
Jelentkezz be Regisztrálj

Rekumbensek (alias fekvés, tekerés)
#4821
Írta 2011. február 11. - 14:19


#4823
Írta 2011. február 11. - 12:08


Ma arra ébredtem, hogy újra összeszedem az összteló elõnyeit.
Már három hasonló elvre épült össztelós falja a kilométereket, ebbõl kettõ 26x26-os, egy pedig 24x24-es. Az összteló alapvetõen plusz komfort. Az AMP-vel épült gépnél nem éreztem hajtási reakciókat (pogózás), a hátsó rugóstag - hajtás hiányában - meg mindegy. Számomra a komfort mellett az jelentette a legnagyobb elõnyt, - és ezt többször is bizonyítottam - hogy egy durvább lejtõn és nagyobb sebességnél vagy rosszabb útminõség mellett is úton tartotta a kerekeket. ENGEM MEG AZ ÜLÉSBEN! További elõny, hogy olyan padkákat küzdök le vele, amit ilyen lendülettel nem mernék egy merevvázassal. Viszont ez plusz súly!
Hogy jön ez az elõzõekhez?
Az agydinamó és errõl mûködtetett fogyasztók kérdésében is hasonlóan vélekedem. Aki ott volt látta és tudja. 2010 nyara, velencei tavi kajak verseny estéje. Éppen "haza" felé tartottunk, amikor az utolsó kilométereken már ránk sötétedett. Fákkal borított kisforgalmú útszakaszon haladtunk, sem a csillagok fénye, sem a holdvilág nem volt segítségünkre. Én mentem elöl és rövid idõn belül a kis csapat felvette a "delta alakzatot". Mindenki az én lámpám fényénél tekert. No, de ez is plusz súly!
Lompival kerültük a Balatont éjszaka és a két hátsó flat BM jelezte a kamionosoknak hogy mi is úton vagyunk. A kerókból még semmit nem láttak, de az egymást üldözõ két dülöngélõ és bolyongó vörös szentjános bogarat vagy ufót nem tudták hova tenni, ezért jellemzõen megküldék az utat mindennel amijük csak van. Erre már vibrálni kezdek a vázon, táskán, sisakon lévõ fényvisszaverõk is. Szegények csak jobban összezavarodtak, de mire utolértek már tisztességgel lelassítottak és körültekintõen elõztek. Ez is plusz súly!
Hosszabb túrákon - pláne ha valaki okosmobilt használ - praktikus kiegészítõ az agydinamóról mûködtetthetõ USB töltõ. + X deka.
Jómagam már ott tartok, hogy nappal is világítással járok! 100'000 óra egy led világítás üzemideje. Az kicsivel több mint 11 év folyamatos használat! Nyílván van ezeknek a fogyasztóknak, illetve az agydinamóknak valamilyen mértékû ellenállása is.
Tehát az elmúlt év tapasztalata alapján bátran kijelenthetem, hogy a hegyi szakaszokon én voltam a leglassabb! (24 kg. az Elephant!) A lejtõkön kevesen tudták tartani velem a tempót és a sík részeken hoztam az átlagot.
Túrázni csak ezzel mennék! Viszi a "fél" házat, eteti árammal a kütyüket, van rajta sárvédõ, agyváltó s mi még szem s szájnak ingere!

Az emelkedõn nem fogok (és nem is lenne értelme) versenyezni senkivel, arra majd ott lesz a Chili.
Én magam mindenképpen támogatom az agydinamó és az egyre jobb világítások készítését és vásárlását, de a valamit valamiért elv itt is érvényesül és sajnos még nem juttottunk el arra a szintre, hogy több gépet is tartsunk otthon a különbözõ kihívásokra.
Akkor most a világítás kapcsán összeszedtem az öszteló és merevváz eltéréseit. Lehet egyetérteni vagy vitatkozni.
#4824
Írta 2011. február 11. - 09:15

Egyszerû kapcsolással meg lehetne oldani, hogy a generátor kapocsfeszültségét úgy tartsuk szinten, hogy emelkedésekor bekapcsolunk még egy LED-et, aztán még egyet, és így tovább... Nem hinném, hogy le tudnánk égetni a generátort, de egy olvadóbizti ezt is kivédené.
Ha jó nagy számú LED-bõl csináljuk, akár sebességmérõnek is használhatnánk. (Tacho generátor)

#4825
Írta 2011. február 11. - 09:05

A km óra helyére tett multiméter elárulná a frankót. Led vagy halogén a ketyere?
Ja jut eszembe, most hogy a dimanók között keresgéltem, olvastam egy pdf-et, miszerint az agydinamó maga, (legalábbis a 3n20, ami nekem van) nem rendelkezik túlfeszültség védelemmel. Ajánlja hogy vegyünk hozzá külön egy ilyen panelt, de ezt egyik hazai bolt kínálatában sem találtam (amerikajiul meg nanoprimitív véglény létemre nem tudok:( )
Nem rossz ötlet a multiméter, bár én oszcilloszkópra gondoltam

