kicsit a mezõnyt, és az elsõ kört elhozom, az úgysem pontszerzõ, tehát hagyni fogják, utána meg Kokót hosszú hajrában lehagyom. Így is volt, csak az egyik gyerek defektet kapott, így megcsíptem a harmadik helyet...
Ps: a fõ poén az, hogy pont olyan rögzítõket adtak a rajtszámhoz, így végül mégis megcsinálhattam:))