Tegnap este megírtam a befejezést: most postolom:
A vég - n-edik rész
A csikóváraljai turistaháztól enyhe, majd egyre meredekebb lejtõ vitt be Csobánka fele, ahol lámpákat kikapcsolva felmásztunk a nyeregbe, egészen a Hosszúhegy kezdetéig. Itt dobtunk egy balost, majd a Kevély tövében vezetõ kéken kerestük a felvezetõ utat. Emlékeim szerint a második úton kellett felmenni, de a jelzés színére nem emlékeztem biztosan. Azt persze emlegettem, hogy tekerhetõ végig ez az út. Az visszont olyan meredek és kanyargós lett, hogy csak na. Igen, ez a sárga jelzés volt, elnéztem az elágazást. Felvitt a barlanghoz, ahol éppen valami orgia készült, mert bömbölt a zene, égett tûz, és villogtak a fények. A mulatozó barlanglakóktól megkérdezve, hogy merre van a Kevély-nyereg, egy "azmi"-n és egy "nemtom"-on kívül sok segítséget nem kaptunk, de közben kiszúrtuk a jel folytaását, ami szintben haladt tovább némi famászással megtoldva. Nati kérdezte tegnap, hogy voltak-e lányok fent, de hogy õszinte legyek, már arra sem emléxem, hogy hányan voltak, nemhogy egyáltalán emberek voltak-e? Szóval némileg megviselte társaságunkat ez a plusz szívatás, ami miatt Rás majdnem olyat mondott, hogy... De szerencsémre visszafogta magát.
A Kiscell 60-on is ugyanott volt az ellenõrzõpont, fent már nem kellett keresgélni, kilõttük a lámpákat. Abban a pillanatban vaksötét lett. És éjfél. Egy kis tûz parázslott az õrök mellett, megkaptuk a pecsétet, felraktam a lámpámat, jó reggelt kívántunk, és nekiveselkedtünk az utolsóelõtti lejtõnek. Itt kezdett Lens lámpája haldokolni - szûkült a fénye, próbáltunk vele kicsit takarékoskodni, hiszen már kb 4 órája világított. Pilisborosjenõre veszett gyors tempóban viharzotunk be egy köves úton, ahol sajnos nem túl jól igazodtunk el, nem találtuk az utat a Köves-bérc lejtõjéhez. A végeredmény egy Üröm tábla lett, ahonnan a 11-es (?) úton visszamentünk a téglagyár fele, és megkezdtük a Duna maratonról olyan jól ismert tépõs lejtõ megmászását. Nem a kerékpár jelzésûn, hanem a kék vonal túristajelen másztunk felfele, helyenként tolva, majd végül egy lámpával sötétben némán botorkálva egymás mögött, saccolva a távolságokat, hogy ne menjünk egymásba. Jó hosszú volt. Annál is hosszabb. Naná, mert ez nem kék, hanem zöld volt. Jóval nyugatabbra levõ hegyre jutottunk, itt is volt valami futó gyerek, némi közös fejtöréssel rájöttünk, hogy innen szintben a Csúcs-hegy mellett vezet az út, és pillanatok alatt a Virágos nyeregben voltunk. Rás itt már úgy haladt, hogy a mi fényeink alapján tájékozódott, mondjuk ezeket megelõzõen meg mi voltunk fényparaziták. ;D
Kiabáltunk, kurjongattunk, sehol az ellenõrzõpont. Haladunk befele a rétbe, és egyszercsak belebotlunk öt (5) pecsétõrbe, akik egy halovány parázs körül ALSZANAK (!). Szép dolog. Mi itt tekerünk lassan 20 órája, és agyilag már mindenképpen fáradtan még keresgélnünk kell egy pecsétet a szénakazalban, hogy némi képzavarral éljek.