#4826
Írta 2011. február 10. - 16:54

Javaslom tanulmányozásra ezt az oldalt: Skori: bringavilágítás házilagMárpedig ezt én is fontosnak tartom, mert az állandómágneses generátor kimeneti feszültsége szinte egyenesen arányos a fordulatszámmal. Egy gyors lejtõn lehet hogy kipucsítaná a lámpákat, miegyebeket.
Házilagos megoldás: Az elektronikai boltban venni kell 2db 4V 2A-es Zener (Céner) diódát, és azokat szembe fordítva rákötni a generátor kimenetére. Az elméletet nem ragozom. Jó lesz. (6V-os lámpához)
Én a következõ kapcsolást csináltam meg, a szobában mûködik, ha a lámpa mechanikus felrakását megcsinálom mehet a próbaút.

Zener helyett olyan LED van, ami reményeim szerint elbírja azt az áramot amit a generátor képes leadni. Ha a LED megszakad akkor valószínûleg a kondiknak is lõttek. Az állófényt az 1F-os kondi biztosítja.
#4827
Írta 2011. február 10. - 12:41

Nem szakértek hozzá, de valahol azt olvastam, hogy az agygenerátor tartalmazza ezt a Céner diódát? E- nélkül az általunk használt ilyen-olyan Misimano agydinamók 70-80 voltot is produkálnának.Zener (Céner) diódát
Tavaly volt egy esetem, amikor az elsõ lámpám vezetékelése megszakadt, ezért az összes teljesítmény a hátsóra ment. Ezért vagy sem, de a hátsóban elfáradt az állófény-kondi, de a lámpa egyébként mûködött, mûködik a mai napig.
#4828
Írta 2011. február 10. - 12:35

#4829
Írta 2011. február 10. - 11:50

Ajánlja hogy vegyünk hozzá külön egy ilyen panelt, de ezt egyik hazai bolt kínálatában sem találtam
Márpedig ezt én is fontosnak tartom, mert az állandómágneses generátor kimeneti feszültsége szinte egyenesen arányos a fordulatszámmal. Egy gyors lejtõn lehet hogy kipucsítaná a lámpákat, miegyebeket.
Házilagos megoldás: Az elektronikai boltban venni kell 2db 4V 2A-es Zener (Céner) diódát, és azokat szembe fordítva rákötni a generátor kimenetére. Az elméletet nem ragozom. Jó lesz. (6V-os lámpához)
#4830
Írta 2011. február 10. - 11:08

;1066509']Ugyanúgy, mint eddig. Megvan, már csak ki kéne próbálni, hogy nem füstöl-e el nagyobb tempónál. Elvileg nem kéne hogy gond legyen vele, csak abban nem vagyok biztos, hogy leterhelve tartja-e a 6V-ot a dinamó.
A km óra helyére tett multiméter elárulná a frankót. Led vagy halogén a ketyere?
Ja jut eszembe, most hogy a dimanók között keresgéltem, olvastam egy pdf-et, miszerint az agydinamó maga, (legalábbis a 3n20, ami nekem van) nem rendelkezik túlfeszültség védelemmel. Ajánlja hogy vegyünk hozzá külön egy ilyen panelt, de ezt egyik hazai bolt kínálatában sem találtam (amerikajiul meg nanoprimitív véglény létemre nem tudok:( )
#4831
Írta 2011. február 09. - 19:29

Levi!
Hogy állsz az elsõ lámpa projecttel?
Ugyanúgy, mint eddig. Megvan, már csak ki kéne próbálni, hogy nem füstöl-e el nagyobb tempónál. Elvileg nem kéne hogy gond legyen vele, csak abban nem vagyok biztos, hogy leterhelve tartja-e a 6V-ot a dinamó. Ha úgyis jelentõsen megemelkedik a feszültség, akkor megint füstölni fog a lámpám

Ha a lustaság fájna...
#4832
Írta 2011. február 09. - 18:52

Lehet ki is próbálom milyen, vagy a másik megoldás amiben tuti nem fázna a lábam az a birkabõrbõl varrt lábbeli(ha úgy tetszik egy második zokni)

Van is a padláson szépen elrakva 5-6db egész, azt használom polifoam helyett sátrazáskor, sokkal, de sokkal kényelmesebb(szerintem).
Lehetne belõle csinálni téli üléshuzatot is(vagy csak a fenék alá)
#4833
Írta 2011. február 09. - 16:50

![]()
![]()
Vagy zacskóz húz az ember a talpára és úgy bújik bele a cipõbe
Próbáltam, nekem nem vált be, a talpam ugyanúgy fázott. Sokkal többet ér egy laminált padló alá való szivacsfóliából kivágott talpbetét. Kb. mint egy gyapjú talpbetét. Az izzadságot ugyan nem szívja be, de télen nem is nagyon izzad a rekus talpa.

