Akkor mielõtt elutazom megpróbálom dióhéjban (lehet, hogy kókuszdióhéj lesz

A Bálványig kb. 30 km végig emelkedik, de egy egy szakaszt leszámítva nem vészes. Itt lehetetlen eltévedni. Azután jött a fekete leves az út ugyan elkezd lejteni de mást se csináltunk mint a térképet bújtuk folyamatosan. Ha ez tényleg verseny és nem teljesítménytúra azaz számít az idõ, akkor a szervezõknek nagyon ki kell szalagozni a pályát, hogy tudd merre kell menni. Abban Balibával megegyeztünk, hogy anélkül és helyismeret nélkül elég nehéz lesz jó idõt futni. Szal közben legurultunk egy völgybe ahonnan fel is kell majd tekerni Bánkútra, ez a szakasz a völgybõl sokkal keményebb volt mint az elsõ 30 km. Csak reménykedünk benne, hogy rossz irányba mentünk! Vagy tényleg a kék L és utána a kék jelzésen kell feltekerni (tolni)? Ha igen akkor ez megtizedeli majd a mezõnyt. Ismét Bánkúton innen gurulás lefelé néha kicsi emelkedõ de észre sem fogod venni! Leértünk a limitpontig ha valóban 5 óra a szintidõ akkor lehet, hogy el sem indulok/lunk. Itt egy kicsit levágtunk mert nem találtuk meg az erdei utat ezért az aszfalton majd egy igen meredek ösvényen gurultunk Répáshutára. Répáshuta végétõl kamikaze pilóták és öngyilkos jelöltek elõnyben. Az út többé kevésbé egybefüggõ kõ amit az erózió azért rendesen tönkretett. Jössz lefelé 40-el (az utolsó amikor meg mertem nézni a km órát) görcsösen szorítod a kormányt, szétráz az út és csak a túlélésre játszol! Ha leérsz nagyon fogod élvezni, hogy épségben vagy de biztosan megkérdezed magadtól, hogy mit is csináltál. Végülis élveztem de azért visszagondolva nagy felelõtlenség volt így lejönni. De lehet, hogy csak én vagyok beszari! Végülis eljutottunk a Hosszú völgybe ahol valszeg megtaláltuk azt a csapást amit követnünk kellett volna de nem akartunk kísérlezeni mert kezdett sötétedni. Elindultunk vissza Egerbe de még fel kellett tekerni a Büdös kút tetejére onnan viszont egy jót gurulhattunk az aszfaltútig és onnan vissza Egerbe Felsõtárkányon keresztül. A teljes távot így megint nem tekertük végig de este nem akartunk a sötétben kóvályogni. A vége 96450 m lett. A 100 km az szerintem/tünk nem könnyû igaz, hogy sok a lejtõ de azért van hová feltekerni. Reméljük a versenyen már tényleg végig tekerjük, de ismétlem ahhoz a pályát egyértelmûen ki kell jelölni. Ha lesz ideje akkor Baliba is biztosan leírja majd, hogy õ hogy látta!
MÁS
Szerintem mindenki aki szeretne legyen csapat vagy egyesületi tag. Mi alapján döntjük el, hogy jöhet vagy nem? Hogy milyen bringája van? Akkor mivel a Team ötlete az én fejembõl pattant ki igaz akkor még "Bikemagfórum Team"-nek hívták amit azután Paraferee változtatott "Bikkmakk Fórum Team"-re majd a következõ levlében már "BMF Team"-et ír! csak azok lehetnek tagok akiknek Caprine Boomer-jük van ;D ;D ;D. (Csak vicc volt! ) Igen kis csapat lenne! :'( Szal szerintem mindenki lehessen tag. A cél, hogy minnél többen legyünk, hiszen egy dologban azonosak vagyunk, szeretünk bringázni és ez épp elég. Nem fontos, milyen a bringád, a sisakod, hogy milyen szakágat ûzöl! Ha valaki nem való a csapatba idõvel úgyis lemorzsolódik.
Apropó egyesület, miért is akarunk egyesületet!? Nekem elég, hogy a BMF Team tagja lehetek. Mitõl lesz nekem jobb ha egyesületi taggá válok? Én ezzel várnék, amíg a CSAPAT összeáll és mûködik, majd ha már kinõttük az informális keretet akkor legyen egyesület.
Bruce: Megismerni úgy tudjuk egymást, hogy találkozunk a Bükk maratonon, ahol végre felölthetjük a BMF Team polót.
Bocs ez tényleg hosszú lett de ez egy hétre való!
Zöldfülû