Nagy nehezen elõvadászták a pecsétet, majd indultunk volna Pesthidegkútra a kék L-en, ha sikerült volna Viktornak nem mellélépnie, és jól sípcsonton vágnia magát a pedállal. A fájdalomtól fetrengett vagy öt percig, még jó, hogy nem tört el. Ekkor gondoltunk csak bele, hogy mi lett volna, ha valahol "beljebb" törik valamink el, vagy esünk egy brutálisat. Hálát adtunk, majd szép öreguras tempóban közös fényekkel elértük az elsõ házakat. A fõúton Rás úgy döntött, hogy már csak egy kis sprint tudja feléleszteni, ezért Dobogókõig
(Dobogókõt már rég elhagytuk ez itt Pesthidegkút+Hûvösvölgy kombó volt 
)(emelkedõ) nyomtuk.
A villamosnál senki, a lépcsõn fel, állomás környéke senki. Átmásztunka síneken: senki. Utolért egy futó, majd nagy nehezen valami sportcsarnokban megtaláltuk a végsõ pontot.
Hajnali három óra.
Aki azt hiszi, hogy ezzel vége, az elfelejti, hogy innen az embernek még nem lenne szabad abban hitben leledzenie, hogy célba ért, mert valahogyan haza kell jutni. Volt persze zsíroskenyér, meg szörp (víz NEM!), de kint már nagyon hideg volt. Na meg bent is, mert két hatalmas ablak is nyitva volt. Viktorért már jötek autóval, elköszönt, mi még pihentünk volna egy keveset.
És ez volt a hiba. Pillanatok alatt fázni kezdtünk. Rás ülve-remegve el-elaludt, én járkáltam, csak azért bírtam ki. A vonat ilyenkor még nem járt, apámnak fogalma nem volt, hogy autóval hogyan jutna fel hozzánk (vidékiek volnánk), végül a Moszkvára beszéltük meg a találkát.
Ha valaki esetleg ott akarna aludni, lenne rá lehetõség faházakban, saját cuccal, amit a célba, vagy Nagymarosra szállítanak. Javaslom a pokrócot, hálózsákot, és egy plusz adag MELEG ruhát. Megéri. Mi nem számítottunk arra, hogy ennyire sokáig tart, bár mentségünkre legyen mondva, nem számoltunk semmit sem elõre.
Négykor csörgött a telefon (már össze kellett cserélni a sim kártyáinkat, mert merültek az aksik), hogy indulhatunk. Egy benzinkútnál megálltunk melegedni, hála égnek ezek 24 órán át nyitva vannak, és fûtenek is rendesen. Öt perc alatt feléledtünk, és nekiveselkedtünk a kormányra és pedálra fagasztó lejtõnek. Jó harmiccal tudtunk menni, majd a Moszkván apám ránkkiabált, hogy merre van. Ha nem teszi, fene tudja, hogy észrevesszük-e ilyen aggyal.
Kerekeket, meg az ülést kiszedtük - kellett némi segítség - és a meleg autóban a Keletiig még beszéltünk, mint a vízfolyás, aztán csendesedtünk. Rást elnyomta az álom, ahogy felolvadtunk, de engem is csak az tartott ébren, hogy látom a napkeltét.
Gyömrõn a fürdésnél olyan mocsok jött le rólam (gondolom nem csak rólam ;D), hogy sokáig fekete löttyöt töröltem egyes testrészeimrõl... A vacsorából ebéd lett, de elõtte még reggelizünk és aludtunk. Hét körül dõltünk ágynak, ahol mint akit fejbevágtak... ...egyészen du. kettõig. Finom leves, brassói, és vagy 2-3 liter innivaló fejenként ebédre.
Az állomásra menet egy sánta macskát majdnem elütöttünk kemény 10 km/h-val, de hogy Rás szavait idézzem megintcsak: "Nem baj. Jöjjön. Kimozogja."
Jövõre tuti megint megyünk. Korábban indulunk, gyorsabban megyünk, és nem tévedünk el. Kinek van kedve jönni?
adkettõ miért van az ilyen egyszerre a maratonnal?
Belépés
Felhasználó létrehozása
Lezárt topik
Ugrás az oldal tetejére
