Igen, olvastam. Egész jól összefoglalja a lényeget, amivel eddig is tisztában volt nagyjából az, akit foglalkoztat a téma; sajnos, akit nem, az a könyvet sem veszi majd a kezébe.
Alapvetõen azt kellene eldönteni, hogy mi a cél, mit szeretnénk elérni. Ha ez megvan, akkor azt, hogy milyen idõtávon. Ha ez is pipa, akkor meg kell határozni, milyen eszközökkel, meddig mehetünk el a célok érdekében. És persze nem utolsó sorban, hogy ki az a "mi", és ki kért meg minket erre. Az "emberiség" ugyanis, mint olyan, nehezen definiálható, ha eltekintünk az antropológiai meghatározástól. A könyvben olvasható tanácsok mindenképpen hasznosak, és betartandók, de ahhoz, hogy ezekkel eredményt lehessen elérni az kellene, hogy 1980-at írjunk, és a nemzeti alaptanterv szerves része legyen a környezetvédelem. Abban nagyrészt egyetértenek a tudósok, hogy radikális változásokra van szükség, ha azt szeretnénk, hogy 200 év múlva is élhetõ körülményeket találjon az erre járó teherufó. A radikális változásokhoz viszont közös akarat, és minimum autokrácia kell, és az nincs, és nem is nagyon lesz, ahogy most kinéz. Demokrácia, hedonizmus, individualizmus jellemzik egyre inkább a társadalmakat, márpedig így a radikális változásokat elfelejthetjük. Talán pesszimista vagyok, de érzésem szerint a problémát rajtunk kívül álló tényezõk fogják megoldani.
"...hogy tudsz-e kegyelmezni, Úgy ahogy neked soha soha senki
S ha igen, hát jó leszel annak, Aki hagyja magát, mások is hagynak
Majd mindig, s Te ott állsz szelíden Hajnalban az utcán, és jól esik minden"