Igen, nekem is kicsit furcsa ez a sok elektromos szar a kocsiban, amit extraként feláron kínálnak, mintha például nem tudnám magamtól bekapcsolni az ablaktörlõt, ha esik az esõ.
Biztos, hogy én vagyok az igénytelen, de nekem egy autó mindig is csak haszonállat lesz, amely értem van, és nem én érte. Az egyetlen feladata, hogy 100%-os biztonsággal elvigyen minket a bringáinkkal A-ból B-be.
Éterelmiségi emberként, értelmiségi baráti és családi körrel úgy érzem nem vagyok rászorulva, hogy egy tárgy segítségével határozzam meg magamat a külvilág számára, mint a magyarok zöme.
Vicces látni a panelban 50 négyzetméteren nyomorgó négy felnõttbõl álló haveri családot, akik három helyet foglalnak el autóikkal a ház elõtt, mert a hitelekbõl kinyögött suzukival nagyot lehet ám villantani a munakhelyeken. Soha nem értettem az ilyen szemléletet. De hangsúlyozom, én vagyok a hülye.
Persze Ádi, de van olyan is, mint én, hogy napi 5-6-7 órát töltök autózással. Nekem nagyon jól tudnak esni az extrák. Én csak olyan autót veszek, amiben szó szerint otthon érzem magam. És ha megnézed, akkor az új 7-es bökõkben is már van 200 ezer, pedig csak 2-3 évesek. Szóval van olyan is, aki használja. Én meghülyülnék egy fapados Golfban naponta ennyit ülni.