Jelentkezz be Regisztrálj

DH/4X/DS versenyek
#3401
Írta 2007. november 08. - 23:19

és igen, most derült ki. csak egy példa: mi fizessük ki a szövetség két bírójának utiköltségét, szállását, tiszteletdíját. van pécsi képzett bíró is, de õ nem jöhet, mert nehogy elfogult legyen... aztán az OB (ami ugye elvileg a legnagyobb verseny az évben) napjára a szakági elnöknek (vagy mondhatok szövetséget) nem sikerül lejutattnia a rajtszámokat hozzánk. nekünk viszont szombat reggel 9re tökéletes pályát kell csinálnunk, amin szombat reggel 9tõl csak rajtszámmal lehet menni.ezt egyébként a magunk részérõl a legkisebb háziversenyen is magától érthetõdõnek tartjuk. szerencsére volt valami maradék rajtszámunk, amit szét tudtunk osztani. igazán méltó volt a Magyar Köztársaság MTB DH Ob-hoz egy két évvel ezelõtti rajtszám.
a Kupafutamunk elõtt egy héttel úgy nyilatkozik a szakági vezetõ, hogy "hát mégse kéne, hogy ez kupafutam legyen, mert a válogatott megy EB-re", és ezt nem tõle kell megtudnom, hanem a versenyzõk hívtak fel, hogy igaz-e. hozzátenném, hogy az általuk kijelölt napon rendeztük a futamot. ehhez is nyilván nagy szakértelem kell, hogy év elején versenynaptárat egyeztessenek.
ezzel kifejezhetõ anyagi kárt okoztak nekünk. visszatérítés nincs.
és nagyon hosszú felsorolás lehetne ez.....
csak ismételhetem magam; amatõrség.
#3402
Írta 2007. november 08. - 23:10

szeva rocsi ha ennyire rossz volt az egész szövetség miért rendeztél két magyar kupát egy ob-t. vagy ezek a dolgok csak most derültek ki számodra eddig nem tutad ,hogy ilyen feltételek vannak.
A Mecsextrém Park ragaszkodott hozzá, hogy mindenképp OB ill. Kupafutam legyen a náluk szervezett versenyünk.
-Sajnos jövõre nem biztos, hogy erre lesz lehetõségünk (50.000 Ft pénzdíj, bírók szállása, étkezés, egyebek).
-Nagyon fontos megjegyeznem, hogy a Szövetségtõl megkaptuk az alábbiakat ingyen: profi idõmérést (ami komoly költség), a rajtszámokat (egyszer nem érkeztek meg hozzánk, de megoldottuk). Valamint a versenybírók is segítettek, ha emberhiányunk volt!
Üdv:
Horváth Cs.
#3403
Írta 2007. november 08. - 23:00

#3404
Írta 2007. november 08. - 22:06

és komlon sincs..vagyis van de nem jo állapotban és kevés ellemel
ez nagy mertekben változni fog.
#3405
Írta 2007. november 08. - 21:21

ja 4X!
az egri pályát ellehet felejteni, a helyiek ráuntak, és benõtte a gaz.
a Miskolc komlóstetõit ugyan nem nõtte be, de az is rossz állapotban van, nem foglakoznak vele túl sokat.
Múlthéten voltam az egrin még egész jó állapotban van de csak egy bringányi széles a nyom amúgy motorosok szoktak rajta menni
eladó cuccok
#3406
Írta 2007. november 08. - 19:48

ja 4X!
az egri pályát ellehet felejteni, a helyiek ráuntak, és benõtte a gaz.
a Miskolc komlóstetõit ugyan nem nõtte be, de az is rossz állapotban van, nem foglakoznak vele túl sokat.
és komlon sincs..vagyis van de nem jo állapotban és kevés ellemel

#3407
Írta 2007. november 08. - 09:41

Lesz még idén valahol dh verseny?
mivel egerben nem lessz mikulás dh, lehetne szervezni egyet a kalapácsra.
az a gáz, hogy télen nagyonnehézzé válik a pálya lefelé, a ferdefalaknál, és a nagygépeknek szánt nyom is kõkemény, ha nem tudsz rendesen fékezni a sárban.feltolni is nehéz a nagy meredekség miatt. ha nem fagy meg addigra a talaj, nagyonsok perec lessz. ja és a lányok a célban széjjelfagynak.
ha lessz idõben szólok.
jövõévi szezon a farsangi dhval kezdõdik egerben.
ja 4X!
az egri pályát ellehet felejteni, a helyiek ráuntak, és benõtte a gaz.
a Miskolc komlóstetõit ugyan nem nõtte be, de az is rossz állapotban van, nem foglakoznak vele túl sokat.
#3408
Írta 2007. november 07. - 20:25

Esetleg vmi edzésötletet nem tucc javasolni?már irtam nekik és csak azt tudták mondani hogy ök arról tudnak hogy 1. lettem
most nem vágom mit csináljak
eladó cuccok
#3409
Írta 2007. november 07. - 15:27

örüljé,pezsgõ,haverok meghyívása...