#4834
Írta 2011. február 09. - 15:15

Ez roppant egyszerûen megvalósítható készülék. Úgy hívják hogy ellenállás. Elmegy az elektronikai boltba, vesz egy 6 Ohm-os, 5 Wattos ellenállást és kész. Ráköti a generátorra, beleteszi az alsógatyába a zacsi és a fütyi közé. Ha erõsen teker, talán érezni fogja a hatalmas, 3 wattos fûtést.
Sokkal hatékonyabb kerékpárosfûtés, ha a fékbowdenen húz az ember annyit, hogy mindig fogjon egy kicsit.
Komoly fûtést csak kémiai alapon lehet csinálni a bringán. Vannak ilyen talpbetétek és derékmelegítõk is. Ezek két órán át sütõs melegek.


Vagy zacskóz húz az ember a talpára és úgy bújik bele a cipõbe

#4835
Írta 2011. február 09. - 12:54

Tesóm elkezdett csinálni egy dinamóról mûködtethetõ ülésfûtést, a szivargyújtós kocsibarakhatós mintájára
Ez roppant egyszerûen megvalósítható készülék. Úgy hívják hogy ellenállás. Elmegy az elektronikai boltba, vesz egy 6 Ohm-os, 5 Wattos ellenállást és kész. Ráköti a generátorra, beleteszi az alsógatyába a zacsi és a fütyi közé. Ha erõsen teker, talán érezni fogja a hatalmas, 3 wattos fûtést.

Sokkal hatékonyabb kerékpárosfûtés, ha a fékbowdenen húz az ember annyit, hogy mindig fogjon egy kicsit.

Komoly fûtést csak kémiai alapon lehet csinálni a bringán. Vannak ilyen talpbetétek és derékmelegítõk is. Ezek két órán át sütõs melegek.
#4836
Írta 2011. február 09. - 12:00


#4837
Írta 2011. február 09. - 11:59

Hogy állsz az elsõ lámpa projecttel?
#4838
Írta 2011. február 09. - 11:25

Talpbetét alá helyezett szivargyújtós merülõforraló? Agydinamóról mehetne!... a fázós talpam, a reku és a téli bringás cipõ kapcsolata, amit a magam részérõl tegnap meg is vettem!
Azért mentem ebbe az irányba, mert a cipõ az bármely gépen használható, a flakon és egyébb aplikációkat minden kerónál külön el kellett volna végezni.

#4839
Írta 2011. február 09. - 11:15

Python is jöhetett volna, ha én bírtam a 106 kilcsit akkor õ is birt volna
Ne cseszegess, nem bírtam volna! Lehet, hogy bírtam volna a 130-at, de akkor inkább úgy fogalmazok, hogy nem akartam bírni.
Ezt megtehettem volna most is, de lusta voltam bíbelõdni a tetõtartóval, miután késõn ébredtem meg pláne...
Majd pótoljuk!
Komolyan mondom, külön-külön felhívlak mindhármatokat, hogy bocsánatot kérjek a lustaságomért.

A lengõorrúra szerettem volna feltenni a plexit, de a lakatos cimbora nem ért rá amikor én, én nem értem rá amikor õ, szóval porosodik a garázsban.
Bloke! mint látod, vannak itt ilyen "elvetemültek" kaphatsz bõséges választ a felvetésedre. Késõbb még pár szót, csak gyorsan ...
és még valami... ma töltöttem be a 25. életévemet
... fel kell köszöntenem Csongort, a szarvasi hanyattbringás szakácsot, a minimalista design alföldi követõjét! Majd májusban iszunk is rá valamit!
Na szóval, Python, hogy akkor itt folytassuk a témát, a napokban láttam ezt a képet (az ital lehülését meggátolandó szélfogó) és nekem ez adta az ötletet, hogy lehetne ennek mintájára talp védelmet is csinálni, ha rekun ez problémát jelent. Minimál projektben akár egy darab pet palack, meg két kábelkötegelõ is elég lehet, de ha bringákat építesz, akkor gondolom te tudnál kultúráltabb megoldást is.
http://www.bikehacks...e0669e70970b-pi
Elõzmény a többiek kedvéért, a fázós talpam, a reku és a téli bringás cipõ kapcsolata, amit a magam részérõl tegnap meg is vettem!

Azért mentem ebbe az irányba, mert a cipõ az bármely gépen használható, a flakon és egyébb aplikációkat minden kerónál külön el kellett volna végezni.
#4840
Írta 2011. február 09. - 10:22

http://www.bikehacks...e0669e70970b-pi