Örülök, hogy sokan jöttek haza jó szájízzel. Én sajnos nem. Nagyon-nagyon nem. Íme az én verzióm:
Családostul mentünk, azzal, hogy a feleségem, a két gyerkõc és én is indulok a versenyen. A „Gyerekversenyek: 10:00 – 17:00” kiírás kicsit bizonytalannak tûnt, de reméltük, hogy nem lesz átfedésben a felnõtt versenyekkel, vagyis el tudjuk õket is indítani. 10 körül érkeztünk a helyszínre. A helyszíni nevezést bonyolító hölgy nem tudta, mikor lesz a gyerekverseny, és azt sem, mi lesz a táv. Elhangzott 600 méter, az is, hogy lesz egy délelõtt, és még egy délután - de látszott, hogy igazából nem tudja, találgat. Nem volt egy asztal, amire ki lett volna írva „információ”, ahol lehetett volna kérdezni, és válaszokat kapni. Ez hiba, morogtam magamban. 11 elõtt 3 perccel sikerült elkapnom egy szervezõt, kérdeztem a gyerekversenyt. A válasz: 11:30-kor indul. Nagyszerû, indultam vissza az autóhoz, készülõdni. Na ebben a pillanatban (~10:58) mondták be a hangosbeszélõn, hogy a gyerekverseny 11-kor indul. Mi????? Gyorsan elkaptam a mikrofonos embert, õ a fõszervezõt, a fõszervezõ megkérdezte, mennyi is most az idõ? 10:58? – Ja akkor 11:30-kor lesz – módosított a mikrofonos ember. (Mint megtudtam, a kavarodás oka az volt, hogy az elõzõ nap kitûzött pályát kedves emberek áttûzték – OK, érthetõ, hogy a kapkodásban, újrajelölés intézésében kicsit elkavarodtak.) A gyerekverseny rendben lement. 4 km volt, a 8 és 10 éves gyerekeimnek kb. megfelelõ nehézségi fokú és hosszúságú – de szerintem 4 éves gyerekeket nem lett volna szabad erre kiengedni. A picik becsületére szóljon, hogy megcsinálták. Volt egy kis baleset, nem láttam, pontosan mi történt, de azt hiszem senkit sem lehet hibáztatni érte. A 8 éves fiam futott be elsõként, a 10 éves lányom másodikként – örültünk és büszkék voltunk. A verseny után állapították meg a korosztály-kategóriákat – kicsit szokatlan, de végülis érthetõ, mert az utolsó pillanatban derült ki, kik indulnak. Két kategória lett, egy a 4-6, és egy a 7-14 éveseknek. Az elsõk egy gigantikus, a másodikak egy közepesen nagy doboz Lego Duplo-t kaptak díjként. Szép és drága ajándék, csakhogy a doboz oldalán ott az ajánlás: 2.5-5 éves korig – ez már nem annyira passzol a 7-14 éves korosztályhoz. No mindegy, örülünk. Aztán késõbb újra összehívták a gyerekeket, a nem helyezettek is kaptak ajándékot, a sebesült kapott fájdalomdíjat és az elsõk (a másodikak-harmadikak már nem) újabb ajándékot. Ez már nyilván improvizáció volt. A 8 éves fiam a Béres vitamonokon túl egy felnõtt méretû pólót is kapott. Kapufa, de értékeltük a gesztust.
1 elõtt fölsorakoztunk a rajthoz. Nem emlékszem hajszál pontosan, hogy mikor hangzott el, hogy csúszás lesz, de ha 1 elõtt, akkor biztosan nem sokkal elõtte, mert már a GPS loggeremet is beindítottam. Fél óra csúszást jelentenek be – a fenébe, akkor viszont éhes vagyok. No mindegy, nem tudjuk mi a baj, de hát elõfordulhat az ilyen. Innentõl nem emlékszem, hogy pontosan mikor mi történt, de az biztos, hogy még 1x fölsorakozott mindenki, és akkor is csak a kitûzött indulási idõhöz nagyon közel fújták le a rajtot. Terjedtek a hírek, találgatások, végül bemondták, hogy nem jött meg mentõautó, amire pedig 1.5 hónapja szerzõdést kötöttek, anélkül pedig nem lehet versenyt indítani. Aki akarja visszakérheti a nevezési díjat, túra lesz a verseny helyett. Óóóó a fenébe, de kár. Azt már csak magamban morogtam, hogy szép, hogy 1.5 hónapja szerzõdtek, de vajon tegnap rátelefonáltak-e a mentõsökre? (Lehet, hogy rátelefonáltak, nem tudom.) No mindegy, azért elindulunk, gondoltuk, azért bringázunk egy jót, úgysem helyezésért jöttünk. Viszont a gyerekek már kezdtek nyûgösek és éhesek lenni – 1-kor még simán ott lehetett volna hagyni õket, de két óra várakozás után még tovább váratni õket már necces volt. Úgy volt, hogy a feleségem úgyis csak a rövid távon megy, na akkor én is csak a hosszú táv nagy körét csinálom meg, annyit talán még kibírnak, gondoltuk. (Kibírták, fõleg, hogy még annyit sem mentünk, lásd alább.)
