Na persze, az akkuknál általánosságban fontos, hogy különösebb
elektrotechnikai ismeretek nélkül is lehessen biztongágosan kezelni.
Ezért említettem a Li-ionnál a töltõ automatika megépítését,
ill. a gyári kamera akkut a hozzá való töltõvel.
Azt is lehet úgy használni, hogy rányomom és használom (7,2V-nál két led sorosan).
Azt úgy gondolom, akik itt lámpázunk, mindannyian bevallhatjuk, hogy kicsit fénymániásak is vagyunk.
Lehet látni egy leddel is a töksötét erdõben, vagy hárommal, öttel de 20 led is elég lehet.
A szemünk elég érzékeny ehhez.
DE azért koránt sem mindegy, hogy pislogva nézegetjük mit is látunk,
vagy egyszerüen LÁTUNK mert van elég fény szélétõl a széléig és nem kell keresgélni mi az..
Ezeket sorban mind megtapasztaltam régebben, fõleg 20 ledtõl felfelé
de az ma már megfelel egy korszerü 5 ledesnek.
Azóta már van 3 fokozatu jókora fogyasztásu még jókorább fényem 20W fogyasztás körül.
Eleinte kicsivel fölötte, késõbb alatta.
A fényerõ viszont még a legkisebb fogyasztás mellett is bõven elegendõ.
A lényeg az, hogy azt mindíg meglátom, hogy hol tartok akkuval és
azzal együtt, hogy azt az éjszakát még biztonságosan végig világítom,
a következõnek biztosan nem vágok neki annyi töltéssel.
Ezzel szemben ha egy szinten tartja egy elektronika a fényt akkor valamilyen külön
akku állapot jelzõt, (esetleg egy szabályozatlan ledet) mindenképp érdemes bekötni
akku állapot kontrollként.
..vagy egy erre a célra készült feszültség állapot jelzõ elektronikát célszerü beépíteni.
pl ha vki olyan hulye, hogy annak ellenere, hogy tudja 4 orara elegendo a fenye
megis mar egy hete kint koborol a sotetben vele.
osztan egyszer csak votnincs feny.
ne nezzunk mar mindenkit hulyenek!
Az ember többnyire nem "hülye" de fénymániás, feledékeny és felületes bárki lehet.
Ránézünk a fényünkre és még erõsen világít.
Igaz, hogy az elektronika az utolsó elõtti 'cseppjeit' szívja az áramnak, de ez nem látszik olyankor.
De végülis mindent meg lehet oldani különbözõ kijelzõkkel.
Azt ugye nem várhatjuk el, hogy egy bringás minden indulás elõtt rámérjen
az akkura, ha már a li-ion töltéskontrollnál is kizártuk az emberi tényezõt..
Ebben az esetben járhat úgy a "nem hülye" vagyis egyébként nagyon is bölcs de
feledékeny bringás, hogy elindul jó fénnyel és majdnem kimerült akkuval.
A korábban tárgyalt impulzusmentes kimenetü kapcsüzemü szabályzókör jó hatásfoku lehet
de csak akku állapot kijelzõvel biztonságos.
Kis fényerõn lehet takarékos de nagy fényen erõn felül is fogyasztja az akkut.
A fénymániás ember (aki én is lehetnék) biztosan rányomja töksötétben, hadd lássak, addig csak kibírja..
Elektronikával nem feltétlen.
Persze itt nem a saját vagy a Chriss-féle szuper energia pakkokra
és külön szarkszerü technikai felügyeletre gondolok.
Ha valaki komolyan felkészül azt nem érheti meglepetés!