Ez nem éppen fejlámpa. Tényleg elég beteg. Kézben megtartani is sok.
Kollégám vett egy Ledlenser M17R kézilámpát. Egy LED, 850 lumen, szélesen fókuszálható optikával (kis ponttól a hatalmas körig). Ránézésre úgy tűnt, hogy van benne reflektor és lencse is. Tegnap kerestem róla fórumokban, úgy néz ki több évvel ezelőtti kiadású LED van benne. Csináltunk egy összehasonlítást a Lumicycle Explorer-el, amiben 3db CREE XM-L U2 Cool White LED van (ez sem a legújabb). Azonnal látszik, hogy a Ledlenser egy nagyon határozottan lehatárolt, egyenletesen megvilágított kört rajzol, ahol az összes fény ebbe koncentrálódik. Bár vannak halványabb körök is ezen kívül, de nem jelentős. A Lumicycle optikájának a kilépő felülete nem sima (ahogy a képen is látszik), szórja a fényt. A fényfolt úgy néz ki, hogy középen van egy erősebb folt majd kifelé fokozatosan halványodik, ez eléggé megnehezítette az összehasonlítást. Az is látszik, hogy a Ledlenser fényének nagyon rózsaszínes beütése van, a Lumicycle fénye sokkal természetesebb fehér. Ez is nehezítette az összehasonlítást. A legkisebb fényfolttal a Ledlenser nagyon sokkal fényesebb volt, hasonló méretű fényfolttal mint a Lumicycle, a Lumicycle volt minimálisan fényesebb. Azt nem értem, 3 legalább ugyanolyan, vagy inkább erősebb LED, hogyan nyújthat ilyen teljesítményt? Azt gondolom, hogy egyrészt túl sok fény jut oldalra, másrészt a tükrös-lencsés megoldás a határozott helyre koncentrált fénnyel sokkal hatékonyabb. Lehet ez a magyarázat? Szeretném megcsinálni a beamshot-okat, amiről szó volt még tavaly. Az autóm tompítottja (H7), Lumicycle (eredeti XM-L U2 LED-ekkel), Lumicycle (XM-L2 U2 LED-ekkel), Ledlenser.
freddyke módosította - 2014. március 07. - 21:26

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére






