Belépés
Felhasználó létrehozása
vendég_Charon_*
Ahogy elindultunk, már 22:10-et mutatott az óra, és egyre fáradtabbak voltunk. Itt az eddigi összes eltévedés és aszfaltos pluszkilóméter miatt már kemény 100-on állt a lábunkban és paripáinkban levõ km-ek száma. Amikor elindultunk, iszonyatosan fáztunk, és egyre hosszabb idõt vett igénybe a bemelegedés. Némi mászás után ráfordultunk a zöld keresztre, és mint a lavina szlalomoztunk legfele Csikóváralja fele. Ha jól emléxem a nevére, akkor a Gyopár-forrásnál komoly tanakodásunk volt, mert a jelzés megszûnt, és két lehetséges - jó irányba haladó - út között kellett választani. Az egyiken voltak jelek, de nem olyanok, amilyeneket mi kerestünk, a másikon semmi.
Utóbbin elindultunk. Tök jó volt, mert minden kavics hatalmasnak tûnt, és azért jól lehetett menni - gondolom Rás anyázott rendesen... - de rossz helyre vitt. Egyszer csak kivitt a hegy szélére, és be lehetett látni egészen Csobánkáig, vagy még tovább is a városi fényeket. Na akkor mászóka, illetve továs egy kis ösvényen, ami reményeink szerint felvisz a "jelzett" útra. Gyanúsan sokáig kellett tolni, - tekerni már nem sok erõnk volt itt, fõleg a lelkiek miatt - és térképet nézve se volt sok esélyünk. Az út elfogyott, de olyan 15 méterre azért megleltük az igazit.
Az ellenõrzõponton panaszoltuk a futó srácnak (ez sohasem pihent ???), hogy elhagytuk a zöld keresztet, mire õ:
- Végig azon jöttem, nincs azzal semmi baj...
Nem baj, menjünk tovább. Némi szuflát juttattam a hátsó kerekembe, mert már túl puha volt (megjegyzem akkora tüske volt, hogy a felnit is átszúrhatta volna... :-X)
nost hát igen állítólag 7 körül is lehet már rajtolni bicóval... csak így is a 6os vonattal indultunk :
szóval Csikóváraljánál tartott a kedves kolléga...
onnan pedig Csobánka következet aszfaltos mászással egészen a temetõig, ami alig akart már elfogyni, meg közben az úton a feltört részeket is kerülgetni kellett, és itt pihentettük a fénykardot hogy bírja ha még fontos lesz a szufla...
amint elértük a mûúton a kéket befordultunk rá, és egy idõ után majdnem sikerült elmennünk a Kis-Kevélyre felvezetõ úton, de végül sikerült visszakavarnunk a kékre hogy megint elkavarhassunk :, de ismét szerencsénk volt... aztán el is hagyott minket mert Charon vlaahogy úgy emlékezett hogy a sárga az kellemesen tekerhetõ :-X (bocs a beszólásokért Charon :-*), aztán kiderült amikor felértünk egy elég hangosan duhajkodó társasághoz a csúcs alatti Mackó barlangnál, hogy bizony ez nem az az út amire gondoltunk (a térképet meg már lusták voltunk elõvenni), és innen még bõven kellett tolni a szokásos brutál meredek, kidõlt fák kombón keresztül, hogy visszakeveredjünk a nyeregbe... itt meg is jegyezték hogya többiek azon a másik úton jöttek ide, majd szokásos lámpa sztori és megkérdeztük hány bicós ment már el, ahol a kedves úriember imsét 10zel kevesebbet mondott mint az elõzõ EPn, majd gyors tanakodás meg szerelvényigazítás után úgy döntöttünk hogy legurulunk Pilisborosjenõre és kihagyva a Köves-bércet aszfaltos szakaszt iktattunk be, persze Pilisborosjenõn is sikerült keveregnünk egyet, aztán zimás száguldás lefelé az aszfalton a 10es útig
A vég
A csikóváraljai turistaháztól enyhe, majd egyre meredekebb lejtõ vitt be Csobánka fele, ahol lámpákat kikapcsolva felmásztunk a nyeregbe, egészen a Hosszúhegy kezdetéig. Itt dobtunk egy balost, majd a Kevély tövében vezetõ kéken kerestük a felvezetõ utat. Emlékeim szerint a második úton kellett felmenni, de a jelzés színére nem emlékeztem biztosan. Azt persze emlegettem, hogy tekerhetõ végig ez az út. Az visszont olyan meredek és kanyargós lett, hogy csak na. Igen, ez a sárga jelzés volt, elnéztem az elágazást. Felvitt a barlanghoz, ahol éppen valami orgia készült, mert bömbölt a zene, égett tûz, és villogtak a fények. A mulatozó barlanglakóktól megkérdezve, hogy merre van a Kevély-nyereg, egy "azmi"-n és egy "nemtom"-on kívül sok segítséget nem kaptunk, de közben kiszúrtuk a jel folytaását, ami szintben haladt tovább némi famászással megtoldva. Nati kérdezte tegnap, hogy voltak-e lányok fent, de hogy õszinte legyek, már arra sem emléxem, hogy hányan voltak, nemhogy egyáltalán emberek voltak-e? Szóval némileg megviselte társaságunkat ez a plusz szívatás, ami miatt Rás majdnem olyat mondott, hogy... De szerencsémre visszafogta magát.