Végül elindultunk. Lassú rajtról volt szó, leghátulról indultam. A lassú rajt ellenére látszott, hogy az eleje rendesen meglódult. A faluba beérve az elejét már nem is láttam. Szépen sorban egyesével elõztem az elõttem haladókat, de mindig volt elõttem valaki. Aztán kanyarogtunk a faluban szûk ösvényen, patakon keltünk át, és fölhajtottunk a szõlõhegyre. Kicsit furcsálltam a dolgot, mert úgy emlékeztem a pályaleírásból és a mûholdas térképbõl, hogy a hosszú táv elsõ köre szinte végig erdõben megy. Aztán az is kezdett furcsa lenni, hogy fogynak elõlem az emberek. De még mindig nem fogtam gyanút, hiszen végig a jelzéseket, nyilakat követtem, amik elég sûrûn voltak kitéve. Aztán egyre jobban csodálkoztam, hogy még mindig nem jön az árnyas erdõ? Meg hogy ennyire lemaradtam volna? Aztán beértem megint a faluba. Nem értettem a helyzetet. Sok helyen voltak rendezõk, kérdeztem, merre megy a hosszú táv az erdõbe? Nem igazán értették a kérdést. Vagy nem tudtak válaszolni, vagy ellentmondó válaszokat adtak. (Utólag már értem, miért.) Kerengtem a faluban, megindultam valahol kifelé, kérdeztem, ment-e erre egy halom bringás ("nem"), visszafordultam kérdezõsködtem. Aztán egy 15-20 fõs csapat verõdött össze, egymást, a rendezõket és a falusiakat kérdeztük, merre kéne mennünk. Senki nem értett semmit. Kóvályogtunk a faluban, elkezdtük nézni a térképet, valaki a GPS-ét tanulmányozta, mentünk jobbra-balra, oda-vissza, kérdezõsködtünk, teljes volt a tanácstalanság. Az kiderült, hogy ha a jeleket és a jószándékú segítõk szavát követjük, akkor mindjárt befutunk a célba - na az biztos nem stimmelt, hiszen még alig mentünk. Egyszer meguntam, és azt hittem, értem, hol vagyok és elindultam kifelé a faluból. Aztán rájöttem, hogy nem jó, ugyanott megyek föl a szõlõkbe, mint már korábban is. Ekkor elegem lett. Meleg is volt, az a kör a szõlökben nem volt lelkesítõ, egy csomó idõ elment a kerengéssel, a gyerekekhez is vissza kéne már menni – mentem arra, merre egy jószándékú szervezõ mondta, hogy a hosszútáv vezet – vissza a versenyközpontba. Összesen 20km-et tekertem, többnyire a szõlõkben a tûzõ napon, és vagy 20 percet kóvályogtam össze-vissza a falu környékén az utat keresve. Ekkor mondtam azt, hogy hiába nagyon kedvesek a szervezõk, hiába látom rajtuk, hogy a szívük-lelkük kitették, ez csõd a köbön, ehhez már nem tudok jópofát vágni, visszakérem a pénzt.
Utóbb a térképet tanulmányozva, és a falun autóval végighajtva állt össze a kép: _valószínûleg_ szétszakadt a mezõny a "lassú" rajt után, és valaki, aki a falu utcáján a leszakadó bolyt vezette, nem látta már az elõtte haladókat, látta viszont a táblát hogy „Jobbra” – és befordult jobbra. Mi meg utána. Ezzel a rövid táv körének második felét kezdtük meg, és innentõl esélytelen volt, hogy helyismeret nélkül ott a helyszínen megértsük, miért nem találjuk a pályánkat.
Két súlyos hiba történt: a lassú rajt nem volt lassú, szétszakadt a mezõny. A második, hogy nem állt egy rendezõ a „Jobbra” tábla elõtt, aki szólt volna, hogy "ide ugyan az van írva, hogy jobbra, de majd csak akkor menj jobbra, ha másodjára jársz itt, most nem jobbra, hanem egyenesen!" Én készséggel elhiszem, hogy igazából lett volna ott rendezõ-segítõ, csak már nem bírta a 2 órás hiábavaló ácsorgást a tûzõ napon. De ez rajtam, és a velem együtt eltévedõkön nem segített. Így aztán nekem nem volt se verseny, se jó bringázás.
És akkor még pár dolog, amivel a szervezõk remélem tudnak mit kezdeni:
A gyerekek imádják az érmeket. Egy 100Ft-os érem többet jelentett volna, mint az iszonyú drága Lego. (Fõleg, ha korban nem passzol a Dupló a tizenévesnek.)
Ha valahol önmagát metszi a pálya, ott 10x-es biztonsággal kell szervezni.
Az útjelzõ tálácskára is rá kell írni, hogy rövid, vagy hosszú pálya. Nem árt, ha ez a rajtszámokon is látszik, hogy a segítõk is könnyebben tudjanak segíteni.
Nem elég, ha a segítõk annyit tudnak, hogy a „aki errõl jön, azt arra kell kell küldeni”, mert akkor egy eltévedt emberen már nem tudnak segíteni.
Kell egy információs asztal, egy hely, ahol megmondják a tutit.
És egy szubjektív dolog: gyönyörû a táj, de ez a dûlõk közötti bringázás nem az igazi. Szerintem a rövid táv útvonala (szinte végig napon, szinte semmi erdõ) tiszta szívás. A feleségem is kiállt a fele táv után. Ha a szervezõk a sok bátorítás nyomán jövõre is megrendezik a bulit, akkor én meghitelezem nekik, hogy tanulnak a problémákból még jobban odafigyelnek, és hibátlanul megcsinálják a versenyt, még akkor is, ha minden összeesküszik ellenük. De könyörgöm, ne az egész rövid távot a szõlõk között!
Belépés
Felhasználó létrehozása
Ugrás az oldal tetejére
