Egymást úgysem tudjátok meggyõzni, hogy hogy jobb "verni" ;D
Üdvözlünk a Bikemag Fórumon!
Fórumunk bejegyzéseit regisztráció nélkül is olvashatod, ha hozzá kívánsz szólni a fórumhoz, kérjük regisztrálj!Jelentkezz be Regisztrálj
Kormánycsapágy
Indította
Andix
, 2002. június 28. 07:45
#41
Írta 2002. július 03. - 11:25
Szép látni mindezt, de az anyázás nem tartozik éppen a témához, miért nem mentek el inkább bicózni, ahelyett, hogy kiütitek egymás fejcsapágyának csészéit. 
Egymást úgysem tudjátok meggyõzni, hogy hogy jobb "verni" ;D
Egymást úgysem tudjátok meggyõzni, hogy hogy jobb "verni" ;D
#42
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 10:53
vendég__*
Eszem ágában nem volt hülyézni, csak visszaütöttem.
Idesztova 10éve bringázom és ezzel együtt szerelek is. Ezen kivül egy kerékpár szerelõvel sem találkoztam aki kivülrõl ütné ki a fejcsapágy csészéit, pedig ismerek nem egy szerelõt.
Mellettem szól még az is, hogy ha megnézitek akár melyik szerszámkészitõ cég kiütõ szerszámát, látható mindegyik úgy müködik, hogy belülrõl üti ki a csészét, mivel igy a legkissebb a sérülés.
És úgy érzem hogyha valaki azt magyarázza, hogy kivülrõl kell leütni egy kormánycsapágy csészét az olyan mintha azt mondaná, hogy kalapáccsal üssük le a hajtókart vagy , hogy csavarhúzóval lazitsuk ki a monoblokkot.

#43
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 10:35
vendég__*
#44
Írta 2002. július 03. - 10:32
Érveket és ellenérveket (technológiai és anyag-szerkezettani adatokat) várunk, nem anyázást! A vita egyébként érdeklõdésre tarthat számot, de ne arról szóljon, hogy ki hülye, meg ki hülyébb! Érveket, tényeket! Hajrá!
U.I.: de most ne az jöjjön, hogy "õ kezdte"!

#45
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 10:28
vendég__*
Örülök, hogy megint kapok a pofámra és, hogy pont tõled ez külön megtiszteletés.
- A kimondottan Fejcsapágy csésze kiszedésre készített célszerszán is úgy müködik, hogy BELÜLRÕL kell vele kiütni a csészét.
- Semmivel nagyobb rombolást nem végzel azzal, hogy belülrõl ütöd, sõõõõõt
- Jól viselem ha lemarháznak, de ezt egy olyan szakmai géniusztól mint Te nehezen nyelem le, és ami meg a kitiltást illeti, téged már akkor nagyon rég letiltottak volna.

#46
Írta 2002. július 03. - 10:24
gyaci: attól, hogy valaki "setét", nem feltétlen "kell" kitiltanom...
bocs...
PéeF
bocs...
PéeF
#47
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 10:06
vendég__*
nagyon bölcs vagy és megfontolt, meg éppen tök hüje is. ez magában nem is lenne probléma, ha nem hintenéd itt széjjel a tudatlanságodat.
ha belül ütüd a csésze peremét, akkor szépen elcseszed az illesztõfelüleletet és az illesztõkúpot.
ha eszed lenne, akkor nem engem küldözgetnél a szervízbe, és ha olvasni is tudnál akkor tudnád, hogy FÁVAL kell kintröl ütögetni a csésze alsórészén körbe-körbe.....
bazze para mér nem tiltasz ki ijen sötéteket??

