YOci:
beszám-o-lóPénteken végre beülhettem a bal oldalra is elöl a zsivaróban :

, és csekély 20 perces egyesben való cammogással a bnv sarkától az örsig, pont a megbeszélt idõre értem a parkolóba. Ágiék már vártak, Yoci mesterék is hamarosan megérkeztek, Rást kicsit vissza kellett navigálni Rákosfalváról, mert ugyan irányban volt, csak hát gyalog.. ;D Fél 5kor neki indultunk, hogy menetközben még Gödöllõn Györgyit és a csomagjaink felvegyük, majd ahogy-érzem-tempóban a poprádi teszkóig galoppoljunk.
A határra kb7re értünk, Somoskõújfalunál, ahol röpke 10percen belül kétszer is, egyszer autóval, másodjára gyalog, átléptük a határt magyarról szlovákba, szlovákból magyarba, majd magyarból ismét szlovákba..

:

;D Ennek oka pediglen, hogy koronát váltottunk volna, de biza a szlovák oldal nem tudta kielégíteni ezen vágyunk, így vissza kellett sétálni ungaríse oldalra, hogy az ibusz irodában váltsunk megfelelõ külföldi sörbeváltásra alkalmatos egységet..
Ezek után már teljesen leszállt a sötét, és jöhetett számomra egy újabb ismerkedés: az éjszakai vezetéssel.. 8) a kib..reflektor fel-lekapcsolgatást szokni kellett, de megérdemelték a szlovákok trianonért meg vmi másért is biztos, és jóóól szemen égettem õket.. ;D az más kérdés, hogy Õk viszonozni nem nagyon tudták testvéri retinaégetésem, mivel ahhoz már kicsit magasan ültem.. :

A végére már azért egész jól ment a fel-lekapcsolgatás.. Nem sokkal a határ után ismét csak embert próbáló szakasz, ráadásul éjjel: szerpentin, abból is egy jó évjáratú, zamatos, karakteres: 12%-os fel majd ugyan annyi le. Hmmmm.. nyami.. gond egy szál se, bár Isti többet sziszegett, mint egy kígyó. :

Fél 11 kor, szokás szerint eltévesztve a lehajtót megérkeztünk Poprádra, a teszkóba. Gyors bevásárlás után az utolsó 20km-t is befaltuk, jöhetett a szállásfoglalás. Tudni kell, hogy elõzõ héten próbáltam faxolni, emilt küldeni.. semmi.. próbáltam hétfõn hívni õket..
-„no inglis.. no mádzsár..”
aha.. köszi.. szóval a néném, aki felvette a telefont, idegen nyelvi tudása vetekedett egy hal szárazföldi túlélési esélyeivel. Annyi reménysugár volt, hogy szerdán kaptam egy hívást szlovenszkijbõl, elõre rettegve vettem fel, de meglepetésemre németül, majd angolul kezdett el velem egész szépen beszélni egy Öreg. Lényeg: szállás van, csak nem igazán a faházban. Hogy mennyiért? Huhh.. gondoltam személyes varázsom majd ott, és akkor .. :

Nos, éjfél lehetett, medvék sem lófráltak már az erdõben, amikor beálltunk a parkolóba. Csengettem.. ajtónyilt..
-„Á! Mr. Benecz?”
öh.. 8) Szóval, az öreg várt Ránk éjfélig. Korrekt. Aztán jött a „tárgyalás”.
Öreg:
hideg lesz éjjel a faházban.Mr. Benecz:
de jó lesz az nekünk.Öreg:
DE nagyon hideg lesz a faházban.Mr. Benecz:
de tényleg jó lesz nekünk az.Öreg:
232korona per éj per fõ 3 fõs szobákban közös tusolóval és ebben reggeli is van?Mr Benecz:
közelebb állhatok a bejárathoz a kipakoláshoz?Szóval a Kárpátia Panzióban, mert ez volt a hivatalos neve a helynek, kaptunk fejenként kb1600 fötöért szállást reggelivel.. Gyorsan elkezdtünk kipakolni (fejenként két-két utazó, és minimum 4teszkós táskával ;D), elfoglalni a szobákat, amik melegek voltak, egyszerûek, de ennyiért még luxusnak is számító.
Szoba tartozék volt egy rádió, szekrény, asztal, székek, nálunk erkély, Ráséknál ufolámpa. Alvás elõtt még mézes pálesz, sofokola és sör.. :

szóval nem kellett sokat számolgatni a bárányokat..