A Kiscell 60-on is ugyanott volt az ellenõrzõpont, fent már nem kellett keresgélni, kilõttük a lámpákat. Abban a pillanatban vaksötét lett. És éjfél. Egy kis tûz parázslott az õrök mellett, megkaptuk a pecsétet, felraktam a lámpámat, jó reggelt kívántunk, és nekiveselkedtünk az utolsóelõtti lejtõnek. Itt kezdett Lens lámpája haldokolni - szûkült a fénye, próbáltunk vele kicsit takarékoskodni, hiszen már kb 4 órája világított. Pilisborosjenõre veszett gyors tempóban viharzotunk be egy köves úton, ahol sajnos nem túl jól igazodtunk el, nem találtuk az utat a Köves-bérc lejtõjéhez. A végeredmény egy Üröm tábla lett, ahonnan a 11-es (?) úton visszamentünk a téglagyár fele, és megkezdtük a Duna maratonról olyan jól ismert tépõs lejtõ megmászását. Nem a kerékpár jelzésûn, hanem a kék vonal túristajelen másztunk felfele, helyenként tolva, majd végül egy lámpával sötétben némán botorkálva egymás mögött, saccolva a távolságokat, hogy ne menjünk egymásba. Jó hosszú volt. Annál is hosszabb. Naná, mert ez nem kék, hanem zöld volt. Jóval nyugatabbra levõ hegyre jutottunk, itt is volt valami futó gyerek, némi közös fejtöréssel rájöttünk, hogy innen szintben a Csúcs-hegy mellett vezet az út, és pillanatok alatt a Virágos nyeregben voltunk. Rás itt már úgy haladt, hogy a mi fényeink alapján tájékozódott, mondjuk ezeket megelõzõen meg mi voltunk fényparaziták. ;D
Kiabáltunk, kurjongattunk, sehol az ellenõrzõpont. Haladunk befele a rétbe, és egyszercsak belebotlunk öt (5) pecsétõrbe, akik egy halovány parázs körül ALSZANAK (!). Szép dolog. Mi itt tekerünk lassan 20 órája, és agyilag már mindenképpen fáradtan még keresgélnünk kell egy pecsétet a szénakazalban, hogy némi képzavarral éljek.
Nagy nehezen elõvadászták a pecsétet, majd indultunk volna Pesthidegkútra a kék L-en, ha sikerült volna Viktornak nem mellélépnie, és jól sípcsonton vágnia magát a pedállal. A fájdalomtól fetrengett vagy öt percig, még jó, hogy nem tört el. Ekkor gondoltunk csak bele, hogy mi lett volna, ha valahol "beljebb" törik valamink el, vagy esünk egy brutálisat. Hálát adtunk, majd szép öreguras tempóban közös fényekkel elértük az elsõ házakat. A fõúton Rás úgy döntött, hogy már csak egy kis sprint tudja feléleszteni, ezért Dobogókõig (Dobogókõt már rég elhagytuk ez itt Pesthidegkút+Hûvösvölgy kombó volt
)(emelkedõ) nyomtuk.A villamosnál senki, a lépcsõn fel, állomás környéke senki. Átmásztunka síneken: senki. Utolért egy futó, majd nagy nehezen valami sportcsarnokban megtaláltuk a végsõ pontot.
Hajnali három óra.
