a környéken volt, de hiába kereste a mezõt. Ám ezt akkor még nem tudtam (csak másnap reggel), és reméltem, hogy biztonságban van.
Telt-múlt az idõ, és a nem éjszakázók, nevezetesen Zed, thommey,Vera, Orbi, Kahlesz, Aszta, 11kor úgy döntöttek, hogy hazafele indulnak. Innentõl kezdve vált igazán hátborzongatóvá az éjszaka. Ti vázlatosan tudjátok, mi történt: Verának sürgös elintéznivalója támadt a bozótban, és elkerülte a többieket. A történtekre reggel fény derült. Csakhogy addig még hátravolt kb.8 óra, és ennyi idõ alatt az emberi elme sok õrültséget tud kitalálni.
Azon érzéseket, gondolatokat szeretném megosztani veletek, amik bennünk akkor fölmerültek. Most már csak nevetünk rajta, de akkor és ott egyáltalán nem tûntek olyan valótlannak vagy ostobaságnak. Az erdõ sûrûjében fantomok ziháltak, rémtörténetek keltek szárnyra, halottak másztak elõ odvas fák gyökerei közül, torz alakú sziklák izzadtak vért, furcsa masszák csöpögtek le a fák lombjai közül, és milliónyi gonosz szem leste minden mozdulatunkat.
Az ottmaradottak - Era, roobi, Klári,Pixel és én - még sütögettünk egy kicsit. Hirtelen láttuk ám, hogy jön visszafele 2 fény. Elõször azt hittük, hogy borsék jöttek meg, én meg még arra is gondoltam, hogy talán valamely fiú elkiséri hozzánk Pter-t. De kiderült, hogy Orbi és Kahlesz jöttek vissza. Elmondták, hogy Vera szõrén-szálán eltûnt. Ekkor kezdte mindnyájunkat a hatalmába keriteni egy valószinûtlen, kellemetlen érzés. Fõleg mikor megtudtuk, hogy Vera a réten tûnt el, ami talán van 50m, ráadásul nyilt terület, tehát kellett volna látnia a többiek fényeit. Zed elmesélése alapján:
-Átvágtunk a réten, és mikor beértünk az erdõbe, Kahlesz mellém csörtetett, és mondta, hogy Vera mögötte van. De ekkor észrevettük, hogy már nincs ott senki.
Ez igy elég abszurdnak és ijesztõnek tûnt. Vera nem szólt senkinek egy szót sem, s miközben végig ott ment a többiek mögött, hirtelen szõrén-szálán eltûnt.
Kahleszék elmentek egy kb. negyed órára, majd újra visszajöttek, ezúttal már mind az öten. Miközben beszéltek velünk, Era és én egy furcsa, trillázó-zúgó hangra lettünk figyelmesek, ami mintha jobbról jött volna az erdõ sûrûjébõl. Ám mire fel tudtuk volna fogni, mi volt az, elhallgatott.
-Ti is hallottátok? - kérdeztük. Zed erre azt mondta, hogy igen, és az elõbb, amikor jöttek át a réten, valami ugyanezt a hangot adta ki nem messze tõlük. (Enyhe bizsergés futott végig a gerincemen, és szaporább lett a pulzusom.)
No, ez volt az utolsó csepp a pohárban, és szerintem szinte mindannyiunk képzeletében képek indultak be gyilkos õrültekrõl, akik az erdõben kószálva, egyenként teszik el láb alól áldozataikat, Ufók-ról, akik eltévedt emberpéldányokat gyûjtenek be, titokzatos,vérszomjas állatokról, idegen lényekrõl, akik ciripelve-zúgva szállnak el az áldozat mellett láthatatlanul, majd elragadják õt az éjszaka sötétjében, hogy perverz vágyaiknak, vagy egyszerûen csak életösztönüknek engedelmeskedjenek.
A srácok végül elmentek, mi öten pedig ottmaradtunk egyedül, kiszolgáltatva a süket éjszakának. Csak a rémtörténetek dörömböltek egyre követelõzõbben agyunk még tudatos részén. Már még sütögettünk, a beszélgetés már felszinesebb lett, és odabent mindenki feszülten hallgatózott kifelé. A legkisebb nesz is felerõsödött. Éjfél felé egymás mellé teritettük hálózsákjainkat, és egy darabig néztük a csillagtisztást, melyeket a fák kör alakban összezáródó lombja alkotott felettünk. Era látott egy hullócsillagot, és bár a hagyomány úgy tartja, hogy csak annak teljesül a kivánsága, aki látta a csillagot, én is kivántam, mégpedig azt, hogy reggelre ne tûnjön el még valaki közülünk. Persze lehet, hogy Era is azt kivánta.
Az éjjel zavartalanul telt, bár engem többször ráztak föl köhögési rohamok, vagy épp Pixel, aki kiabált álmában (mint késõbb kiderült, rémálmokat látott ;D), de a fontos az volt, hogy mikor felkeltünk, végtagjainkat nem darabolták fel, agyunkat se szivta ki senki, és holmijaink ott hevertek körülöttünk. 6:30-kor, szemerkélõ esõben indultunk el hazafelé. Csak reméltem, hogy az ég nem Verát siratja.
Pixellel aztán még vagy két órán át ücsörögtünk a Római-parton és forró tea-kávé-és kapuccsinó közben próbáltunk racionális magyarázatokat találni az éjjel történtekre.
Most már persze csak jókat vidulok rajta, de a lecke számomra, hogy sose kételkedjünk emberek furcsa sztorijaiban, látomásaiban. Mert igaz volt, számukra. Õk hittek benne, hogy azt látják, amit feltüzelt képzeletük látni vélt.