Reggel 7kor már reggelizni ültünk le, ami rántotta vagy virsli opció közti választással kezdõdött. Kávét inkább senki ne igyon kinn, hacsak nem elõtte hetekig edzette magát a duplájára vízzel felhiggított zaccos kávéval. Amúgy nagyon finom kiflit, kalácsot, barna kenyeret kaptunk kis vajjal, dzsemmel, teával a fenti opciókon kívül. 8kor már vártuk a háztól kb 200méterre levõ elektricsku megállóban a vonatot, amit úgy látszik nem ért még vandalizmus szele sem.. sem firka, sem karc, sem kosz.. van viszont csend, kényelmes székek, hatalmas panoráma ablakok, 3nyelvû hangos bemondó, kerékpárszállító fogantyúk.. lehet így is vonatozni?
Csorba-tótól lanovkáztunk egyet 1800ig, amitõl kicsit elszoktam, mert hát ugye arra fele nem fél óra a hegy lábától a tetejéig, mint sauh-n pölö.. itt uszkve négyszer, ha nem ötször hosszabb a lanovka táv, de nem volt 15 perc az út.. nem kis pályás.. a kilátás máris lebilincselõ, annak ellenére, hogy erõteljesen felhõben megyünk. 1800on aztán 5centi hó, csípõs hideg és tejfehérség.. Elindulva felfele a hó réteg egyre vastagodott, a felhõ ritkult, majd teljesen eloszlott.. legalábbis felettünk, mivel fölé másztunk! :

A nap sütött, és a bõrünkön éreztünk ahogy éget. A SOLISKO tetején már méteres hó volt, ennek ellenére szinte meleg az egész. A végéig nem tudtam felfogni, milyen szép tiszta minden, a hó kéklik ha mélyebben bele nézel, a levegõ szinte szúrja a tüdõd annyira friss, a távolságokat (mint üveggolyót megkapod) nem bírod felmérni, mert minden csalóka és persze gigantikus. A hágón 2412méteren aztán ismét egy természeti csoda: érkezési oldalunkon szikrázó napsütés, túl oldalt 2méteres látótávolság. A hágót úgy képzeljétek el, hogy egy hegy gerinc, aminek mindkét oldalán elég durva meredekségû a teteje felé már láncos mászás vár, maga a hágó pedig egy kábé fél méter széles kis vízszintes szikla párkány. Adrenalin növelõ ereszkedés után a túl oldalt ismét kis uzsi, ki sörbõl, ki narancsból, ki sajtból. A felhõ is kegyes hozzánk és elandalog, elénk terítve a katlant, és a jobb kézre kinyíló völgyet, melyben milliószámnyi kõbõl kiszórt tenger tejszínhabbal megspékelve. A méretek itt is „parányik”.. A kövek kisebbikjei is méterszer méterek, a szemközti hegy a katlan aljától csúcsig is van vagy 1000méter, tövében egy apró tengerszemmel, ami annyira tiszta, hogy egyszerre látod tökéletesen a hegy tükörképét, és a tó fenekén levõ köveket. Hangosan zúgó patak mellett ereszkedünk eleinte elég durván majd lankásabban. Egy szakaszon a társaság csak lecsúszva tudott tovább jutni, ami nem kis veszélyt rejtett magában, de szerencsére idén kimaradt a mentõ helikopter. A patakból való ivás idén sem maradhatott ki, és persze a képzelt tekerés sem. Aztán elértük a Skok vízesést is, persze a tetején, így közel 40méter magasból tekinthettünk alá, ahogy a víz a mélybe zubog. Fotózás és ámulás után már deka hó nélkül (érdekes volt, ahogy szinte átmenet nélkül tûnt el a hó) neki vágtunk a szerintem gyalog rém uncsi utolsó másfél órás gyaloglásnak. Naggggyon kemény épp-hogy-tekerek brrrrrutálisan jó technikás ösvény ez. :-[ Nem a meredeksége, hanem a kövek adják a technikás részét. Na’on fincsi lehet. Legközelebb már lóval!

Az állomáson kiderült jók voltunk, a fenn maradó másfél órát kajcsizással töltjük. Jól lakottan 9re zakatoltunk a szállásra, ahova már igencsak robotléptekkel mentünk. Ágiék „kicsit” ledõltek, na persze el is aludtak, Mi még megnéztük, úgy ahogy a képeket, majd mi is vízszintesbe vágtuk magunk.
..folytköv