Egy Házam van, annak az Égbolt a teteje,padló a végtelen Föld, falak nincsenek.Apám a Nap, Hold Anyám, Csillagok a gyermekek,határtalan horgolják illatok a kertemet.Óceánkád, láng a lámpa, arcom tóban mosom,hegytetõ az irodám, ottan, józan gondolkozom..
BDPST melókeresés in progressz..ha tudsz valamit ne titkolózz!
#3410
Írta 2007. november 07. - 15:01

most nem vágom mit csináljak
#3411
Írta 2007. november 07. - 09:59

Most néztem a szabályzatban nem látok olyat, ha nem indulsz a szuperdöntõn akkor ki vagy zárva. Tehát tenyerted a 4x kupasorozatot 2007-ben hobbi kategróiában.
#3412
Írta 2007. november 06. - 20:27

A BÜKKZSÉRCI 4X ON GYAKORLATILAG 2. LETTEM DE BE ESTEM A CÉLBA ÉS NEM TUDTAM INDULNI A SUPERDÖNTÖN de kaptam egy mailt az mmtbszsz -töl hogy én lettem az elsö és ezt nem értem
tudtok segiteni?
#3413
Írta 2007. november 05. - 22:14

Ott a helyünk!!! Beférek még vhova az utánfutóra?
:D
és én? XDD

#3414
Írta 2007. november 05. - 20:37

Versenyezzünk a dirt jumpos kengurukkal!!!!

#3415
Írta 2007. november 05. - 19:02


#3416
Írta 2007. november 04. - 19:03

#3417
Írta 2007. november 04. - 17:32

#3418
Írta 2007. november 03. - 15:30

#3419
Írta 2007. november 03. - 11:46

Is!!! Ne vedd csak magadra.Azt hiszem, ez nekünk szólt...
A közgyûlés mindig hétvégére esik és évente kb egyszer van.De kérdem én, miért kell a közgyûlésnek örökké hétköznap lennie, amikor mindenki dolgozik? Miért nem lehet megtartani a közgyûlést egy-egy dh verseny elõestéjén az adott verseny helyszínén?
...és ideje lenne felismerni, hogy a DH azért sokkal kisebb mint az erõnléti szakok, bár ez valóban nem ok arra, hogy a vezetés viszont abszolút figyelmen kívül hagyja - kezelni kellene ezt is, a helyén (lásd UCI).
A többivel egyetértek, bár ha nincs mirõl tárgyalni / beszélni akkor ebbõl az állapotból soha nem fog kimozdulni a szekér.
#3420
Írta 2007. november 02. - 23:50

Válaszként:
Igen, van sarunk abban, hogy nem mentünk el. De kérdem én, miért kell a közgyûlésnek örökké hétköznap lennie, amikor mindenki dolgozik? Miért nem lehet megtartani a közgyûlést egy-egy dh verseny elõestéjén az adott verseny helyszínén? Akkor elég sokan ott vannak...
Egyébként volt, hogy elmentünk. Régen. Amiben ott megállapodtunk, semmi sem valósult meg.
Addig, amíg a szövetség csak kerékkötõként tud részt vállalni a hazai versenyszervezésben, nincs mirõl tárgyalnunk.
Addig, amíg a szövetség a saját maga által hozott szabályokat saját magára nem tekinti kötelezõnek, nincs mirõl tárgyalnunk.
Addig, amíg a szövetség pénzt kér, és nem ad a versenyszervezõktõl, nincs mirõl tárgyalnunk.
Addig, amíg olyan emberek ülnek a szövetségben, akik nem tartják fontosnak, hogy jelen legyenek egy-egy lejtõzõs versenyen, nincs mirõl tárgyalnunk.
Amíg a szponzorációs pénzeket csak xc és maraton versenyeken szórják szét, nincs mirõl tárgyalnunk.
Amirõl tárgyalni kellene:
Ki a felelõs a sajtókapcsolatokért?
Tõle megkérdezném, hogy milyen munkát végez, mert látszatja nincs.
Ki a felelõs a szponzorációs pénzekért?
Tõle megkérdezném, hogy mikor kérnek egy anyagot a lejtõzõs versenyekrõl, amit a lehetséges szponzoroknak akarnak átnyújtani?
Ami kívûlrõl látszik most:
A szövetség csak és kizárólag a xc és maraton szakágban érdekelt. Ennek több, mint valószínû, hogy az az oka, hogy ott elég sok pénz forog.
A lejtõzõs szakágban nincs felelõs vezetõség.
Egyszóval pitiáner és amatõr munka folyik a hazai szövetségben. Ebben pedig én személy szerint nem veszek részt.
Na ennyit így késõ este:)