#48
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 09:25
vendég__*
Egy kis szakmai segitség gyacinak: a csésze belsõ peremét kell ütni kivételkor, azt ami a fejcsõben belûl van, ott meg nincs túl sok festék. Ha te eddig úgy szedtet ki a csészéket, hogy kivül verted akkor inkább vidd szervízbe a bringádat.
#49
Írta 2002. július 03. - 08:45
Persze, hogy tart a headlock, ezt nem kétlem. De ennek csak akkor van jelentõsége, ha törik a villanyak. Ezt sztm egy CrMo villanyaknál nagyon ritka, hiszen 2-3 centit lóg csak ki a homlokcsõbõl. Az alu más... De akkor van igazán gáz, ha a teló vállából törik ki a villanyak, ilyenkor már a headlock sem segít...
#50
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 07:18
vendég__*
FSA Xtreme:
Nem akarom bántani -de fogom-, mer szerintem az FSA remek cuccokat csinál, de hogy ezt a fejcsapágyat nem találták el 100%-osra az tuti.
1. már a dió berakásakor probléma volt, mivel mint kiderült egyszer szerelendõ a cucc. beraktam, megnéztem hogy jó-e a stucninak (nem volt jó, vágni kellett a nyakból) , kivettem, erre gumi ami összetartotta elszakadt......
2. a befõttes gumival tuningolt verziót visszahelyezve kezdõdtek a problémák, az istenért se akart már beleharapni a nyak anyagába.....X-edik próbálkozás után úgy-ahogy sikerült
3. a hasított beálló gyûrû és a mûanyag porvédõ kupakok nagyon-nagyon jó 5letnek tûnnek, de nagyon-nagyon felesleges és láma 5letek. eleve a megjelenésükben se bizalom gerjesztõek, igen vékonyka mind2. a hasított gyûrûnek szerintem elég egy rosszul elvégztett sóhaj, és máris széttörik. ráadásul hiába a porvédõnek, meg a kompaktul tervezett háznak, sõt, a Setlaz kormánycsapágyvédõnek, beázott. a múltkor mikor szétszettem, szépen rozsdáska volt a csapágyak belsõgyûrûje.
4. az alsó múanyag porvédõ széhasadt magától, mikor szétszedtem, akkor szembesültem ezzel a ténnyel.
5. a csapágyak nagyon lazán vannak illesztve a csészékbe, gyerekjáték véletlenül is kiszedni õket.
6. bár ez még nem bizonytott, de 1,5év alatt (5év gari van rá!) valami elkezdett benne kopogni forduláskor. ugyanis a roox kormánycsapival ellátott ruckusban semmi se kopog, pedig uaz a villa és kerék van benne.
ennyi

#51
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 07:06
vendég__*
headlock értelme:
behúzód a headlock-ot, ettõl egy húzófeszültséget viszel be a villanyak irányában. ez a peremek (stucni, alátétek, villanyak, kormánycsapágyak, headlock kupak, headlock alsórész) mentén ébredõ súrlódó erõ miatt "összetartó erõ" is lesz, mert már nagy mértékben megakadályozza az elfordulásokat. ezek után behúzod a stucni csavarjait, ez a villanyak stucni alatti részén szintén súrlódó erõt fejt ki, de ettõl még a húzóerõ, amit a headlockkal vittél be ott marad! tehát egyszerre két erõ is tartja az egészet, ami szimplavállasoknál igen üdvös, duplavállasoknál meg max.biztonság (mivel nem is létezik más megoldás).

