Nagyon köszönjük a sok-sok képet. Jó nézegetni õket és nagy élmény, amikor megtalálom magam rajtuk.
Ez a verseny az egyik kedvencem. A csapatunknak nagyon nagy élmény. Itt még jobban összekovácsolódtunk, jobban megismerjtk egymást. Majdnem 2 teljes napot vigyorogtunk, szenvedtünk együtt.
Idén a Száguldó Virágok 15-en voltak fent a versenyen a 21 fõnkbõl. Két csapatot állítottunk ki, egy erõset és egy maradékot, és a segítõink is keményen dolgoztak. Mindenkinek nagy megpróbáltatás volt fizikailag és lelkileg is, de rengeteg erõt kaptunk egymástól és attól a sok buzdítástól, amit minden felõl kaptunk, vígan nyeltük a port rendíthetetlenül.
A verseny hangulata felejthetetlen. Az a sok buzdítás, amit a pályáról és a szélérõl kaptam annyi erõt és lelkesedést adott, hogy még jobban igyekeztem. Az ember a csapatért jobban küzd, mintha magában tekeregne. (Ezért is történhetett, hogy az utolsó körömben úgy siettem már, hogy elterültem egy kanyarban, mint egy béka. Ilyen már vagy 3 éve nem fordult elõ velem.)
Csapattársaim hiába voltak fáradtak, mégsem hagyták, hogy lefektessem a csapatot aludni, hamár ígyis-úgyis utolsók voltunk. Azt mondták igenis, nyomjuk végig becsülettel. Szóval küzdöttünk a 6. helyért is. Ezért aztán amikor az 1. számú csapatunk a dobogón állt, én úgy örültem, mintha mind a 15-en fent állnánk.
A pályán egy szavam nem lehet senkire, mindenki vigyázott rám, de én is elõzékenyen hagytam, hadd menjenek a gyorsabbak.
Jó volt ennyi régi ismerõst újra látni.