Aki azt hiszi, hogy ezzel vége, az elfelejti, hogy innen az embernek még nem lenne szabad abban hitben leledzenie, hogy célba ért, mert valahogyan haza kell jutni. Volt persze zsíroskenyér, meg szörp (víz NEM!), de kint már nagyon hideg volt. Na meg bent is, mert két hatalmas ablak is nyitva volt. Viktorért már jötek autóval, elköszönt, mi még pihentünk volna egy keveset.
És ez volt a hiba. Pillanatok alatt fázni kezdtünk. Rás ülve-remegve el-elaludt, én járkáltam, csak azért bírtam ki. A vonat ilyenkor még nem járt, apámnak fogalma nem volt, hogy autóval hogyan jutna fel hozzánk (vidékiek volnánk), végül a Moszkvára beszéltük meg a találkát.
Ha valaki esetleg ott akarna aludni, lenne rá lehetõség faházakban, saját cuccal, amit a célba, vagy Nagymarosra szállítanak. Javaslom a pokrócot, hálózsákot, és egy plusz adag MELEG ruhát. Megéri. Mi nem számítottunk arra, hogy ennyire sokáig tart, bár mentségünkre legyen mondva, nem számoltunk semmit sem elõre.
Négykor csörgött a telefon (már össze kellett cserélni a sim kártyáinkat, mert merültek az aksik), hogy indulhatunk. Egy benzinkútnál megálltunk melegedni, hála égnek ezek 24 órán át nyitva vannak, és fûtenek is rendesen. Öt perc alatt feléledtünk, és nekiveselkedtünk a kormányra és pedálra fagasztó lejtõnek. Jó harmiccal tudtunk menni, majd a Moszkván apám ránkkiabált, hogy merre van. Ha nem teszi, fene tudja, hogy észrevesszük-e ilyen aggyal.
Kerekeket, meg az ülést kiszedtük - kellett némi segítség - és a meleg autóban a Keletiig még beszéltünk, mint a vízfolyás, aztán csendesedtünk. Rást elnyomta az álom, ahogy felolvadtunk, de engem is csak az tartott ébren, hogy látom a napkeltét.
Gyömrõn a fürdésnél olyan mocsok jött le rólam (gondolom nem csak rólam ;D), hogy sokáig fekete löttyöt töröltem egyes testrészeimrõl... A vacsorából ebéd lett, de elõtte még reggelizünk és aludtunk. Hét körül dõltünk ágynak, ahol mint akit fejbevágtak... ...egyészen du. kettõig. Finom leves, brassói, és vagy 2-3 liter innivaló fejenként ebédre.
Az állomásra menet egy sánta macskát majdnem elütöttünk kemény 10 km/h-val, de hogy Rás szavait idézzem megintcsak:
Nem baj. Jöjjön. Kimozogja.
Legközelebb korábban indulunk, gyorsabban megyünk, és nem tévedünk el. Kinek van kedve jönni?
Ugrás az oldal tetejére
Na szóval, hogy ne szaporítsam feleslegesen a szót a kék jelzés levezetett egyenesen Nagymarosra, elõbb olyan igazi North Shore stílusú fák között kerengõsen, majd egyre szélesebben, és a völgyben olyan Sauh dh pálya vége érzés volt. Hol az alján, hol az oldalán vezetett út, néhol minden átmenet nélkül olyan köves lett, hogy satufékre volt szükség, ha talpon akartunk maradni, aztán tovább fék nélkül. Az egyik helyen ahol a "fenti" utat választottuk, a lenti úton egy ugratósor volt. El tudom képzelni, hogy meglepõdtünk volna, ha azon megyünk... ;D (Max speed 56) A faluba/városba beértve kellemes macskaköves lejtõ rázta ki a fájdalmat csuklónkból, és száguldottunk a révhez ellenõrzõpontot keresni. Zsíroskenyér, hagyma, paradicsom, só, pirosarany kétpofára, a komp 10 percen belül indul! Olyan szendvicseket csináltunk, hogy csak na! Meg kell jegyezni, hogy az átkelésért külön nem kellett fizetni, az benne volt a nevezési díjban. Egy nagy rakat motoros (hárli, kávászáki, etc.) is átjött velünk a túloldalra, megfordult a fejünkben, hogy le kéne engedni a nyeregcsövet, és olyan csopperesen menni tovább. Ízirájder öcsém! 8)
