Szabadság!
Én Szentendrén lakom, és kb minden másnap be kell bicóznom a Horváth Mihály szkverre a melóhelyemre. A bringaúton még minden ok, de utánna kénytelen vagyok a vasúti felüljáróig a fõúton menni, mert ha a járdán zötykölõdök, akkor sohase érnék be! Na az aztán az adrenalinnövelõ rész. Néhány agrártínédzser autóvezetõ mintha ott se lennék 5 centire húz el melettem, és ha már nem tekertem volna már tizenezerhuszonszáz kilómétert rövidke életem során, akkor néha már szívrohambankellen fetrengnem a Rókusban. Persze minek megyek az úton mondhatnák a egyesek. Én erre meg csak azt kérdezem, hogy miért nem kerül ki rendesen! Mint az köztudott a kerékpár a világ legszélesebb jármûve!! Amitõlviszont a falnak tudok szaladni még én is, az a Békás és Szentendre közötti 6 kilóméteres bekötõszakaszon való bringázás, amit eléggé elitélendõ módon egyes társaink rendszeres ûznek ott! Na az ilyen ne is csodálkozzon ha elgázolják! >
Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!Jelentkezz be Regisztrálj
kerékpárút helyett az úton?
Indította
csend2
, 2003. május 30. 09:26
#41
Írta 2003. július 03. - 17:39
#42
Írta 2003. július 01. - 13:19
És ráadásul amit Kata írt még tovább általánosítható:
az élet legtöbb konfliktusa abból az apró ténybõl ered, hogy az emberek elfelejtenek abba belegondolni, mit gondol/él át a MÁSIK ember.... :

#43
Írta 2003. június 30. - 20:41
#44
Írta 2003. június 28. - 00:30
Na végre Katapajti tökéletesen elmagyarázta a lényeget, amin én is görcsöltem sután az "Árpád-híd"-ban és úgy látom ez már másoknak is érthetõ, nemhiába magyarázni tudni kell
#45
Írta 2003. június 27. - 23:00
csak amikor megszeretném elõzni õket /nem 120-szal megyek és ordítok hogy a qrva anyád takarodj/ akkor azért arrébb kéne állni a KRESZ is ezt írja
Persz én máskép állok hozzá mer én is bringázom ha látom hogy jön egy bringás arrébb állok mer tudom hogy elõzni akar/fog

#46
Írta 2003. június 27. - 22:39
asszem a gyalogokat a legkönnyebb megérteni, ha belegondolsz:
ök olyan 3-4km/h-val mennek
te kb. 25-30-al vágsz be közéjük
a különbség 6-7szeres....
ez olyan, mintha a városban 50-el közlekedõ autósok közé HÁROMSZÁZZAL zúznál be!!!!!!!!! még jó hogy nincs reakcióideje, és megáll a szívverése, mikor meglát.....egyszerûen nincs felkészülve ilyen kis idõ alatt meghozandó döntésre. Te sem lennél :
A lassabb szituációk más lapra tartoznak, ott inkább olyan a helyzet, mint mikor egymást tapossák pl. a mozgólépcsõn/zebrán. Csak itt neked le is kellhet szállni a bicajról, mikor megállsz

