Azok kedvéért, akik nem jöttek velünk Dobogókôn túl, leirom, mi történt AZUTÁN.
Miután nagy szenvedések árán (a P ilyenkor már nehezen tekerhetô=nagyon sziklás és ezt levéltakaró fedi) a Matyi büfében találkoztunk Kogáékkal, akik Klastrompuszta felôl jöttek. Megegyeztünk, hogy onnan akkor velünk jönnek kis darabon.
Ahogy felmentünk, azon az úton le is mentünk. Közben Zed 15km/h-s sebességgel nekiment egy sziklának, és a többiek ámulatára produkált egy kormányon át való elegáns leszállást: lábra érkezve, nem ám négykézláb vagy hasonló.
A sziklák közt én sajna nem mertem elengedni a gépet, mert már igy is össze-vissza ugrált az elsô kerék. Miután kereszteztük a Kakashegyi utat mentünk tovább a Sárgán, ami hamarosan dzsuvatengerré változott. Egy idô után már nem is tudtuk kikerülni a sarat, és néhol 30-40cm magas sárnyomokban egyensúlyozva próbáltuk kerekeinket egyenesben tartani. Micsoda gyakorlat! Azt hiszem, ezekután már megpróbálkozok a North-Shore-ral is!
A nagy sár kb. 2 km-en tartott, majd jött egy kis pihenô és végre tudtunk gyorsan haladni. Egyik helyen Kogáék, Thy és Zaki leváltak rólunk és egy vékony ösvényen folytatták útjukat. A mienk volt a gyorsabb út igy - még egy utolsó dagonyázás után - elértük a Tölgyikreket. Itt tiz percet vártunk Kogáékra, akik sehogyse jöttek. Végül faágakból csináltunk nekik jelet az út közepére, és elindultunk. Közben azonban Kogáék megjelentek a távolban, és hallottuk, amint kiabálni kezdenek nekünk. Mi azonban iszkoltunk el, hogy ne lássák merre tüntünk el. Engem azonban az uccsó pillanatban megállitott valami, és ott maradtam a kanyarban, hogy Kogáék elsô embere azért lássa, merre tüntünk el. Ahogy megláttam az élen haladót, elindultam a többiek felé. Úgy száguldottam, mint még soha és egy idô után be is értem társaim végét. A Dömörkapuin aztán megálltunk, és elkezdtük bevárni Kogáékat, akik csak nem jöttek. Hivni se tudtuk ôket, igy egy idô után elindultunk.
Hogy hogyan néztünk ki a sok sarazás után, azt inkább nem részletezem.
A Rómain 5-en még beültünk a Bibicbe falatozni, mert kezdtünk farkaséhesek lenni. Eleredt az esô is.
Isteni volt a túra, bár nem sütött a nap. Közben figyeltük a bringautat, hátha felbukkan rajta a vonat felé igyekvô Thy,és elmeséli nekünk, mi is történt velük. De csak idegenek tekertek el arra.
Ma azonban igen, és ki is használom az alkalmat, hogy lehet még tekerni egy jót ebben a melegben.