#52
vendég__*
Írta 2002. július 03. - 06:59
vendég__*
Ja-ja, mire ideértem megelõztek. Szerintem max a Head-Lock -oknak van némi "biztonsági" szerepe, de nem sok, lényegük az egyszerüségükben rejlik.
A másik a csésze kiütés. Nem kell fa margaság, nyugodtan lehet használni egy régi nyeregrudat vagy akár kormányt is erre a célra!
persze nem muszáj a fa, jó a fém is, de akkor el lehet felejteni a késõbbi eladást (legyön a festék öcsém...) és esztétikailag is romboló hatású lesz.
#53
Írta 2002. július 02. - 23:34
....Gabo nem tom te az Fsa gyarban dolgozol vagy miert veded annyira..
Itt arrol van szo hogy nekem csap.beallitas kozben szetesett pontosabban megalt ugy , hogy alkalmatlan volt a harom kis vacak bizbaszt / amit egy hajgumi feleseg tart egyben
/ ..szal meg sem mozdult az egesz ..erre mondtam hogy nevetseges. maga a csap.haz es a csapagyozas biztos elment volna egy darabig de nem fektettem bele tobb bizalmat ..
+ ha mar itt tartunk nekem sosem sikerult ugy beallitani hogy OK legyen vagy logott , vagy szorult ugyanis ha hatso kerekre allitod a gepet ... jobbra balra dontogetve a kormanynak magatol kell menne .Ha nem ,az mar azt jelenti hogy szorul a csapagy ...
mindenesetre koszi hogy annyira hulyenek neztel hogy a kormanycsapagy beallitasat bekormolted..a segito szandek plusz pont
Az lehet hogy volt figyelmezteto az alu villakra .. abban az esetben el is van nezve ..de hogy annyira ne szerete hogy meg is all teljesen az figyelmeztetes ide figyelmeztetes oda.. furcsa lenne ..
esetleges felre ertelmezesek szerintem EN miattam van, mivel fogalmazasbol sosem voltam jo:) + szeretek tomoren roviden irni ami neha hatrany.. szal .. ha ebbol van kavar akko 1000bocs
Itt arrol van szo hogy nekem csap.beallitas kozben szetesett pontosabban megalt ugy , hogy alkalmatlan volt a harom kis vacak bizbaszt / amit egy hajgumi feleseg tart egyben
+ ha mar itt tartunk nekem sosem sikerult ugy beallitani hogy OK legyen vagy logott , vagy szorult ugyanis ha hatso kerekre allitod a gepet ... jobbra balra dontogetve a kormanynak magatol kell menne .Ha nem ,az mar azt jelenti hogy szorul a csapagy ...
mindenesetre koszi hogy annyira hulyenek neztel hogy a kormanycsapagy beallitasat bekormolted..a segito szandek plusz pont
Az lehet hogy volt figyelmezteto az alu villakra .. abban az esetben el is van nezve ..de hogy annyira ne szerete hogy meg is all teljesen az figyelmeztetes ide figyelmeztetes oda.. furcsa lenne ..
esetleges felre ertelmezesek szerintem EN miattam van, mivel fogalmazasbol sosem voltam jo:) + szeretek tomoren roviden irni ami neha hatrany.. szal .. ha ebbol van kavar akko 1000bocs
#54
vendég__*
Írta 2002. július 02. - 23:03
vendég__*
Fel sem vetõdött bennem, ezek szerint én sem vagyok egyértelmü.
Úgy érzem, hogy valóban lehet valamennyi "merevitõ" szerepe, da ha belegondolunk egyszerübb a használata mint a hagyományos körmös dió vagy akár a conix (ami még tökéletlen is).

#55
Írta 2002. július 02. - 22:59
tegyük fel a nyak a vállnál vagyis a tövénél törik el én szerintem ha törik ott törik.
namármost ha még most sem érthetõ akkor hagyjuk.

#56
Írta 2002. július 02. - 22:56
jó rendben akkor rosszúl magyaráztam.
de azért azt nem gondolhatjuk, hogy egyszerûen ennyi a funkciója hogy nehogy elhagyjuk a stucnit.

#57
Írta 2002. július 02. - 22:53
én annyiban maradnék, ahogy már elhangzott a headlock esetében nem véletlenül van fémbõl a kupak hiszen én úgy használom hogy beállítom a dolgot stucni rögzít maj jól megtépem a kupakot. a másik azt kéne tisztáznunk hol törik el a villanyak ha eltörik.
#58
vendég__*
Írta 2002. július 02. - 22:53
vendég__*
Tényleg nem kötekedésbõl, de függetlenül a vállaktól, ha a stucnit rángatom, akkor az elhangzott elmélet szerint eltöröm a nyakat csak épp a felsö váll fölött, vagyis ugyanott vagyok.
#59
Írta 2002. július 02. - 22:49
dehogynem.
dehát azért az teljesen más helyzetet teremt hiszen ott még van plusz két "nyak" alul falül megfogatva.

#60
vendég__*
Írta 2002. július 02. - 22:45
vendég__*
Nem akarok senkit se megsérteni, de a szakmai tudásuk néha eléggé hézagos.
És akkor egy kérdés: Ha duplavállas villát használok, teszem fel headlock nélkül akkor nem azt a részt rángatom csak amit a stucni fog??

Belépés
Felhasználó létrehozása

Ugrás az oldal tetejére