Hááát én is túl vagyok életem legnagyobb baklövésén.
Elmentem túrázni én is, gondoltam jó az idõ és hát én is jól vagyok, miért ne? Vállalkozó társ nem akadt, ezért egyedül mentem.
Kellemesen sütött a nap, és délután fél háromkor már el is tudtam indulni. (a délelõtt az utánpótlás nevelésé volt, Ádámmal tekertünk egy Avas-Miskolc-Tapolca és vissza távot szép szolidan) Irány: Avas-Lillafüred, Jávorkút és vissza. Fölfelé nem volt semmi baj, ment minden mint a karikacsapás, igaz, némelyik szakasz olyan jeges volt, hogy le kellett szállni és tolni. Felértem jávorkútra, és akkorra a nap márm igen csak lefelé tartott, Hûlt az idõ rendesen, az AT-100-am hõmérõje a +ból hamar átment a -ba. Én hülye a vékonyabb kesztyût vettem föl, ami ugye iyenkor nem igazán szerencsés. El is fagyott a kezem rendesen, háromszor álltam meg, felmelegíteni az ujjaimat.
A hõmérséklet -5-alatt volt és azt hittem, soha nem érek haza.
Vittem magammal egy pulcsit is tartalékba, föl is vettem még Jávorkúton és kellett is. A városban "melegebb" volt, csak -2 Szóval baromira átfagytam, és tanultam belõle egy dolgot. Ilyenkor délután már vagy nem szabad elmenni a hegyekbe, vagy eszkimó módra fel kell öltözni! Otthon természetesen forró fürdõ, forró tea stb.
Minden esetre jól esett, "kellemesen" elfáradtam és a tárcsafékeim is a maxumumot nyújtják. A fékhatást most már csak a gumik tapadásas határozza meg. be kellett kopni az elésõ fékemnek is, mert most lett fölszerelve a gépre.
Készült pár fotó is, ma este felrakom a Tár.hu-ra.