#47
Írta 2003. június 27. - 20:38
Yeah elég sok mindenben egyetértek veled pláne hogy már értem mér' ilyen suták a gyalogosok, de tényleg nem is gondoltam volna hogy nem azér' paráznak mer' nekem úgy tûnik hogy nem figyelnek csak ide-oda ténfregnek az úton ami persze még jobban felhúzott. Az autósokkal meg õszíntén nem az úton való közlekedésen van bajom akkor úgy is 1000x jobban figyelek mer' tudom hogy õk nem fognak rám vigyázni...sõt, inkább a parkolási stílusukkal van bajom. A mocisokkal meg abszolút semmi bajom tök jó fejek amikor beállnak mellém a pirosba és elkezdenek dumálni.
#48
Írta 2003. június 27. - 20:15
Halihó!!
Kompetens vagyok a témában, mint futárnéni, így veszem a bátorságot és hozzászólok!!
Fõleg freer hívta fel magára a figyelmemet, mert kezdõ futárként én is úgy álltam hozzá a dolgokhoz, mint õ/ Te . Iszonyú nagyra voltam vele, hogy én két keréken vagyok és szabad (mellesleg most is ;D) és nekem nem szól a piros lámpa stb., stb. De aztán a saját bõrömön megtanultam, szó szerint a bõrömön, hogy ha nagypofájú vagyok az autósokkal, azt csak én szívhatom, meg, mert úgyis õ az erõsebb, nekem nem éri meg, hogy egy szóváltás után leszorítson a padkára. Ezért én most már sose szólok vissza autósnak, akkor se, ha õ a hibás, meg beszólt, csak megyek tovább, nem veszek róla tudomást. Ha pedig bénázik ugyan, de úgy tesz, mintha észre se venné, akkor meg azért nem állok le balhézni, mert valószínûleg tényleg nem vette észre, hogy valami olyat csinált, amitõl egy bringás beparázik.
Egyszer az Andrássyn olyan közel ment el mellettem egy kocsi, hogy a tükrével rendesen lehúzta a karomat. Tudtam, hogy utolérem a lámpánál, bacsalinkáztam a belsõ sávba, hogy majd most kiverem a hisztit, de mikor beálltam mellé és benéztem az ablakon, láttam, hogy a faszi úgy vezet, mint akinek szemellenzõje van, az egészet nem vette. Ettõl még az életkedvem is elment, nemhogy a balhékedvem. :-\
Gyalogosokkal meg igenis elõzékenynek kell lenni! Ezt én mondom, aki az egész telet úgy tekerte még le, hogy a "köcsög gyalogosok". A gyalogos nem tudja megkülönböztetni azt a tipikus tescobiciklist egy profi bringástól, aki már többezer km-t tekert a városban, fõleg nem akkor, ha elévágsz nagyképûen és õ csak egy villanást látott belõled. Te tudod, hogy nem ütöd el, de õ nem ebbõl indul ki, hanem abból, hogy neki kb. nulla a biztonságérzete egy bringán, tehát te se lehetsz jobb. Velem is sokszor van, hogy nagyon sietõs és átmegyek köztük a zebrán, néha beszólogatnak, még igazuk is van, de mostanában már úgy vagyok, hogy inkább lefékezek, addig is tanulok egy helyben állni, elvagyok, mint a befõtt, nézegetem az emberek arcát, ki hova mehet, stb.
De mire idáig eljut az ember, átmegy néhány dolgon, ez egy hosszú folyamat. Még mindig rohadt sznob vagyok, az biztos ;D, de már nem úgy szemlélem az autósokat, meg gyalogosokat, hogy bugris buta bunkó, meg mit akar, menjen már az utamból, hanem egyfajta felsõbbrendûséggel, nekem kell jobban odafigyelnem rájuk. Jól van, befejezem, leszállok az egomról. ;D
Még egy fontos dolog, amióta kommunikálok az autósokkal, jelzem, hogy sávot akarok váltani, vagy kanyarodok, vagy elõre engedem, azóta én is könnyebben érvényesülök! Ha nem tudják mit akarsz pontosan, az is nagyon zavaró, mert nem látnak a fejedbe.
Megint sikerült bõ lére eresztenem, de ezek csak az én gondolataim, emlékszem még arra, mikor nem így láttam a dolgokat.
Jó elmélkedést!
Kata

#49
Írta 2003. június 26. - 23:25
Én nem erre mondtam ezt a "néha becsúszik 1-1 ilyen helyzet"-et hogy tahó módra odállsz a bicikliútra a kocsiddal, hanem hogy néha elõfordul az hogy majdnem átgázolsz valakin a bringáddal. ;D
#50
Írta 2003. június 26. - 23:23
igen én is néha véletlenül a 600as sel mercédes jaguár bmw-mel a bicikliuton parkolok ha beugrok a boltba cigiért.de csak véletlen,és ha észreveszem rácsapok a kezemre!
#51
Írta 2003. június 26. - 23:14
Szerintem mi sem szándékosan kész akarva veszélyeztetjük mások testi épségét... :
Néha becsúszik 1-1 ilyen helyzet. :-\
Néha becsúszik 1-1 ilyen helyzet. :-\
#52
Írta 2003. június 26. - 23:09
én mint gyakorlo apa inkább fejest ugrok a bokorba
minthogy kiskrapekot veszélyeztessek kicsit is,de a
bicikliuton parkolók, stb......
#53
Írta 2003. június 26. - 22:17
freer: sztem arról a gyerekrõl min 10 év múlva fogsz hallani! ;D
Addig még meg kell tanulnia 2 keréken is tekernie! ;D

#54
Írta 2003. június 26. - 22:13
Igen de ha elõzékeny vagy le se szarják, sõt...
Viszont ha agresszív legalább haladni tudsz!!!
Én is bánom de ez sajnos így van!
A kamikaze kislurkókra azért vigyázok õk lesznek a jvõ Tyler Klassen-ei!!
Ericc: Te lehet hogy a jövõ Benderével talákoztál /ha már kamikaze/ ;D

#55
Írta 2003. június 26. - 11:33
Nekem eccer elõfordult már hogy havert kísértem haza, meg mentem én is hazafele, haver gyalog én cangával... eccercsak jön egy kiscsávó kis bringájával szembõl és kamikazee módban egyre jobban felém tart... hát majdnem átmentem rajta... :-\ ;D
#56
Írta 2003. június 26. - 11:25
hát,nem tudom... én igyexek elõzékeny lenni, a gyalogosokkal szemben..pl. ha kiskölök imbolyog ide-oda a müanyagkerekûjén, akkor már csak a saját érdekemben is érdemes lehuzódni, mer' marhha nagyot lehet taknyolni ha beszorul a nyalókája /a kezével ;D/ a küllök közé...
Ami a kerékpárutakat illeti, igazából nem sokkal találkoztam még mo.-n echte vidéki lévén, mondjuk Gyöngyösön +Kazincbarcikán, de szerintem totál idegesitõ tekerni rajtuk, mer' tele vannak + /- irányú folytonossági hiánnyal, dehát ez van.

#57
Írta 2003. június 26. - 10:56
#58
Írta 2003. június 26. - 08:50
#59
Írta 2003. június 25. - 23:50
#60
Írta 2003. június 25. - 21:17
Nem-nem. Ez egy le piroskövezett bringa út, mellette 1.5 méter fû, és mellette a járda, de hát úgyis mindegy.... :'(